Hírek

Tom Cruise és Doug Liman újra összeáll?

jack-reacher-tom-cruise Két közös filmet követően itt lehet a harmadik Cruise-Liman produkció, a Luna Park – írja a collider.com.

A 2014-es sci-fit, A holnap határát és a 2016 januárjában mozikba kerülő izgalmas thrillert, a Menat követően újra együtt dolgozhat Tom Cruise és Doug Liman. Utóbbinak olyan kiváló akciófilmeket köszönhetünk, mint A Bourne-rejtély, a Mr. és Mrs. vagy az Államtrükkök. A most készülő, eredetileg egyszerűen Luna néven futó sci-fi története kissé körülményesen alakul. Cruise csatlakozása pedig ehhez mérten koránt sem biztos – a színész állítólag a legújabb forgatókönyv elkészülte után dönt majd csak a szerepvállalásról.

Nem ő lenne az első, sőt még csak nem is a második színész egyébként, akit Liman kinézett magának. Az eredeti tervek szerint Jake Gyllenhaal kapta volna a főszerepet, ő azonban végül mégsem vállalta a munkát. Sok színész – köztük Chris Pine és Andrew Garfield – visszautasítását követően esett a választás Cruise-ra.

De a nehézségek nem csak a szereplőgárdát érintették. A filmet valójában már 2011-ben elkezdte volna rendezni Liman, hiszen zöld utat kapott a Paramounttól, azonban a hatalmas költségek miatt a projektet financiálisan támogató Skydance végül nemet mondott. Egyelőre kérdéses, hogy a mostani újra-kezdést továbbra is a Paramount támogatja-e, de Tom Cruise jó kapcsolatai, és a Mission:Impossible legutóbbi részének óriási sikere talán rábírja a stúdiót a megegyezésre.

Pedig maga a történet egyáltalán nem hangzik rosszul: egy csapat elbocsátott ex-űrkutató fogja magát és körbeutazza a földet, miközben összelopkodnak mindent, ami egy újabb űrutazáshoz kell. A cél visszajutni a Holdra, hogy új energiaforrást találjanak. Hogy végül a sci-fi, vagy az akció uralkodik-e majd el a filmen, azt egyelőre nem tudni.

Ahogy jelenleg azt sem, mikor is készülhet el a film végül, hiszen ha valóban marad Cruise, akkor igen nehéz lesz összeegyeztetni a Luna Parkot a tervben lévő Jack Reacher folytatással és a Mission:Impossible franchise valószínűsíthető újabb darabjával.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com