TheCopyistHamarosan kezdetét veszi a 13. Jameson CineFest, ahol egy abszolút kivételes alkotást is bemutatnak. Kőszegi Tamás The Copyist c. etűdje rendhagyó módon fénymásolóval készült. A film alkotóját, Kőszegi Tamást kérdeztük kísérletekről, lehetőségekről, azaz a szakmáról.

Mikor és hogyan jött az ötlet, hogy fénymásolóval szeretnél filmet készíteni?

Az egyetem alatt egyszerre több állásom is volt, így sosem jártam be az órákra. A vizsgaidőszak közeledtével aztán felkerestem az „Embert, akinek vannak jegyzetei”. Minden szakon van egy ilyen valaki, miatta megy át hetven másik diák. Kiderült, ebben a félévben egy kicsit többet írt, mint szokott, jó négyszáz oldalt kellett lefénymásolnom. Miközben másoltam, arra gondoltam, ez a gép itt előttem tulajdonképpen egy optikai eszköz, miért nem használom inkább történetmesélésre?

Hirdetés

Miért éppen szerelmi, vagy még inkább erotikus sztori a The Copyist? Miért nem mondjuk horror? 

Amikor kitaláltam a formát, rengeteg téma felmerült  a pénzhamisítástól kezdve a gyilkosságig. A fénymásoló azonban nem egy túl megengedő médium, alig lehet vele történetet mesélni. Tudtam, hogy a filmnyelv nagyon absztrakt, így a történetnek mindenképp közérthetőnek kell lennie, különben senki sem fogja megnézni.

the-copyist-01

Képkocka a The Copyist c. filmből.

Hogyan zajlott a The Copyist forgatása a gyakorlatban?

A filmet majdnem egy év előkészítés előzte meg, mindenféle mozgást és gépet, szenzort leteszteltünk, rengeteg látványtervünk volt. Végül kibéreltük a győztes fénymásolót, bevilágítottuk megfelelően. Valu Rebeka és Simon Attila színészekkel egy adott képet elkészítettünk 15-ször 20-szor, majd letöltöttük a fájlokat a fénymásoló memóriájából. Addig csináltuk, amíg nem lett jó, közben pedig Domestosszal pucoltuk az üveget, mert a koszolódások tönkretették volna a kontinuitást, azok később kerültek rá. Mivel a gép beszakadt volna Rebeka alatt, próbáltuk őt alátámasztani mindenfélével, a megfelelő magasságú eszköz egy cipősszekrény volt. Amikor júniusban az esti híradó kért tőlem werkfotókat, nehéz volt kiválasztanom olyat, amin nem tűnünk teljesen kattant társaságnak. A filmben lévő rúzsnyomok amúgy az én számról származnak – na, az egy fura forgatási nap volt.

Mi volt a legkedvesebb vagy éppen legfurcsább élményed az évek alatt a filmkészítéseid során?

Az én munkámban az a vicces, hogy laikus szemmel teljesen értelmezhetetlen dolgokat csinálok, és ezekért még pénzt is kapok. Egy időben mindig volt a stúdióban egy üveg sűrített tej, amit ha kellő ideig hagysz rothadni, majd vízbe öntöd, gyönyörű csillagködöket lehet vele forgatni. De életem első stop-motion animácója például Melba és Párizsi kockák öldöklő harcáról szól. Csak halogén reflektorom volt, így a csokik nagyon hamar elolvadtak. Ezek után betettem őket a fagyasztóba visszadermedni, és kivettem a másik műszakot, amik addigra újra összeálltak. De laktak már nálam nyulak, ebihalak, akik a végén már kuruttyoltak, és most például egy olyan reklámfilmen dolgozom, amely egy családnyi kaki történetét dolgozza fel.

Hogyan tekintesz az alkalmazott művészetre?

