Értékelés: 6/10 Így értékelünk mi »


un_peu_beaucoup_aveuglement_1Ismernünk kell-e személyesen a másik embert, akivel „együtt élünk”, avagy elég csak elképzelni őt olyannak, amilyennek szeretnénk őt? Mindkettőnek megvan a maga előnye, na meg a hátránya is – tudjuk meg a Vakrandi című francia vígjátékból.

A Vakrandi című film korunk két időszerű problémáját is összekapcsolja: a szingli létet, azt a fiatalok és középkorúak között mindinkább terjedő jelenséget, amelyről a szociológusok már generációt is elneveztek (Me-generation), és az anonim kapcsolatok kérdését, nevezetesen, hogy az internetnek köszönhetően milliók tartanak fenn úgy kapcsolatot, hogy fizikailag nem érintkeznek.

Colvis Cornillac-ot, a Vakrandi egyik íróját, rendezőjét és egyben férfi főszereplőjét az Asterix az Olimpiánból már ismerhetjük. Mostani romantikus vígjátéka izgalmas kérdéseket vet fel, de igazán komoly választ egyikre sem ad. Tudjuk persze, a vígjátékok nem is erre valók, de ez a könnyed francia komédia még annál is felszínesebb, hogy kicsit komolyabban elgondolkodjunk ezeken a kérdéseken.

Hirdetés

172220A laza szövésű történet konfliktushelyzete egy végsőkig vitt helyzetkomikumon alapul. Az ígéretes zongoraművész, Machine (Mélanie Bernier) szakít rideg, parancsolgató partnerével, egy idősebb zongoratanárral, és eltökélten a szinglilétet választva készül a sorsfordító válogatóversenyére. Új lakásában csak egy papírvékony fal választja el, Machin-tól (Colvis Cornillac), az embergyűlölő, morózus feltalálótól, aki változatos hangeffektusokkal eddig mindenkit sikerrel elüldözött maga mellől. Az elmélyült, csendet igénylő tevékenységért folytatott elkeseredett harc, és egy zenei karrier épülésének egymásnak feszüléséből építkezik hát a film, így a különböző akusztikus hangok – bántó zörejek és andalító zenék – mindvégig a cselekmény szerves részeként épülnek be a történetbe.

A dolog akkor válik érdekessé, amikor Machin és Machine a sok civakodás után az „együttélés” mellett döntenek, anélkül, hogy látnák egymást. Olyannyira párként kezdenek el viselkedni, hogy a férfi még egy nevetséges féltékenységi jelenetet is rendez a fal túloldalán. Ismerkedésük a valóság és látszatkeltés – csalódást is magába rejtő – játéka. Mindketten olyan ideálként tűnnek fel a másik előtt, amilyennek láttatni szeretnék magukat. Machine így válik szőkévé és kék szeművé, míg Machin magas, hullámos hajú, western csizmát viselő bonvivánná. Az illúziókeltésből születnek helyzetkomikumba illő félreértések, amelyek érdekesek is lehetnének, ha a filmbéli szituációk nem lennének oly unalomig ismertek és bárgyúak. Üdítő kivétel, mikor a lány – mint egy fordított Hamupipőke történetben – az utcán jártában western csizmás férfiakra vadászik, hátha rátalál sosem látott kedvesére.
un-peu-beaucoup-aveuglement-634246_w650Az éjszakába nyúló, romantikus beszélgetések, zenehallgatások és „közös” főzés a fal két oldalán felveti a boldogság mibenlétének kérdését. A vizuális érzékelés hiánya vajon felerősíti-e az észlelést, mint például egy vak zongorahangoló esetében? Ha nem látom a „páromat”, talán jobban odafigyelek rá, ráadásul olyannak képzelhetem el, amilyennek akarom, és a tetejében még a rigolyáit sem kell elviselnem. Hiányzik viszont a másik tekintete és a fizikailag megélt bensőségesség, amit szavakkal nem lehet pótolni. A boldogság mibenlétével korunk együttélési szokásainak érdekes problémáját veti fel a Vakrandi, ám nem vizuálisan is átélhető válaszokat ad rá, sokkal inkább csak a szereplők eszmefuttatását hallgathatjuk erről.

Fontos szerepet kap a filmben a művészi érték kérdése. A technikai virtuozitással játszó Machine nem képes szívét-lelkét beleadni a zongorajátékába, ezért előadásában még a legszebb Chopin-darab is gépiesnek hangzik. Ám a zeneértő Machin – pikírt megjegyzéseivel – kihozza a lányból a szenvedéllyel átéltt tehetséget. De még ez az izgalmas metamorfózis is nevetséges teatralitással van előadva. Machine, a tudálékos titkárnő kinézetű lány kibomló hajú, elragadtatott zongoraművésznővé avanzsálódik a fal mögött lapuló férfi intrukcióival.

A gyenge cselekményvezetés mellé a vizuális giccs is belopódzik a filmbe, galambok formájában. Mikor a „pár” jól megvan egymással, két galamb burukkol a férfi ablakában, ám amikor veszekednek az egyik galamb a magasból letojja a másikat. Ennél direktebb utalást a pár kapcsolatának alakulására elképzelni sem lehet.

A Vakrandi nem több, mint egy nyári kertmozikba illő könnyed szórakozás a francia vígjátékok kedvelőinek.

Adatlap

Vakrandi (Un peu, beaucoup, aveuglément!)
színes, magyarul beszélő, francia vígjáték, 90 perc, 2015 (12)

rendező: Clovis Cornillac
forgatókönyvíró: Lilou Fogli, Clovis Cornillac, Tristan Schulmann
operatőr: Thierry Pouget
zene: Guillaume Roussel
producer: Pierre Forette, Grégoire Lassalle, Thierry Wong
vágó: Jean-François Elie

szereplők:
Mélanie Bernier (Machine)
Clovis Cornillac (Machin)
Lilou Fogli (Charlotte)
Philippe Duquesne (Artus)
Grégoire Oestermann (Evguenie)
Oscar Copp (Dan)

IMDb
Mafab

, , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments