Hírek

YouTube sorozatként folytatódik a Step Up franchise

stepup1 A YouTube Reden lehelnek új életet a 2000-es évek legnagyobb zenés-táncos franchise-ába, a Step Up-ba, mely eddig összesen 5 mozifilmmel büszkélkedhet. Ha pedig minden jól megy, a YouTube és a Lionsgate jóvoltából sorozat formájában kerül ismét a nézők elé – írja a comingsoon.net.

Amikor már tényleg azt hittük, hogy mindent kihoztak a Step Up-ból, sőt legyünk őszinték, még azt is, amit egyáltalán nem kellett volna, hiszen azért 5 filmet gyakorlatilag ugyanarra a sémára felhúzni finoman szólva is erőltetett, akkor jön egy ilyen hír. YouTube sorozat folytatja, illetve éleszti fel a fiatalokkal teletűzdelt, zenés-táncos franchise-t. Bár ha azt nézzük, hogy a filmek több, mint 650 millió dollárt hoztak, talán jobban érthető a kezdeményezés.

Az eredeti film két főszereplője, Channing Tatum és Jenna Dewan-Tatum a sorozat executive producereiként vesznek részt majd a munkálatokban, Adam Shankman, Jennifer Gibgot és Meredith Milton oldalán, akik a Step Up 1 producerei voltak még 2006-ban. A történet fiatal tehetségeket követ nyomon, akik kortárs előadóművészeti iskolába járnak. Ennél sokkal többet egyelőre azonban nem tudni.

A rendező, illetve a szereplők kilétéről nincsene még információk, de mivel a sorozatot idén elkezdik forgatni, jövőre pedig már be is tervezik mutatni, gyanítható, hogy hamarosan neveket is köthetünk a Lionsgate és a YouTube Red közös alkotásához.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com