Anca Miruna LăzărescuAz idei Cinefest versenyprogramjában láthattuk először. Hidegháborús tragikomédia, igazi kelet-európai road movie. Hogy ez mit jelent? Trabant nosztalgia, random happeningek, tankok közepette. Hogy mi még, azt a film rendezőjétől, Anca Miruna Lăzărescutól kérdeztük.

Miről szól a film?

Hirdetés

Az Utazás apánkkal egy tragikomédia. Történelmi road movie. Az egész 1968-ban kezdődik Romániában, amikor is két fiú és az apjuk elutaznak Kelet-Németországba. Természetesen ez a terv, de a terv nem jön össze. Amint odajutnak, az első dolog, amit látnak egy óriási orosz tank, ami egyértelműen lerombolja a tervüket és egyben a Prágai Tavaszt, az álmokat, mivel mindez 1968. augusztus 21-én történik. Az ok, amiért elindultak, hogy megműtsék beteg apjukat, azonban egy kelet-német tábornál nem jutnak tovább. Haza pedig az út, a váratlan körülmények hatására Nyugat-Németországon keresztül vezet.

A hidegháború közepén vagyunk, ahol is óriási lehetőséggel találkozik a két fiú és apjuk, mikor is életük döntését kell meghozniuk. Dobják el egész addigi életüket, és maradjanak az NDK-ban 1968-ban, vagy térjenek vissza a szocialista Romániába?

Utazás apánkkalMiért választottad a road movie műfaját?

Először is, mert így történt az egész. A filmben Emil az én apámat testesíti meg, aki 1968-ban volt 18 éves, és egy különleges lehetőség adódott az életében arra, hogy óriási döntést hozzon. Minden úgy kezdődött a valóságban, mint a filmben. Az utolsó évét fejezte be a gimnáziumban, összepakolta a csomagját és nyaralásra indult a szüleivel, az én nagyszüleimmel.

Romániából indultak Jugoszlávián át, és Prágán keresztül megérkeztek Kelet-Németországba autóval, ugyanazon az útvonalon, akárcsak a filmben. Ők tényleg csak nyaralni szerettek volna, és amint elhagyták az országot, az első dolog, amit megláttak egy óriási tank volt, és a végén egy táborban kötöttek ki.

Az apám szerelmes volt Nellybe, aki végül nem lett az én édesanyám. Viszont a filmben az udvar és a garázs, ahonnan elindulnak autóval, tényleg Nelly garázsa.

Amikor a forgatókönyvet elkezdtem, a harmincas éveimben jártam, nem voltam huszonéves többé, és szerettem volna, ha a fő karaktere ennek a történetnek sokkal inkább olyan, mint én, ezért a báty karakterét a forgatókönyvvel együtt fokozatosan fejlesztettem. Ő nem olyan idős még, hogy feladja, mint az apja, és nem is olyan fiatal, mint az öccse, hogy higgyen a csodákban. Emil heves természetű, neki minden fekete vagy fehér, jó vagy rossz. Tizennyolc évesen minden sokkal egyszerűbb, de a húszas éveid végén, mire befejezed az egyetemet és hasonlók, valószínűleg Te is rádöbbensz, hogy az élet nem ilyen. És ez volt nekem a fontos, ambivalens karaktert szerettem volna létrehozni.

Utazás apánkkalMi ez a film neked, egyfajta személyes múltkutatás?

Olyasmi. Először is számomra valahol adódott a téma, hiszen Romániában nőttem fel, az apám magyar, és tíz éves voltam, amikor Németországba költöztünk. Amikor elkezdesz történeteket kitalálni, talán természetes, hogy sokat foglalkozol azzal, mi van benned, miből állsz össze. Másodsorban azt gondolom, ami talán a hitvallásom is egyben, hogy soha nem értheted, mi történik ma vagy a jövőben, ha nem érted, mi történt a múltban. Európának fantasztikus történetei vannak csak az elmúlt években vagy évtizedben, nem kell visszamennünk ehhez az elmúlt évszázadokba. Igaz, a II. világháborúról már rengeteg film készült, azonban Európa felkészült arra, hogy történelmének olyan szeleteiről is szóljunk, amik még nem lettek elmesélve, sőt, lehet nem is hallottál róluk, ha nem tanultad történelemből.

Édesapád 1968-ban volt tizennyolc éves. Te is megéltél egy hasonló változást, hiszen ha jól számolom, te tizenegy éves lehettél 1989 körül.

Igen, bizonyos szempontból valóban hasonló a két helyzet, hiszen a nyugati társadalom nagy kérdéseinek felfedezése, a bizonytalanság, hogyan kapcsolódj az új állapotokhoz, hiszen soha nem tapasztaltál ehhez foghatót, mindkét időszakban fennállt.

Az óriási különbség azonban, hogy édesapám 1968-ban teljesen véletlenül került Németországba. Soha nem tervezte, még csak nem is engedte önmagát álmodni ilyesmiről, mert a történelem folyton ping-pongot játszott vele, abszolút nem volt felkészülve. Az én esetemben először a szüleim érkeztek 1990-ben, azonnal Ceaușescu halála után, én csak egy hónappal később követtem őket, mivel beteg voltam. Én már azok közé tartoztam, akik már évek óta álmodoztak Nyugat-Németországról, hiszen volt egy apám, aki folyton erről mesélt.

Miket mesélt?

Amit ő biztosan megtanult csak ezalatt a két nap alatt, és ezt a történeteiből tudom, hogy mit jelent szabadabban élni és hangosan kimondani, amit gondol. Az apám mindig is az a fajta lázadó volt, aki határozottan nem volt jóban sem az engedelmesség fogalmával, sem a hatóságokkal. 1989-ben is volt pár nap, amikor felismerte, milyen sokat jelent egy olyan társadalomban élni, ahol kimondhatod, mit gondolsz. Ezt soha nem felejtette el. Mindig bajba keveredett a gimnáziumban és az egyetemen is, mindig.

Rengeteg lemeze volt, tiltott zenékkel, és volt egy legendás bőrdzsekije.

Mit tudunk az édesapádat /Emilt játszó színészről?

A főszereplő Mihail szerepét játszó Alexandru Margineanu-t ismerem, a szerepet is rá írtam. Az Emilt alakító Razvan Enciu egy fiatal színész, aki jelenleg is színésznek tanul Bukarestben, és ez az első szerepe. Vele egy direkt Emil karakterére rendezett szereplőválogatáson ismerkedtünk meg. Hiszen nem volt egyszerű olyan embert találni, aki hasonlít Mihail karakterére is, mivel testvérek, tud gitározni és jól tud németül is. Razvan azonban egyszer csak megjelent, és egyértelmű volt, hogy rá van szükségünk.

Utazás apánkkal

Hogyan választottad a zenét?

A film zenéjét Darvas Ferenc szerezte, aki egy igazán alázatos és finom lelkű zeneszerző. Emlékszem, a film gyártásának közepén, egy hihetetlen forró nyári napon itt voltam Budapesten, és Lovas Nándi a magyarországi producer mutatott be Ferinek. Feri igen ismert és elismert zeneszerző, de mindebből semmit sem mutatott, szerény volt, már-már félénk. Azt mondta, nem beszél elég jól németül, habár fantasztikus régimódi Kafka németet beszélt, ezért nem szeretne túl sokat mondani, de amikor olvasta a forgatókönyvet, ami nagyon tetszett neki, eszébe jutott egy dallam, lejátszhatja-e? És ez volt a film záródala. Ez a dal hangzik el különböző részleteiben és változataiban a film egészén.

Van következő filmterved?

Igen. Ez egy sokkal kisebb kaliberű film, csak németül, a német kilencvenes évekről. Egy tizenkét éves lányról szól a történet, amely ebben az esetben nem én vagyok, nem is  menekültekkel kapcsolatos vagy külföldiekkel. Azonban valamilyen formában természetesen én vagyok ez a film is, tragikomédia lesz szintén, akárcsak az Utazás apánkkal, tele hol megmosolyogtató, hol fájdalmas pillanatokkal.

Sőt, amint ezt a filmet befejezem, rögtön bele is szeretnék fogni egy újabba. Ez a film az ötvenes években fog játszódni, Románia és talán Magyarország területein is, aminek köszönhetően a politika sem fog hiányozni belőle.

Miért tragikomédia?

Először is ez a részese annak, ami én vagyok, és talán annak is, amit a román karakter jelent. Mesélsz egy viccet, miközben sírsz, amitől az egész még drámaibb. Ez maga a családom. Sokszor előfordult, hogy valami humorosat mondtak, miközben ott volt a könny a szemükben.

Másrészről a nézők sem azért járnak moziba, hogy végletesen nyomasztó filmet lássanak. Éppen ezért adott esetben sokkal inkább hajlamosak kizökkenni a filmből, ha abban nincsenek bizonyos hangulati váltakozások.

Láttad Maren Ade filmjét, a Toni Erdmannt? Akkor tudod, hogy egy fantasztikus tragikomédiáról van szó, sötét és szomorú jelenetekkel, miközben szinte könnyesre neveted magad. Ez a legnagyobb művészet a filmben, ha mosolyt tudsz az arcokra csalni, miközben szomorúvá is teszel és elgondolkodtatsz.

Ha elmulasztottad a filmet a Cinefesten, ne búsulj, mert hamarosan a hazai mozikban bepótolhatod! – a szerk.

 

, , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments