hajnali_lazDélkelet-Európa élvonalbeli filmfesztiválján, Thessalonikiben lesz Gárdos Péter új filmje, a Hajnali láz világpremierje november 8-án.

Thessaloniki, a kétmilliós kikötőváros filmünnepe a legnagyobb múltú európai fesztiválok egyike, november 6-val kezdődően immár 56. alkalommal rendezik meg. A Hajnali láz premierje Gárdos Péter forgatókönyvíró-rendező jelenlétében lesz a fesztivál különprogramjában.

Gárdos Péter (Uramisten, Szamárköhögés, A skorpió megeszi az ikreket reggelire) új filmjében saját szülei találkozásának és minden akadályt legyőző szerelmének igaz történetét dolgozta fel, kettejük ötven év után előkerült levelezése alapján. A második világháború utáni Svédországban játszódó romantikus film a borzalmakon is túljutni képes, szenvedélyes élni akarás példázata.

Hirdetés

A 25 éves Miklós 117 lánynak ír levelet, hogy megtalálja az igazit. A 19 éves Lilivel fél évig levelezik, mire személyesen is találkoznak. A két fiatal fülig egymásba szeret, újra érzik, az élet szép is lehet, és úgy tűnik, nem állhat boldogságuk útjába semmi. Még az sem, hogy Miklós tüdőbeteg, akinek az orvos szerint csak néhány hónapja van hátra.

A Hajnali láz főszerepeit Schruff Milán (Kalandorok) és a ragyogó ifjú tehetség, Piti Emőke alakítják. A további szerepekben Kovács Lehel, Petrik Andrea, Máté Gábor, Gyabronka József, Scherer Péter, Földes Eszter, valamint két svéd színész Roger Strom és Anna Ascarate látható. Az idős édesanyát Izrael egyik vezető színésze, Gila Almagor kelti életre.

 

A film alapjául szolgáló azonos című, először 2010-ben megjelent szerelmes regényt nemrég a világ legfontosabb könyvkiadói is felfedezték, világsiker lett, és mindeddig harminc nyelvre fordították le. A megfilmesítés a Tivoli Filmben készült svéd és izraeli partnerekkel, producere Szekeres Dénes volt. Seregi László operatőr, Pacsay Attila zeneszerző és Horgas Péter látványtervező volt Gárdos alkotótársa a film elkészítése során.

AHajnali láz a Filmalap 309,61 millió forintos gyártási támogatásával készült.

Gárdos Péter új filmjét december 17-én mutatják be a magyar mozik országszerte az A Company Hungary forgalmazásában.

, , , , , , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments