PuskinIdén ősszel 90 éve, hogy Fórum néven megnyitotta kapuit az art mozihálózat egyik legelegánsabb, patinás filmszínháza: a Puskin. Ebből az alkalomból a Budapest Film Zrt. nagyszabású, ünnepi hétvégével készül idén, szeptember 17-én és 18-án.

A kétnapos, jubileumi programban nem csak népszerű és klasszikus, leginkább magyar és moziban ritkán látható, a mozi termeinek nevéhez valamilyen módon köthető alkotásokat vetítünk a Puskin összes termében, a legtöbb esetben 35 mm-es filmszalagról, de egyes előadásokhoz rendhagyó, az alkalomhoz illően különleges közönségtalálkozókat is kínálunk, valamint a Puskin Moziban, ezen a hétvégén lesz először látható az egyetemes filmművészet egyik örökbecsű alkotása.

Hirdetés

A Puskin 90 legizgalmasabb programját egy későbbi széria nyitóeseményének szánjuk: a nemzet színészei elismerés összes jelenlegi birtokosát meg szeretnénk majd hívni a későbbiekben. A Puskin ünnepi hétvégén vendégül látjuk Törőcsik Marit, Bodrogi Gyulát, Molnár Piroskát és Haumann Pétert egy kellemes pódiumbeszélgetésre, majd az adott művész egyik nagy sikerét vetítjük a nagyteremben (Szerelem, Hattyúdal, Csinibaba, Kalandorok). A 90 éves Puskin Moziban, A napfény íze kapcsán beszélgetünk majd Szabó Istvánnal és Koltai Lajossal, kiknek számos közös filmjét vetítjük a programban, s vendégül látjuk a szintén 90 esztendős Makk Károlyt is!

A Puskin 90 kiemelt eseménye, hogy nálunk mutatkozik be a Casablanca gyönyörűen felújított változata is: Kertész Mihály halhatatlan rendezését először csak a Puskinban láthatják a nézők: az 1942-ben bemutatott, kultikus filmremek a mozitörténet egyik legtöbbet idézett alkotása, alapjaiban határozta meg a hollywoodi melodráma stílusjegyeit, Humphrey Bogart és Ingrid Bergman párosa pedig ott van a legcsodálatosabb mozgóképes duettek között.

 

Az ünnepi hétvége előadásai a mozi pénztárában augusztus 12-től megvásárolható Puskin 90 kártyával látogathatóak. Egy kártya ára 2000 Ft, mellyel 4 darab tetszőleges előadásra szóló jegy igényelhető, mindkét napra. A részletes program itt olvasható.

,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments