Thomas BidegainThomas Bidegain eléggé jól érzi, melyek a legfontosabb kérdések napjainkban: forgatókönyvíróként ő alkotta meg Dheepan karakterét, akiről az Egy menekült története szól, első játékfilmjében, a Cowboyokban pedig egy muszlim hitre áttérő francia lányról, az őt kereső apjáról és testvéréről forgatott. Utóbbiről beszélgettünk az elsőfilmes direktorral azokban a napokban, amikor Budapesten járt.

Nagyon szerettem a Cowboyok-at, de bevallom, meglepődtem, hogy első mozijában ehhez a témához nyúlt. Honnan jött az ihlet?

Hirdetés

Valamikor régebben hallottam azokról a francia közösségekről, ahol férfiak és nők cowboyoknak öltöznek be hétvégenként, aztán együtt buliznak így. Nagyon népszerűek és változatosak ezek az események, néha csak a zene köti ezeket az eseményeket, máskor van lovaglás is vagy tánc. Úgy gondoltam, érdekes lenne róluk forgatni egy westernt – egyfajta metaforaként, modern westernt, róluk, mint cowboyok és a muszlimokról, mint indiánokról. Ahogy ízlelgettem ezt a párhuzamot, egyre inkább azt éreztem, minden westernt értelmezhetünk ennek mentén, és így az egész téma egyre modernebb értelmezést nyert számomra. Úgy gondoltam, hogy ez jó irányvonal lenne az első játékfilmemnek. Útmutatóul nekem és a nézőnek egyaránt.

Miről szól a Cowboyok?

A film a mi első világháborúnkról szól két generáció életén keresztül. Kelly, a lány egyszer csak eltűnik, hamarosan kiderül, hogy áttért a muszlim hitre. Előbb apja, majd a testvére vág neki a világnak, hogy felkeresse a lányt, eljutva így a nyugati civilizáció peremterületeire: Antwerpenbe, Pakisztánba, Jemenbe. Az apa még a civilizációk háborújaként értékeli a történést, míg a fia már másképp látja. Ő már csak az emberi tényezőt veszi észre benne, és így a megbékélés számára lehetségessé válik.

Thomas Bidegain: Cowboyok

Thomas Bidegain: Cowboyok

Bár én is észrevettem a párhuzamot John Ford híres filmje, Az üldözők és a Cowboyok között, azért ez napjainkban egy nagyon ellentmondásos téma, különösen Franciaországban. Pont ezért éreztem furcsának, hogy a muszlimok oldaláról mennyire nem mesél a film.

Szándékosan, ugyanis én a cowboyoknak beöltöző közösség történetét mesélem el, és a lányét, aki áttér az iszlám hitre. Nem volt célom a dzsihádról regélni, inkább egy olyan közösségről forgattam, amely összeomlik azáltal, hogy az egyik tagja eltávozik onnan. Egy nagy találkozással kezdődik a film, ahonnan aztán az apafigura egyre jobban eltávolodik. Amikor ebbe a közösségbe megérkezik a pakisztáni lány, mindenki megszeppen – olyan, mint a saját társadalmunk vagy mint a vadnyugat. Az amerikai társadalom a miénk: itt Budapesten is, nézze csak meg, mennyi Burger King van itt?

Ezt értem, de az idő múlását a terrortámadásokkal érzékelteti a vásznon. Értem, hogy ezzel a társadalom tudatállapotára akart utalni, de mégis, nem gondolja, hogy ezzel úgy mutatja be a muszlimokat, mint a terroristákat?

A központi kérdés ez: hol van Kelly? A választ keresi az apa és a fia is. A családfő eközben teljesen elmagányosodik, elveszítik a feleségét, a fiát, mindenét. A fia ugyanezen küldetés alatt pont az ellenkezőjét éli át: szerelembe esik, családot alapít, kalandokba kerül. Az apa azt imitálja, hogy cowboy, a fia úgy él, mint egy cowboy: van lova, puskája, szerelme. Tehát aki marad vagy nem képes továbblépni, arra rossz sors vár. Ezt a történetet akartam elmesélni.
1994-ben kezdődik a film, egy része 9/11 előtt, egy része 9/11 után játszódik. 2009-ben is játszódik egy jelenet, amikor elfogják Bin Ladent, ami pedig már generációnk első világháborújának lezáródása. Ahogy azok az események meghatározták az életünket, ugyanúgy meghatározzák a szereplők életét.

Jacques Audiard: Dheepan – Egy menekült története

Jacques Audiard: Dheepan – Egy menekült története

Franciaországban jelentős muszlim közösség él. Mit szóltak ehhez a helyi kisebbségi társadalom tagjai?

Azok a muszlim barátaim, akik látták, nagyon kíváncsiak voltak, és nagyon tetszett nekik. Az apát joggal nevezhetjük rasszistának, és teljesen máshogy reagál, mint sokan tennék a társadalmunkban. Egoista, teljesen elutasítja a lány önálló élet iránti igényét. De a két generációs történet épp arról szól, hogy van remény a fejlődésre – és ezt értékelték a muszlim barátaim.

Milyen érzés volt forgatni?

Nagyon jó, nagyon élveztem, és jól is ment. Igazi kaland volt a forgatás, sokat utaztuk Európán belül is, Antwerpenben és Hollandiában. Az egyik jelent Pakisztánban játszódott, de ott biztonsági okokból nem forgathattunk, úgyhogy Indiában, a pakisztáni határhoz közel forgattunk, szóval tényleg nagyon kalandos volt. Persze én sosem voltam egy frusztrált forgatókönyvíró, nem zavart a szerepköröm. Mindig is szerencsés voltam, hogy nagyon jó rendezőkkel dolgozhattam együtt (Jacques Audiard), amit kaptam tőlük, mindig több volt, mint amit adtam nekik. De már régóta akartam színészekkel dolgozni, mert van, amit le tudsz írni, de vannak olyan, főleg színészi elemek, amit nem lehet leírni papírra.

Thomas Bidegain és Jacques Audiard

Thomas Bidegain és Jacques Audiard

Gondolkodott rajta, hogy ha már úgy is kilép a szerepéből, akkor a forgatókönyv megírását is másra bízza?

Nem, szerettem volna én írni az első filmemet. Egyébként is, már a megírásakor tudtam, hogy ezt a történetet nekem kell megrendezni.

És ennek kapcsán megjött a kedve azokhoz a saját szkriptjeihez, amelyekből még nem készült film, de már egy ideje a fiókban porosodnak? Forgatókönyvíró lesz vagy rendező?

Jelenleg az a luxus adatik meg az életemben, hogy mindkettővel foglalkozhatok, nem kell választanom a két pálya között.

Állandó alkotótársa, Jacques Audiard mit mondott a Cowboyokról?

Azt mondta, hogy az elkészült mű olyan, mint én (nevet). Nagyon kedves volt, sokat dicsérte, a forgatáson is meglátogatott Indiában. Ő a Dheepant forgatta épp, amivel utána közösen nyertünk Cannes-ban.

Már dolgoznak a következő projekten?

Ó, igen, ismét együtt dolgozunk. Ezúttal egy angol nyelvű filmet forgatunk, amely az aranyláz idején játszódik, és egy testvérpárról szól majd. Többet egyelőre nem mondhatok, abban viszont biztos vagyok, akinek tetszettek a korábbi közös munkáink, azoknak ez is tetszeni fog.

, , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments