brian-de-palmaA szeptember elején kezdődő velencei filmfesztivál Brian De Palma előtt tiszteleg: az amerikai rendező „a kortárs filmművészethez való különlegesen eredeti hozzájárulásáért” a mustra díjában részesül.

Alberto Barbera fesztiváligazgató közleményben méltatta De Palma filmes pályafutását, amiért Velencében a Jaeger-LeCoultre Dicsőség a filmesnek-díjat adják át neki. – írja a Variety.com.

Barbera emlékeztetett rá, hogy a rendező a hetvenes évek, egy „újító pezsgéssel teli művészi korszak” gyermeke, aki azzal szerzett magának hírnevet, hogy a legfelkészültebb rendezők egyikeként „nagy alkotói szabadsággal, új technikai megoldások kikísérletezésével, a nyelv klasszikus szabályainak felrúgásával, valamint kedvenc írói ünneplésével tökéletes elbeszélői módszert dolgozott ki”.

Hirdetés

A fesztiváligazgató hozzáfűzte: De Palma mozija élmény a szemnek, a mozi szerelmeseinek pedig szívfájdító játék.

A díjat szeptember 9-én adják át a rendezőnek a Palazzo Del Cinema nagytermében. A ceremóniát követően levetítik a De Palma című dokumentumfilmet, Noah Baumbach és Jake Paltrow alkotását, amely világpremierként, de versenyen kívül került bele a fesztivál programjába.

A produkció a két rendező és De Palma tízéves együttműködésének gyümölcse. Ezalatt végigvették hat évtizedes pályafutásának állomásait, életét és filmkészítői módszereit.

A 75. születésnapját szeptember 11-én talán éppen Velencében ünneplő De Palma – A sebhelyes arcú, az Aki legyőzte Al Caponét, a Carlito útja és a Mission: Impossible rendezője – utoljára három éve jelentkezett új filmmel, a Gyilkos vágyak című thrillerrel, amely a velencei mustra versenyprogramjában is szerepelt. Korábban más alkotásait is vetítették a fesztiválon, Cenzúrázatlanul: Háború másképp című háborús drámájáért 2012-ben Ezüst Oroszlán-díjat kapott a Lidón.

, , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments