szfeRekordszámú, 1739 jelentkezés érkezett az idén a Színház- és Filmművészeti Egyetemre (SZFE), amely a felsőoktatásért felelős államtitkársággal közösen programot indít egy új kampusz létrehozására.

Az SZFE-re nem ritka a 20-30-szoros túljelentkezés, ez a szám a színészosztályokba jelentkezőknél eléri a hatvanat: 12-13 helyre több mint 600-an felvételiznek évente, és a filmes képzésekre is ezek az arányok jellemzőek.

Hirdetés

Az évet értékelve emlékeztettek arra is, hogy nemzetközi hírnévre tett szert a portugál és belga egyetemekkel közösen folytatott DocNomads elnevezésű, angol nyelvű dokumentumfilmes képzés. Az intézmény a doktori iskola művészeti fokozat (DLA) mellett megindította a PhD in Arts, azaz a művészet-tudományi doktori képzését is. Az egyetem vonzerejét növeli az is, hogy az Oscar-díjjal elismert filmalkotás, a Saul fia főszereplője az intézmény hallgatója volt, de jelenleg is az egyetemen oktatnak a filmet létrehozó művészek: Erdély Mátyás operatőr, Zányi Tamás hangmérnök, Rajk László látványtervező és a tábori orvost alakító Zsótér Sándor.

A sajtótájékoztatón kiemelték, hogy az intézmény a felsőoktatásért felelős államtitkársággal közösen dolgozik azon a programon, amelynek célja a Színház- és Filmművészeti Egyetem új kampuszának megvalósítása.

A tervek szerint egy olyan egyetemi kampuszt hoznának létre, amely egyesíti a jelenleg széttagoltan működő struktúrát. A korszerű, energiatakarékos létesítmény többek között a képzések jellegéhez igazodva színházat, mozit tartalmazna és egy olyan közösségi térként is funkcionálna, amely a közönség – a főváros és a 8. kerületi Palotanegyed lakosságának, illetve a más egyetemeken tanuló fiatalok – igényeit is képes lenne magas szinten kiszolgálni.

A sajtótájékoztatón ismertették a SZFE arculati pályázatának nyerteseit: az új arculatot és logót Déri Enikő és Demeczky Nóra készíthette el. A Studio DeForm grafikusait egy szakértő zsűri választotta ki, abból a tíz pályamunkából, amelyet az egyetemi polgárság szavazott meg a beérkezett 57 műből.

A tájékoztatóban felhívják a figyelmet arra, hogy az SZFE lezárta az alapításának 150. évfordulójára meghirdetett jubileumi évét. A Színészeti Tanoda 1865-ben történt alapításra emlékezve számos programot szerveztek az elmúlt másfél évben, koncerteket, konferenciákat és a közösségi eseményeket.



Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments