Interjú

Kúthoz sem jársz, ha bevezetheted a vizet – interjú Balázs Zoltánnal, a Hetifilm vezetőjével

hetifilm-leadA nemrég indult, válogatott és minőségi filmeket kínáló, előfizetéses Hetifilmről kérdeztük Balázs Zoltánt, az oldal vezetőjét. Az itthon még kevéssé ismert VoD szolgáltatásról és az újdonságnak számító koncepciójukról beszélgettünk vele.

Honnan jött az ötlet?

Az ötlet még 2010 körül jutott eszembe. Mástól is hallottam, hogy egy elképzelése hasonlóan született. Akart valamit csinálni, de nem sikerült, problémába ütközött, és azt mondta: Akkor megcsinálom én! Egy filmet szerettem volna megnézni, de nem a bárhol elérhetőt, és felhúztam magam, hogy sehol se találtam. Ekkor indult el az ötlet, sokáig formálódott, hogy mi az, ami másoknál is gond lehet, vagy másokat is érdekelhet. Felmerült egy jellemző probléma hasonló cégeknél: van egy nagy filmkönyvtár, benne csomó rossz filmmel, amelyeket csak azért tesznek bele, hogy elmondhassák, milyen sok filmjük van. Szerintem ez nem ad pluszt a szolgáltatáshoz, de még kifejezetten negatív is, mert sokkal lassabban lehet megtalálni, ami tényleg érdekel minket. Így támadt az ötlet, hogy csak pár film legyen bent, mert jobban ki lehet hangsúlyozni, hogy mi mit tartunk értéknek.

A másik dolog, ami sokszor felmérgesített, hogy olvastam egy filmajánlót, végére értem a cikknek, fellelkesedtem, hogy meg akarom nézni, de nem tudtam, hol. Ezért lett szempont nálunk, hogy egy „Megnézem” gombbal folytatódik az ajánló.

Ajánlóval ötvözött Video on Demand, mint a Hetifilm máshol is van a világon?

Külföldön létezik hasonló, de pont ilyen nincs, legalább is én nem tudok róla. Semmiképpen sem lemásoltuk, hanem önállóan alakítottuk ki ezt a megoldást. Erre büszke is vagyok, Magyarországon nagyon kevés olyan dolog van, amely tényleg teljesen egyedi. A mienk egyedi üzleti modell, hasonlóak nem nagy számban akadnak külföldön. De mindenki ezt az előfizetéses modellt használja.

Például a Netflix és a Hulu, amelyek saját műsorokkal állnak elő, de nekik ilyen szempontból más a profiljuk.

Igen, Amerikában és világszerte is ők a legismertebbek. De Nyugat-Európában nem mindenhol piacvezetők. Az Amazonnak vannak még ilyen szolgáltatásai, de más versenytársak is akadnak.

Régen, 2010 környékén csak tranzakció alapon működő szolgáltatások voltak, ahol egy filmet megvehettél valamennyiért. Ezek még ma is léteznek, de a zeneiparban már korábban átállt mindenki az előfizetéses alapú modellre. Miután többen sikeresen bevezették, elkezdték követni őket, és úgy látom, a felé halad a világ, hogy minden előfizetéses alapú lesz, így a filmiparban is.

Mennyire valósultak meg az elképzelések? Amit vártatok, azt elértétek?

Még csak a bevezetési stádiumban vagyunk, messze a tervezett előfizetői szám. De ha azt kérdezed, mennyire zajlott úgy a bevezetés, ahogy számítottunk rá, akkor részben teljesültek az előzetes reményeink. Az emberek érdeklődnek iránta, megértik, hogy miről szól ez, felkapják rá a fejüket, és regisztrálnak is!

Annyiban nem teljesült, hogy nagyon szájba kell rágni, hogy ez nem egy tv-szolgáltatás, hanem egy SVoD, tehát Subscription Based Video on Demand (feliratkozáson alapuló VoD). Úgy, mint a Netflix, csak egy kicsit spécibb, egy válogatott könyvtárú szolgáltatás. Reméljük, hogy sikerül egyre több embernek bemutatni.

Növekszik a kör, vagy csak egy szűkebb réteg használja?

Egyelőre a Facebookon 1100 körül van a követők száma, ez nagyjából megegyezik a regisztráltak számával. Még erősen növekedési stádiumban van.

hetifilm-szovegkozi

Ha jól tudom, 2015-ben indultatok.

2015-ben alapítottuk a céget, az oldal 2015 második felében megvolt, és lehetett előregisztrálni, bemutattuk, hogy miről fog szólni. Az éles indulás 2016 februárjában történt, akkor még minden ingyen elérhető volt az oldalon, és fizetőssé körülbelül egy hónapja váltunk.

Ugyebár nektek is fizetni kell a filmekért, megkérdezhetem, hogy még mínuszban vagytok, vagy már nyereséges az oldal?

Egyelőre nem nyereséges. A működési költség kezdve a jogdíjakkal, még több, mint a mi bevételünk.

A nézőknek tetszik, hogy felajánlotok egy jobb minőségű választékot, vagy inkább maguk szeretnek keresgélni?

Embere válogatja, nem homogén, személyfüggő. Tegyük fel, hogy az emberek 1%-át érdekli a dolog, az itthon százezer ember. Ha ekkora létszámot sikerül megszólítani, akkor már nyert ügyünk van. Tételezzük fel, hogy az emberek 10%-a szereti, ha nem ő válogat, hanem ajánlanak neki egy szűkebb részt, de a többi 90%-nak nem jön be, már akkor is van egy piaci célcsoportunk.

Ki a célcsoport még? Kiknek szól az oldal szerintetek?

Valahol az ember magának is csinálja az ilyen dolgokat. Rám nagyon jellemző, hogy este néznék filmet, de a tévében későn kezdődik, így online kezdek keresgélni nem teljesen legális helyeken. Időigényes, mindenféle probléma adódhat, elmegy két óra, és az ember nem talál semmit! Engem ezek a dolgok nagyon zavarnak. A Hetifilmnél havonta 1000 forintot kell fizetned azért, hogy minden nap ezektől a dolgoktól megkíméld magadat, és még ajánlunk is filmeket neked! Sok olyan része van az értékajánlatunknak, amely már önmagában is elég lehet egy-egy célcsoportnak.

Ma már könnyedén letölthet bárki bármit az nCore-ról.

Sokan vannak, akik sosem lesznek hajlandóak pénzt adni filmekért. Nem akarjuk mi őket megtéríteni, nem ők a célközönség. Figyelem a nyugati trendeket, Amerikában és Kanadában is nagyon visszaesett a torrent, mióta bejött oda a Netflix. Rájönnek, hogy ennyi pénzért ostobaság lenne torrentezni. Ha én azt mondanám, hogy holnaptól kiköttetem a vizet, és a közkútra fogok járni, és hazacipelni, mert ott megkapom ugyanazt a vizet ingyen, akkor hülyének néznének, teljesen jogosan. Ugyanez van a filmeknél is. Nálunk egyből elindul, nem kell letölteni, biztos a minősége, nem kell vadászni hozzá magyar nyelvet. Mindenkinek magának kell eldönteni, hogy megéri-e neki, amit adni tudunk. Akad olyan néző, aki nem fog soha torrentezni, mert tart tőle, a miénkhez pedig kevés számítógépes ismeret kell.

El kell fogadni, hogy ebből élnek a gyártók, előállítanak egy értéket, és a szolgáltatásért illik fizetni. Különben nagyon hamar be fog csődölni a filmipar, ha mindenki ingyen akarja a filmeket.

A zeneipar már meg is sínylette.

Igen, ott jobban látszik. De a megoldás nem az, hogy tiltsuk, hanem kell adni egy reális alternatívát. Például a mi szolgáltatásunkat, ahol megfelelő áron kínálunk minőséget. Itt már reális döntés elé kerül a fogyasztó, hogy ingyen, de macerásan, vagy elfogadható árért, előnnyel jut a szolgáltatáshoz.

 

A Bélier család (La famille Belier)

Kik válogatnak, és milyen szisztéma alapján kerül ki a heti öt film?

A Filmtekercsen kívül a Filmvilág kritikusai válogatnak, ők ketten a fő partnereink, de néha ELTE filmszakos hallgatók és a Hetifilm csapata is. Attól függ, mi érhető el a piacon éppen. Nemcsak azon múlik, mit szeretnénk betenni a választékba, hanem a piaci lehetőségek is megszabják. Arra figyelünk a műsor összeállításánál, hogy a lehető legszélesebb választék legyen minden héten. Legyen benne filmvígjáték, művészfilm, dráma, fiúknak, lányoknak, idősebbeknek, fiatalabbaknak olyan alkotás, amely érdekelheti őket.

Az ismertetőben pontokba szedve nyíltan leírjátok, melyik filmet kinek javasolnátok és kinek nem.

Ez egy új dolog, hogy még jobban segítsük a választást. Sokszor elvontak az ajánlók a széles közönség számára, egy filmkritikus, aki profi, gyakran a művészibb filmek felé hajlik. Így teljesen érthető lesz, hogy milyen típusú filmre számíthat a néző.

Lesznek tematikus hetek, vagy mindig erre a vegyességre szeretnétek törekedni?

Olyan tematika van benne már most is, hogy igyekszünk aktualitásokhoz kapcsolódó filmeket műsorra tűzni. Korábban adtuk le, de még elérhető az archívumban az Anyátlanok című film, és például most lesz apák napja, amelyhez kiválóan kapcsolódik. Vagy például akkor volt a cannes-i filmfesztivál, amikor indultunk, és betettünk két filmet, amelynek volt komoly cannes-i kötődése.
Viszont, hogy egy egész hét tematikus legyen, az túlzás lenne, mert ha valakit nem érdekel az a téma, akkor azon a héten maximum az archívumból tud válogatni. De egy-két film erejéig érdemes, hogy akár több héten át tartó vonulat legyen. Például folytatások, ezen a héten van soron a Nyomtalanul, annak a következő része a Fácángyilkosok pedig a jövő héten lesz.

A filmeken kívül terveztek sorozatokat is ajánlani?

Bár sokakat érdekelnek, és a sorozatok most nagyon kedveltek a tévében és más VoD szolgáltatóknál, de egyelőre még nehezen tudnánk beilleszteni a modellünkbe. A későbbiekben jó lenne ezekkel is bővíteni a repertoárt, például hetente kihozunk egy-egy részt. Tehát középtávon gondolkozunk abban, hogy sorozatok is legyenek az oldalon.

Saját grafikussal rajzoltatjátok a filmek posztereit?

Igen, de azt tervezzük, hogy elhagyjuk ezt a vonalat. Adott egy egyediséget, de nehéz tartani a színvonalat, hogy hétről hétre öt érdekes, jó minőségű posztert tegyünk fel. A működés alatt derült ki, hogy nem tudunk mindig frappáns plakátokat készíttetni. Hamarosan más lesz a dizájn, jellemző screenshot-okat teszünk be a felsorolásba, több információt írunk ki, mekkora Port vagy IMDB pontszáma van, ami eddig csak a filmek egyedi oldalán látszódott.

Csak számítógépen lejátszhatóak a filmjeitek. A jövőben lehetséges lesz, hogy más eszközön is működjön a Hetifilm?

Tervezzük, hogy minél több platformon működjön ez a szolgáltatás. Mobiltelefon, okostévé, játékkonzolok jönnek szóba, hogy milyen sorrendben, az már másik kérdés. Ennek anyagi és időbeli vonzatai vannak.

Egy idő után lekerülnek az archívumból a filmek, hogy ne legyetek a tipikus nagy videotéka, ahol elvész a néző, de mivel ezek már válogatott filmek, nem lenne jobb, ha tovább lennének elérhetőek?

Annak, hogy az aktuális heti műsor további három hétig elérhető csak, egyrészt az a célja, hogy felhasználónak kevés filmből kelljen válogatnia, és ne küzdjön a bőség zavarával. Másrészt anyagi okai vannak, mivel ennyi időre vesszük meg a filmjogokat. Előfordul, hogy van, amit hosszabb időre megkapunk, de az átláthatóság miatt betartjuk azt a szigorú szabályt, hogy mindegyik négy hétig van fent az oldalon.

Ha egy filmet egyszer már kiraktatok, akkor soha többet nem kerülhet be a heti válogatásba?

Ha népszerű volt, vagy ha valamiért nagyon aktuálissá válik, akkor esetleg bekerülhet újra. Annak nem látom akadályát, hogy egy-két évente előkerüljön újra egy film, mert ha igazán jó, akkor érdemes újranézni. De amúgy heti 5 film kevés arra, hogy ismétlések legyenek. Viszont évi 250 film már egyáltalán nem kevés, ebbe beleférhet. Ráadásul nálunk 250 jó film lesz! Ha megnézzük a konkurenciák filmkatalógusát, már az is csoda, ha van ennyi filmjük, főleg nem mind minőségi. Mi értéket nyújtunk a nézőknek.

Milyen nyelveken elérhetőek a filmek?

Az alapszabályunk, hogy magyar nyelven mindenképpen elérhetőek legyenek. Ha nem készült hozzájuk szinkron, akkor legalább magyar felirattal lehessen megnézni őket. Eredeti nyelven is megtekinthetőek, de törekszünk arra, hogy eredeti felirat is legyen a magyar mellett.

Lesz az eredetitől eltérő idegen nyelveken is közzétéve film?

Egyelőre nem, mert nincs rá igény. Akkor lesz értelme, ha majd más anyanyelvű felhasználókat is el akarunk érni, de most csak Magyarország a cél.

Hogyan működik pontosan az oldal? Bankkártyával lehet fizetni?

Regisztráció nélkül is mindent lehet látni az oldalon, el lehet olvasni az ajánlókat, egyedül a „Megnézem” gomb nem működik. A regisztráció úgy zajlik, hogy létrehoz az ember egy fiókot, nagyon kevés adatot kell megadnia, a bankkártya adatokat pedig nem (más oldalakkal ellentétben). Egy hétig ingyen kipróbálhatja az oldalt, és utána – ha elő szeretne fizetni –, csak akkor kell a banki információkat megadnia. Ha mégsem fizet elő, ugyanúgy megmarad a fiókja, csak a szolgáltatást nem tudja használni. Nálunk szempont volt, hogy a bankkártya adatokat ne mi kezeljük, hanem az OTP, így biztonsági kérdések sem merülnek fel, mert nem látjuk a felhasználók adatait.

Szádeczky-Kardoss Klára

Szádeczky-Kardoss Klára a Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett. 2016-ban csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez. Újságírói tevékenysége mellett novellákat is ír.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com