Brazília kisebb-nagyobb, egymástól olykor nagyon eltérő kultúrájú területekből áll. Joggal gondolják, Brazília, éppolyan színes, mint Európa. Mégis beszélhetünk egységes brazil kultúráról, melynek egyik alapja a zene, a ritmus, és az olyan tipikusan brazil zenei műfajok, mint a choro.
Valójában nehéz meghatározni, mit nevezünk choronak. Lényegében egy improvizációkra épülő. instrumentális alapú zene, amely sokak számára a brazil dzsessz. Gyökere a 19 századi európai szalon és populáris zene, ami Rio de Janeiroba érve teljesen megváltozott, majd a rádió őskorában elterjedt az országban. Talán a hozzáértők még kihallják ritmusából a polkát vagy a keringőt. Az óvilági portugált már alig értik.
A chorot eredetileg egy gitárból, furulyából és egy cavaquinho-ból álló trió játszotta. De mára mandolin, klarinét és olykor szaxofon is csatlakozik az eredeti felálláshoz. Ritkábban zongora is kísérheti a zenekart, többnyire tv show-kban. A choro általában három szakaszból áll, akárcsak a tangó.
A hatvanas években, ugyan felváltotta a Bossa Nova stílusa ám a hetvenes évek végére a műfaj új erőre kapott és az usa zenészei is felfigyeltek rá, mint például Mike Marshall. A choro most reneszánszát éli Brazíliában főleg a Rio de Janeiroi területen. Arrafelé igen népszerű. Sorra nyílnak a klubok, ahol chorot lehet hallgatni, és egyre több fiatal banda játssza. Ám a klasszikus hivatkozási alap generáció még mindig a rég nemzedék, melynek egyik legnevesebb tagja Altamiro Carrilho, Jacob do Bandolim volt.
A choro portugálul azt jelenti: sírás. Szokták még corinhonak is hívni. Talán bánatocskának lehetne fordítani. Lehet, kissé bizarr, hiszen a choro életvidám, karneváli hangzását nehezen lehetne a sírással összekapcsolni. Az elnevezés a szóló hangszerek (furulya, klarinét) síró hangjára céloz.
