Hírek

Rövidfilmes találkozó és verseny lesz szombaton Veszprémben

pannonfilingSzombaton rendezik meg Veszprémben a 11. Pannonfíling rövidfilmes szemlét és versenyt, amelyen magyar független filmesek mutatják be alkotásaikat.

Németh Csaba, a filmszemle egyik szervezője csütörtökön az MTI-nek elmondta, hogy a veszprémi Expresszó Klubban 22 kisfilmet vetítenek majd, amelyeket az előzsűri mintegy hatórányi anyagból választott ki.

A jelentkezés során egyetlen megkötés volt: csak negyedórás alkotásokkal lehetett nevezni. Így a legkülönfélébb témájú és műfajú filmek érkeztek profi és amatőr alkotóktól – fogalmazott a szervező.

Egy férfi és egy kirakatbábú groteszk kapcsolata, a középső királyfi körutazásának meglepő története, egy elnéptelenedett sváb szellemfalu mindennapjai, egy fiktív őstörténet a vérszerződést megelőző tárgyalásokról, és a ma oly aktuális menekültkérdés is megjelenik az alkotásokban – tette hozzá Németh Csaba.

Az első három helyezett és a közönség kedvence mellet idén újdonságként a legviccesebb rövidfilm is díjat kap – jegyezte meg.

A szemle kísérőprogramjaként szombat délelőtt a Szeretföld című játékfilmről beszél Buvári Tamás rendező-forgatókönyvíró, az érdeklődők megtekinthetik a háborúellenes film néhány jelenetét, és betekintést nyerhetnek a Veszprémben forgatott film megszületésének folyamatába – részletezte Németh Csaba.

A szombat délután látható versenyprogramról szólva a szervező elmondta, hogy a program jól teljesíti azt a küldetését, melyet tíz esztendővel ezelőtt fogalmaztak meg, vagyis hogy a filmesek minél érdekesebben ragadják meg és mutassák meg a körülöttük lévő világot.

Hozzátette: az évek során egyre nőtt az érdeklődés a rendezvény iránt, és sok a visszatérő alkotó, akik egyre nagyobb fantáziával használják alkotásaik megvalósításához a modern technikát, például mobiltelefonjaikat.

A szervező jelezte, hogy a találkozót megelőzően, csütörtökön este a veszprémi Dubniczay-palotában az elmúlt tíz esztendő legjobbnak ítélt alkotásaiból láthatnak válogatást az érdeklődők.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com