klaus_maeck_2_foto_MTIA B-Movie: Nyugat-Berlin hangjai 1979-1989, amely a kaotikus Berlin zenetörténetének leképezésére vállalkozik, a Die Toten Hosentől kezdve, Nick Cave, David Bowie, az első Love Parade és David Hasselhoff megjelenésén át egészen a techno és a rave megszületéséig, a Westbamig, az idei Szemrevalón hozzánk is elérkezett. Ez alkalomból beszélgettünk Klaus Maeck társrendezővel és producerrel.

Miért csak most, több mint 25 évvel a felvételek elkészülte után láthatjuk a filmet?

Még senkinek nem jutott ez így korábban eszébe. Természetesen készültek dokumentációk ebből az időből, de ezek többségében beszélő fejes felvételek, melyekben a filmkészítő mesél az akkori időkről. De a B-Moviehoz hasonló műfajjal még nem találkoztunk korábban. Maga a B-Movie ötlete Jörg A. Hoppétól származott. Hoppe több évtizeden keresztül dolgozott különböző német zenetévéknél és magazinoknál. Később a szintén tévés producer-rendező, Heiko Lange is bekerült a projektbe, bár ő csak tinédzser volt a nyolcvanas években, de rettentően érdekelte, miként lehetne megmutatni a mai generációnak azt az időszakot.

Hirdetés

És Ön hogyan kapcsolódott be a projektbe?

Amikor megkerestek, éppen halódott a projekt, elfogyott a pénz, visszalépett a finanszírozást ígérő tévécsatorna. Segítettem megoldani a problémákat, például sikerült bevonni az Arte tévécsatornát támogatónak. Már csak a 150 órányi filmanyagot kellett megvágni másfél órásra és felépíteni a struktúrát… Mark Reedert pedig igazából a nyolcvanas évektől kezdve ismerem. Az ember egyszerűen ismert ott mindenkit, ha ebben a zenei világban pörgött akkoriban. Akkor még nem volt Facebook, tehát tényleg ki kellett menni az utcára, hogy az ember megismerkedhessen valakivel. És természetesen harminc évvel később, így aztán elég egyszerű volt megtalálni azokat, akik a mai napig Berlinben élnek és ott dolgoztak, mint például Markot is.

Nagyon sok archív anyaggal dolgozik a film. Nehéz volt ezeket felkutatni?

Nagyon nehéz volt, és nagyon sokáig is tartott. Egyrészt körülményes volt, mert ahogy a filmen is látszik, teljesen különböző anyagokból áll össze a film. Ami viszont érdekes, hogy az amatőr, Super 8-as és Super 16-os felvételek adják a legjobb minőséget ebben a filmben, annak ellenére, hogy nem profik forgatták. Lehet látni a vásznon, hogy ezek sokkal jobb minőségű anyagok, a különböző videofelvételek szinte a nyomukba se érnek.

Foto: MTI

Klaus Maeck (Fotó: MTI)

A berlini fal leomlása előtti évtizedet Ön hogyan élte meg? Ön is részese volt a filmen látott őrületnek?

Persze! Igazából bárki, aki a filmben megjelenik, azokat az ember ismerte koncertekről, vagy az esti ivásokból. De akkoriban ők még nem voltak sztárok, őket nem lehetett úgymond „ismerni”, ugyanolyan punkok voltak, mint én. És az ember el sem tudta képzelni, hogy ekkora dolog lesz ebből. A berlini fal nemcsak a fizikai valóságában volt ott, szimbolikusan azt is jelentette, meddig mehetnek el a művészek, átvitt értelemben hová tolhatják el a határokat. Kelet-Berlinben az orosz katonák irányítottak, a nyugati részen ott volt az amerikai-brit-francia felosztás. Nyugat-Berlin sok fiatal számára menedékhely volt, aki itt élt, annak nem kellett bevonulnia katonának. Idővel a város izgalmas gyülekezőhelye lett a különböző országokból, Németország mellett Angliából, Amerikából vagy Ausztráliából érkező művészeknek is – Nick Cave 1983-ban itt alapította meg a Bad Seedset. Igaz, nagy volt a munkanélküliség, de az albérlet és a drog olcsó volt, nem volt szükség sok pénzre, rengeteg foglalt ház volt és mindenki folyamatosan bulizott.

Kinek szól ez a film leginkább? 

Természetesen tudtuk és világos volt, hogy akik akkor, ebben a világban éltek, azok aztán tömegesen fognak tódulni a mozikba. De azért az volt a reménységünk, hogy elérjük a filmmel a fiatal nemzedéket is és tulajdonképpen megdöbbentő módon, ez világszerte sikerült is. Tehát valóban összejött, hogy fiatalokat is meg tud szólítani.

Mik a tervei a jövőre vonatkozóan? 

Továbbra is szeretnék filmeket, különösen zenéről szóló filmeket gyártani. Vagy olyan filmeket, amelyekben a zenének nagy szerepe van. Olyan emberekkel szeretnék együttműködni, akik ezt a két dolgot együtt művelik, mert számomra az egész film műfajában az a legizgalmasabb, amikor zenével lehet dolgozni.

(Alább összegyűjtöttünk nektek a filmben elhangzó zenék közül jó néhányat, így ha a filmet nem is láttátok, a zenékből kiérezhető az a fajta elborult, ugyanakkor rendkívül szerethető létmód, melyet maga a film is közvetít. – A szerk.)

, , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments