Gunnar Jónsson izlandi színésszel beszélgettünk az 5. Mozinet Filmnapok keretén belül. Kétszer is láthatjuk az idei Filmnapokon, a Fúsi és a Kosok című filmekben. Egy valamit elárulhatok: az életben is éppen olyan kedves és jófej, mint a vásznon.
Hogyan ismerkedtetek meg a Fúsi rendezőjével, Dagur Kárival?
Húsz éve látott egy TV kabaréban (Fóstbræður), és akkor figyelt fel rám. Ez egy nagyon őrült sorozat. Nincsen benne folytatásos történet, szkeccsekből épül fel, és sokféle karaktert láthatunk. Éppen ezért a forgatás is nagyon élvezetes. A sorozat 2001-ben fejeződött be, ezután dolgoztunk is együtt, de akkor csak egy kisebb szerepet kaptam az egyik korábbi filmjében.
A Fúsiban úgy játszol, mintha rád írták volna a szerepet…
Igen, ebben a filmben Dagur kifejezettem rám írta Fúsi szerepét, amelyet nagyon meg is szerettem. Az azonosulás így abszolút nem volt nehéz, habár én egyáltalán nem vagyok félénk. Sőt, nagyon szeretek, és úgy érzem, tudok is kommunikálni az emberekkel. Ugyanakkor ez nem akadályozott meg abban, hogy teljes mértékben megértsem Fúsi jellemét.
Mi az, amit megszerettél benne?
Nagyon tisztelem a stabilitását a filmben, azt, hogy folyamatosan dolgozik, megállás nélkül. Nagyon nyugodt természetű, és ami a legfontosabb, rendkívül türelmes. Azt hiszem, a türelemmel kapcsolatban nagyon sokat tanultam tőle.
A Kosok című filmben is feltűnsz egy mellékszerepben. Ott Grímur karakterét játszod, és Fúsiéhoz hasonlóan, szintén egy kicsit zárkózott, kívülálló figurát alakítasz…
Igen, ez igaz. Megkedveltem mindkét figurát, de szeretnék sokkal aktívabb, őrültebb szerepeket is játszani. Nem folyamatosan befelé fordulni. A Fúsi és a Kosok esetében is arról volt szó, hogy teljes mértékben magamból merítkezve, belülről építettem fel a karaktert, és csak nagyon óvatosan, finoman adtam ki magam a külvilágnak. Szívesen vállalnék olyan szerepeket is, ahol könnyebben meg tudok nyílni a közönség felé.
Korábbi szerepeidben milyen karaktereket alakítottál?
Nincs semmilyen különleges specializációm, hogy általában milyen szerepeket játszom. Televízióban és filmben is sokat szerepeltem már. A televíziós produkció is nagy kihívás tud lenni számomra, de a filmet jobban magaménak érzem. Az izlandi filmes szubkultúra tényleg szűk, mindenki ismer mindenkit. Ha például egy olyan, nagyobb testű karaktert keresnek, mint amilyen én is vagyok, akkor általában engem vagy egy másik színészt szoktak hívni. Amit szeretek, ha van elegendő felkészülési idő, mert akkor van időm belehelyezkedni az adott szerepbe, gondolkodni róla. Legutóbb például mindössze öt nappal előtte szóltak, hogy vállaljak el egy szerepet. Persze elvállaltam.
Két rendezővel is dolgoztál együtt ebben az évben. Milyen volt a közös munka velük?
A Kosok rendezőjével, Grímur Hákonarsonnal, és a Fúsi rendezőjével, Dagur Kárival is nagyon jó volt együtt dolgozni, pedig más-más metódusokat használtak. Leginkább azt szeretem, ha egy rendezőnek konkrét elképzelései vannak. Mert ha nincs, az bizonytalanságot és zavart kelt bennem is, ezáltal sokkal több belső munkával tudom csak kialakítani az adott karaktert önmagamban. Van egy rendező, aki rengeteg viking filmet rendezett már, Hrafn Gunnlaugsson. Ő mindig pontosan tudja, hogy mit akar. Sokszor dolgoztunk már együtt, és emiatt nagyon szívesen is dolgozom vele. Nagyon jól kialakult egyfajta közös nyelv kettőnk között.
Most éppen min dolgozol?
Legközelebb februárban kerül a mozikba egy film, ezen kívül éppen befejeztünk egy rövidfilmet, ami sok díjat elnyert már. Illetve kezdődik egy közös munkám a viking filmeket forgató rendezővel, Hrafn Gunnlaugssonnal, ami miatt már nagyon izgatott vagyok. Rendkívül szeretem a rendezőt, és a filmnek köszönhetően olyan mértékben visszamegyünk a középkorba, a viking érába, hogy szinte érezni fogjuk a bűzlő középkor szagát.