Mivel egész középiskola és egyetem alatt szerzői filmeket készítettem, valahogy nagyon irigyeltem azokat, akik alkalmazott művészetben dolgoznak. Oké, hogy mi megint nyertünk egy fesztiválon, de ennek a kollégámnak már van igazi klipje! Ő pedig csinált egy pudingreklámot, ami lement a tévében! Aztán persze jött a felnőtt élet, a Mimicry, és most éjjel-nappal gyártom az alkalmazott munkákat. Viszont éppen a kezdeti hiány miatt nagyon szeretem azt, amit csinálok, és legtöbbször képes vagyok ezt-azt belecsempészni a saját gondolataimból is. A színházi munkáim például (Szegedi Nemzeti Színház, Szegedi Kortárs Balett) ezt el is várják.

Kezdeti sikereid mik voltak?

A középiskolás diákfilmes szférából jövök, az amatőrfilmezésből. 14 éves korban pedig – elnézést, hogy ezt mondom –, nem nehéz sikereket elérni a kortársaidhoz képest. A legtöbben jó mókaként tekintenek a filmkészítésre, szeretnek lézerkardokat beletenni és tuti megszólal a Ponyvaregény zenéje is. Én viszont tele voltam nagy vágyakkal, romantikával, és rengeteg időt is öltem ebbe, így jöttek a sikerek is, például ötször is nyertem fődíjat Diákfilmszemlén. Ami sokkal érdekesebb, az a sikertelenségem, ami utána jött. Érkezett ugyanis a profi pályafutás eleje, és a huszonéves kollégák már iszonyat tehetségesek, felkészültek, okosak, lényegében ugyanazokon mentek keresztül, mint én. Ez nekem nyilván új volt, öt éven át semmit nem nyertem 20 és 25 éves korom között, csak néztem, hogy te jó ég, a többiek mennyire ügyesek, már megint mit alkottak. Na onnan felállni, az volt durva.

Mikor láthatjuk és hol a The Copyistet?

A The Copyist magyar premierje a Jameson Cinfest nemzetközi versenyprogramjában lesz Miskolcon. Mivel onnan származom, különösen nagy öröm ez nekem, szerintem még sosem vetítették munkám a szülővárosomban.

Mire vagy a legbüszkébb az eddig elért céljaid közül?

Igazán brutális áttörést, vagy egy konkrét gigasikert nem értem el még a szakmámban, én inkább úgy jellemzem magam, hogy szorgalmasan mindig ott voltam a tűz közelében. Éppen ezért azt hiszem, az 50 Tehetséges Magyar Fiatal program és a Nemzeti Tehetség Program az, amire a legbüszkébb vagyok, ugyanis ezek olyan elismerések, amik ez egész eddigi pályát és a leendő terveket együttesen értékelik. A The Copyist palm springs-i premierjének nagyon örültem, mert ez az első A-listás versenyprogramom. Emellett elértem pár dolgot, amire sosem vágytam, ezeket nagy érdeklődéssel szemlélem. Például a Saatchi and Saatchi idén megválasztott az egyik legjobb magyar fiatal reklámfilmrendezőnek. Én, mint legjobb reklámfilmrendező?! Na, ezt igazán nem hittem volna soha, hogy megtörténik. Vagy én, mint TED talker? Az élet hoz fura dolgokat.

Minek definiálod magad? Művésznek? Filmes szakembernek?

Főállásban dolgozom a Mimicry Motions stúdiójában, különleges képi világú animációkat, reklámokat készítünk. Én vagyok a rendező és az egyik animátor is. Kisfilmet viszont csak kettőt készítettem 2014 óta. Ha megnézzük tehát, hogy mennyi a hétköznapjaimban a szerzői munka és mennyi a reklámfilm, tévészpot, VFX, nem nehéz rájönni, hogy átlagosan jó havi egy nap érezhetem magam művésznek. Egyébként jobb, ha művésznek inkább mások definiálnak téged, önmagunkra használni kissé visszatetsző. Filmrendező mellett elsősorban animátornak és VFX-esnek tartom magam. Néha eszembe jut, mi lenne, ha mondjuk 200 éve születtem volna az imádott integrált áramköreim előtt? Létezésem eleve kudarcra lett volna ítélve?

Mit tanácsolnál egy mai lelkes amatőr filmkészítőnek?

