primissima-huA Prima Primissima-díj tíz kategóriájának harminc jelöltje összesen 250 millió forintot kap a magas erkölcsi elismerés mellett; a Junior és megyei Primák további 130 kitüntetést vehetnek át, több mint 150 millió forint pénzdíjjal – jelentette be kedden Budapesten a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Csányi Sándor elmondta, hogy a 14. alkalommal meghirdetett díj struktúrája nem változik: minden kategóriában három jelölt (Prima) közül kerül ki a Prima Primissima díjazottja; a Primák 5 millió, a Primissimák 15 millió forintot vehetnek át a díj mellé. Mint hangsúlyozta: a tizennégy éve Demján Sándor által alapított, négy éve az OTP által fenntartott díjról elmondható, hogy tradícióvá vált. A Junior és megyei díjazottakkal együtt már 1700-an kaptak díjat az alapítványtól. A Primák és Primissimák közé az idei kitüntetettekkel együtt már 430-an tartoznak, ők összesen 3,5 milliárd forintot kaptak az elismerés mellé.

A jelöltek köre idén is rendkívül széles volt, hétszáz kiválóság közül választották ki a harminc Primát; a legtöbb jelölés a színház- és filmművészet kategóriában érkezett – közölte Csányi Sándor, hozzátéve: az előzetes jelöltek közül az adott területek szakértőinek javaslatai alapján választottak Primákat.

Hirdetés

Magyar irodalom kategóriában Ács Margit író, műkritikus, Rónay László irodalomtörténész, tanár és Vámos Miklós író közül hirdetnek Prima Primissimát, Magyar színház- és filmművészet kategóriában pedig Andorai Péter színművész, Kútvölgyi Erzsébet színművész és Marton László rendező a jelöltek.

, ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments