Kritika

Alice Időországban – Alice Tükörországban

Szemkápráztató, szimbólumokkal ügyesen játszó vizualitás, és fájdalmasan hollywoodira hangolt történet jellemzi az Alice Tükörországbant, aminek a címe félrevezető: meglehetősen kevés köze van az ugyanezzel a címmel megjelent eredeti regényhez, illetve meglehetősen kevés tükör van ebben az országban.

Az első ismert, 1903-as adaptáció óta számtalan filmet ihlettek Lewis Carroll Alice történetei. (A legmeglepőbb talán a playmate Kristen De Bellel a főszerepben forgatott felnőtteknek szóló 1976-os musical komédia.)

A történet rajongói valószínűleg felkapták a fejüket, amikor felröppent a hír, hogy Tim Burton rendezi majd az Alice Csodaországban legújabb változatát – sokan érezték úgy, hogy a történet megtalálta korunk legmegfelelőbb filmesét. Életművük alapján azt gondolom, hogy Tim Burtonnél és Terry Gilliamnél valóban kevés filmesnek van több köze a Carroll által megálmodott világhoz. Egy biztos, sokan várták izgatottan ezt a változatot, ám sajnos sokaknak is kellett csalódniuk.  

A látványvilág ténylegesen lenyűgöző lett,  ám a történet varázsa valahol elveszett a CGI orgiában.

Feltehetően a szokásosnál jobban kötötte a rendező kezét a stúdió, de sajnos azt is el kell ismerni, hogy Burtonnél viszonylag gyakran kerülnek porszemek a narratív gépezetbe. Az anyagi siker után viszont nem okozott meglepetést, hogy az Alice Tükörországban is kap egy újabb megfilmesítést a Walt Disney égisze alatt.

A most a mozikba kerülő  Alice Tükörországban inkább szabad továbbgondolása az eredeti történetnek, aminek a címe inkább Alice Időországban kellett volna hogy legyen.

Tim Burton a rendezői széket a producerire cserélte, a film direktora pedig az a James Bobin lett, aki a Mupett filmekkel vált szélesebb körben ismertté. A történet egész meglepő módon indul. Alice (Mia Wasikowska) mint hajóskapitánynő éli mindennapjait, komoly megrökönyödést váltva ki ezzel környezetéből. Alice azonban az a típus, aki nem fogadja el a mások által előírt szabályokat, ha nem ért velük egyet. Mondhatni szüfrazsett módjára megy neki a viktoriánus kori brit nőképnek. (Valóban nem sok női hajóskapitányt tud felmutatni a 19. század, ám például a korszak egyik leghírhedtebb kalóza a kínai Csen Ji-sao volt, aki óriási hajóhadnak és körülbelül százezer férfinak parancsolt.)

Ám egy nőnek sincsen könnyű dolga, akinek önérvényesülésének útjába saját anyja áll. Alice pedig életének egy újabb meghatározó állomásán ismét egy másik világba megy megtalálni a maga válaszait. 

alice_through_the_looking_glass_2A lány egy különleges tükrön keresztül jut át Tükörországba. És nagyjából a tükrök kiemelt jelentősége itt véget is ér. Kap ugyan Alice egy könnyes, saját életének némiképp tükörképeként értelmezhető történetet. A nézők érzésvilágára ágyúkkal lövöldöző hatásvadász drámát a szegény kalapos családi tragédiájáról, ami egyben a film egyik fő narratív szervezőeleme is. Miközben fájó hiányossága a filmnek, hogy Tükörországban lehangolóan alulreprezentáltak a tükrök, illetve a metaforák és szimbólumok, amik azokhoz kapcsolódnak. Pedig Carroll műve tárháza ezeknek.

Ehelyett igazi, jól megszokott folytatást kap a néző, ahol feltűnnek az Alice Csodaoszágbanból már ismert szereplők, ami végképp az a pont, ahol a regényre emlékező nézőnek el kell búcsúznia a cím alapján jogosan kialakult prekoncepcióitól. Ugyanis a regényben számukra nem sok hely jutott. Az a pillanat azért, amint Alice átlép a tükrön, gyönyörűen megidézi a kötetet, amit inkább eszközkészletnek tekintettek a film alkotói, amiből kedvükre válogattak, hagytak ki és gondoltak tovább részeket, majd fontak össze az Alice Csodaországban történetéből átvezetett szálakkal. Ezzel a hozzáállással nincs is baj, de tény, hogy több, az alapot idéző kifordítom-befordítom játék jobban mutatott volna egyes instant lineáris megoldások helyett.

Alice_Through_Looking_Glass_3Egészen váratlan új szereplőt mutat fel azonban a film a Sacha Baron Cohen által remekül megformált Idő képében. Kétségtelenül izgalmas felvetés. Habár a történet csak nagyon felszínesen játszik el a témával kapcsolatos lehetőségekkel, nagyon szórakoztató és látványos módon építi fel az Alice Tükörországban az erős német akcentussal bíró, jégkék szemű Idő birodalmát.

Egy-egy kép szimbólumok sokaságát vonultatja fel, gyakran önmagában egy történetet mond el. Például az idő világának egy részében elnémult zsebórák gyűlnek a felhőkből lógó láncokon – jól érthető, látványos, mégis egészen költői szimbólum, ami a film egyik kiemelt tanulságához, az elengedés jelentőségéhez kapcsolódik.

Feszes adaptációra tehát ne számítson senki, mert csalódni fog. Ám el lehet merülni egy rendkívül megkapó és elgondolkodtató látványvilágban, az idő humorában, illetve a tényben, mennyire jól áll Helena Bonham Carternek a nagyfejű szívkirálynő szerepe. És el lehet szomorodni egy két már-már szappanoperákat idéző narratív megoldáson. Mindent összevetve azonban az Alice Tükörországban formájában az előző résznél jobban élvezhető, bátrabb fantasy kalandfilm született.

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n szerzett MA diplomát filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakokon. Érdekli a streaming platformok világa. Szívesen készít interjúkat. Szabadidejében fotózik, néhány képe az oldalon is látható.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com