Legfőbb tanácsom talán az, hogy ha tényleg biztosan ezt szeretnénk, akkor kezdjük el és sose hagyjuk abba. Napi hat Buñuelt megnézni iszonyú mókás lehet, de a filmnézés nem fog minket rendezővé tenni. Itt van minden eszköz elérhető távolságban, tessék elkezdeni alkotni! Az első alighanem rossz lesz. Én annyi rossz filmet készítettem, hogy te jó ég, nem győzöm őket törölgetni a Youtube-ról. Sokan úgy gondolják, hogy az igazi film csakis 35 mm-re készül. Ez nem igaz, ráadásul nagyon kirekesztő. A digitális technika viszont elhozta az alkotás igazi demokráciáját. Ha egy fénymásolóval készült filmmel ki lehet jutni A-listás fesztiválra, hol vannak a határok?

Mennyi lehetőség van manapság a The Copyisthez hasonló kísérleti filmet forgatni Magyarországon? 

A The Copyisthez hasonló filmet készíteni ma Magyarországon bárkinek van lehetősége, aki megfűzi a barátnőjét, hogy engedje meg, hogy a nappali közepén egy hónapig egy fénymásoló álljon. Az emberek imádják túlmisztifikálni ezeket a dolgokat, mindenki azt kérdezi, hol kell pályázni, meg mire kell várni. Voltak remek, lelkes kollégáim akik ráértek vasárnap, elköltöttem a fizetésemből 105 ezer forintot, ebből lett a The Copyist. Na persze, ha tudom előre, hogy három éven át fog készülni, lehet kicsit komolyabban előkészítem, de hát ez volt pont az egyedi benne. Ne érts félre, nyilván jó, ha van pénz. De volt olyan tanárom, aki konkrétan tíz éve nem rendezett semmit, mert nem kapott rá pénzt. Tíz éve, érted? Ezt én fel nem foghatom.

koszegi-tamas

Kőszegi Tamás. Fotó: Fábián Borbála

Mi a helyzet az animációval? Mintha szívednek igen kedves lenne ez a terület. Jól érzem ez? 

Középiskolában a baráti társaságomat nyilván nagyon megterhelte, hogy kéthavonta kitaláltam egy újabb félórás szerelmi drámát, amit le kellett forgatnunk, így az emberek gyorsan cserélődtek körülöttem. Nem volt ritka, hogy egy haverom haverja vállalta el az egyik főszerepet, akit a forgatás reggeléig sosem láttam, a fő képessége ugyanis nyilván az volt, hogy ráért. A low budget filmkészítés megöl egy idő után, mást sem látsz, mint hogy a kompromisszumok meztelencsigái felzabálják azt, ami olyan szép lehetett volna. Az animációban olyan kontrollra leltem, amit soha nem tapasztaltam máshol. Minden kizárólag azon múlik, mennyi időt vagy hajlandó rászánni. Ráadásul a kreatív lehetőségek is jóval szélesebbek, mert a műfaj nagyon játékos, így aztán nehéz volt nem beleszeretnem. A Mimicry is elsősorban animációt gyárt.

Csak egyetemmel a háta mögött van esélye manapság az embernek boldogulni?

Tegyük félre a szerzőiséget, nézzük csak a szakmaiságot. Youtube-ról meg lehet tanulni tökéletesen animálni. Beletelik pár évbe, de az interneten van elég anyag ahhoz, hogy mindent megtudj, és dolgozhass bárhol. Miért kéne akkor elvégezned a Speciális Filozófiatörténet szemináriumot? Bárki elmehet ingyen dolgozni egy nagy stúdióba, erősen kétlem, hogy elutasítanák. Miért jobb helyette a TO-n sorakozni? Amikor bejön hozzám egy színötös gyakornok, és megkérem, hogy rendszerezze a kábeleket, általában csak döbbent pillantásokat kapok. Sokan mondják, hogy hát a kapcsolatok. Ingyen munkából, asszisztenskedésből, beugrásokból sokkal jobb kapcsolatok születnek. Ahhoz, hogy megnézzük, mennyire fontos a mai filmes szakmában a végzettség, egyébként elég a nagy öregekre, a mi példaképeinkre pillantani. Eredeti végzettségeik a lehető legegzotikusabbak.

A PPKE BTK-n és az ELTE filmszakán végeztem. Ezek a helyek arra voltak jók, hogy felkészítsenek a diplomázásra. Az ELTE alatt az első cégünket vittük a barátaimmal, és amikor beültünk az órákra, gyakran gondolkodtunk azon, hogy ez tulajdonképpen miért fontos? Valahogy nem éreztem adekvátnak Pasolini kinémáit magolni, miközben az első milliós ügyfelünk épp szerződést bontott velünk. Sokat jártam workshopokra már középiskolától kezdve, a MEDIAWAVE Passport Control például sokat adott nekem. De a legtöbbet a szamárlétra kijárásából tanultam. Tizenkét éve küzdök ezzel a világgal, pakoltam kazettákat, voltam minden létező asszisztens, forgattam temetésektől kezdve gangsta rap klipeken át mindent. Tanulni a nálad okosabbaktól, és nem megismételni a saját hibáidat, ez számomra a titkok kulcsa.

Hogyan történt, hogy saját céget alapítottál?

Páran, akik sokat izegtünk-mozogtunk, még az alapképzés alatt, alapítottunk egy saját céget, természetesen egyből gigantikus méretben, lehetőleg lefedve a marketing valamennyi területét. Jó nagy elánnal kezdtünk bele, kivettünk egy csomó irodát egy óriási, lepukkant gyárban, ahol a falon lyukak tátongtak és előttünk drogosok használták éjszakánként. A lépcsőház penészedett, ezért a foltokat filmes poszterekkel próbáltuk eltakarni, és akárhányszor ügyfelet kísértem fel, mindig elmeséltem neki, hogy itt találták fel a Túró Rudit, hogy lehetőleg addig se legyen ideje nézelődni. Rekord tempóban mentünk csődbe, de sokat tanultam belőle. Saját cégemet, a Mimicryt már sokkal nagyobb előkészítés és reálisabb elképzelések jellemezték. Mellékesen megtanultam, hogy attól még, hogy valakivel jól lehet sörözni, nem biztos, hogy kollégának is alkalmas.

Jobb egy saját cég, mint mondjuk nagy produkciókba bedolgozni?

Én sokáig úgy gondoltam, bármikor fel tudok állni és otthagyni a céget, ha megkapom a megfelelő ajánlatot. Idén aztán meg is csörrent a telefon: felhívtak Katarból, hogy animáljak LED falakat Dohában felhőkarcolók oldalára. Hosszútávú szerződés volt, a világ legnagyobb GDP-jű országának megfelelő fizetés, lakás, szóval amit az ember csak el tud képzelni. Hosszas tépelődés után elutasítottam az ajánlatot. Rájöttem, hogy nem szívesen adom már fel magam körül azt, ami az otthonommá vált. Kialakítottuk egy struktúrát, egy identitást, ami működik, megvan a helyünk a piacon, ami csak a miénk.

Jelenleg milyen témákon dolgozol? 

A The Copyist szerencsére sok ajtót megnyitott előttem már most, így a következő kisfilmem jóval rendezettebb körülmények között készül, de erről még nem mondanék többet. Amin a legtöbbet kell faragnom, az az idő. Képzeld el, most augusztusban arról nyilatkozom, amit 2013-ban találtam ki. Azóta nyilván lettek új terveim, ötletek jönnek-mennek, nem hiszem, hogy túl egészséges lenne megint három évig készíteni valamit. Fénymásolóval nem lesz többé film, azt garantáltan megígérhetem!

 

A The Copyistet 2016.09.10-én szombaton 17:00-tól vetítik a Jameson CineFesten. (Ismétlés 2016. 09.10-én 23:00-kor, illetve 2016. 09. 11-én 23:00-kor). További információkat a fesztivál weboldalán olvashattok.

, , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments