J-P Valkeapää 2010-ben a Látogató című filmje kapcsán már járt Magyarországon, legújabb, Megléptek című alkotása szintén meghívást kapott az idei, 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválra. A finn rendezőt ennek apropóján filmkészítési módszeréről, furcsa motívumairól, személyes hozzáállásáról kérdeztük.
Hogyan jött az ötlet, mi volt az inspiráció a legújabb filmedhez, a Megléptekhez?
Három évig dolgoztam egy korábbi filmterven, ami alapvetően egy második világháborús történet lett volna hosszútávfutókról. A szereplők kiválogatásával kezdtük a folyamatot, hogy találjunk egyáltalán olyan színészeket, akik hihetően el tudnak játszani olyan hosszútávfutókat, akik az 1952. évi Helsinki olimpiára készülnek. Mindez sajnos 3 millió euróba került volna és csak 2 milliót tudtunk összeszedni. Tehát a film végül sosem készült el, viszont nagyon sokat dolgoztam rajta, íróként és rendezőként is előkészítettem a munkát.
Ezután döntöttem úgy, hogy valami gyorsabban elkészíthető, olcsóbb filmet szeretnék, mondjuk kortárs témával foglalkozót, amelyhez nem szükséges annyi kutatás. Elkezdtem gondolkodni a karaktereken, hogy kiről meséljek ebben a filmben. Nagyon sok sajtóanyag a képzetlen, munkanélküli fiatalokról szólt, akik igazából csak csellengenek. Ez adta az ötletet, hogy egyfajta kívülállókról kell hogy szóljon ez a történet. Arról, hogy hogyan kezdődik el az ő életük és ez a kívülállósság hogyan eredményez, a menekülésen, a droghasználaton keresztül egy lejtőn lefelé tartó utat.
A kívülálló figurája (outsider) a Látogatóban is megjelenik. Ott az anyjával egyedül élő fiú néma, a Megléptekben dadogással küzd, ami miatt látványosan ki is csúfolják.
Nem volt tudatos döntés, hogy egy ilyenfajta beszédproblémát megjelenítsek. A Megléptek írása közben arra jutottam, nem akarok túl mélyre ásni a különböző pszichológiai rétegekben. Kerestem a megoldást, mi lehetne a leggyorsabb módja elmesélni, hogy ez a fiú, illetve a hozzá hasonló csoportok, közösségek egész életükben kívülállók voltak. Ezért döntöttem a dadogás mellett. A való életben nem dadog a színész.
Igazi színészekkel dolgoztál?
Nem. A főszereplő fiú, Joni (Teppo Manner) és a lány, Raisa (Roosa Söderholm) amatőrök, a fiú gyakorlatilag 21 éves és vízvezeték szerelő, a lány pedig 19 éves, éppen csak hogy befejezte a középiskolát, a film készülte idején.
Talán azért is, mert ilyen fiatalok a szereplők, de olyan ez a film, mint egy kíméletlen mese.
Abban az időszakban, amikor gondolkoztam a filmen, nagyon sok Grimm mesét olvastam a gyerekeimnek és azt vettem észre, hogy ezek a történetek nagyon érdekes elbeszélő szerkezettel rendelkeznek. Elindul a történet egy íven, és aztán nagyjából a történet felénél 180 fokos fordulatot vesz, teljesen megváltozik a struktúra. Teljesen mást keresnek ezután a hősök, megváltozik a céljuk, vagy akár a hősök is lecserélődnek. Azon gondolkodtam, hogyan lehetne összeilleszteni ezt a két dolgot, hogyan lehetne ezt a Grimm testvéreknél látott narratívát beleilleszteni egy nagyon is realista történetbe és ezzel tulajdonképpen csavarni egyet a történeten és másfajta végződést adni neki, mint ahogy azt mi megszokhattuk.
Nemcsak a film utolsó percei tartogatnak meglepetést a nézőnek. Engem személy szerint a különböző realista részek közé ékelt epizódok, álmok, hallucinációk költőisége teljesen magával ragadott.
A filmben sokszor éles váltással követik egymást a jelenetek, egyes részek majdhogynem rosszul kapcsolódnak, ahogy az egyik érzelemből a másikba ugrunk. Erre. Egyes részek, amely során egyik érzelemből ugrunk át a másikba. Legyen lobbanékonyság és személyesség az elbeszélésben, a karakterekben. Ez a film a szabadságról szól, ellentétben a Látogatóval, amely egy nagyon hermetikus film. Most azt gondoltam, ebben a filmemben mindent kipróbálok, amire eddig nem volt lehetőségem: buta trükköket, amilyenekkel a diákok az egyetemen kísérleteznek, élvezem a formát, nem pedig kontrollálom.
Társadalmi érzékenységed korábban készített reklámfilmjeidben (Kua, Végrendelet, A szobám), rövidfilmjeidben is testet ölt, akárcsak a Megléptek szabadság felé menekülő főhőseiben.
Szeretek filmet készíteni a mai Finnországról. Finnországnak súlyos gazdasági problémái vannak, több más országhoz hasonlóan. Azok az emberek, akik a filmben szerepelnek, egyfajta atmoszférát akarnak megjeleníteni, amit most érzek.
És ez az, hogy nincs jövőjük ezeknek a fiataloknak?
Nem tudom, ez attól függ, hogyan értelmezzük a film végét. Minden nyitott.
Akkor nem vagy pesszimista ezek szerint?
Nekem van két kisgyermekem, én nem lehetek. Erre a kérdésre nehéz válaszolni. Talán optimista vagyok. Én remélem a legjobbakat.
Mik a terveid a következő filmedet illetően?
Annyit mondhatok, hogy egy szadomazo történet lesz.
Láttál már filmeket az idei Titanicon? Tervezed, hogy megnézel valamit?
Már láttam is két filmet. Joshua Oppenheimer, A csend képe című filmjét és a Csadoros vérszívót. Legutóbb, amikor itt voltam, folyamatosan esett, így csak filmeket néztem, de most gyönyörű idő van, úgyhogy meg szeretném nézni Budapestet, hosszú sétákat tenni.
Egy ráadás történet, amely egy nézőtől feltett kérdésre válaszol a közönségtalálkozón. A vaddisznó motívum mit jelent?
Az a vaddisznót jelképezi. Volt egy barátom, aki sofőrként dolgozott egy csapat gazdag üzletembernek, nagyjából tíz éve hallottam ezt a történetet. Ők azt csinálták, hogy egy hasonló, a filmben is megjelenő szigetre utaztak, ahol rengeteg vadállat volt, szarvasok, illetve vaddisznók is. Odamentek ezek a gazdag üzletemberek és gyakorlatilag egy éjszaka leforgása alatt levadászták az állatokat, majd séfek elkészítették nekik az ételeket, amellyel jól megtömték a hasukat. Tehát igazából volt egy ilyen történet, amiről hallottam, ami inspirálta a filmet.
(Felfedeztünk két elborult reklámfilmet az alkotótól: Everyday: Cookie, Everyday: Hair.)
