Kritika

Az én szememben Téged látni – Vágy és vezeklés

Vágy és vezeklés (Atonement, 2007)

atonement-03Attól tartok, megint el fog hatalmasodni a giccset kiáltók hangereje. Közhelyekről és érzelmekkel teli jelenetekrõl fognak sajtózni egy olyan filmben, ami tulajdonképpen csak lelassítja egy nap történéseit és annak hatását a jövõre. Évitzedekre.

A történet ugyanis egy meleg nyári napon kezdődik valahol a ’30-as évek második felében; ez tölti be a film majdnem felét. A jómódú angol család nagyobbik lánya, Cecilia bimbozó kapcsolata a snájdig kertészfiúval, Roberttel nem marad titokban a nagyfantáziájú kishúg, Briony előtt sem. Egy végzetes hibával azonban hosszú évekre teszi tönkre a családi békét a kis serdülõ csitri. Talán nõvérét féltve vagy éppen féltékenységből, de beköpi a fiút. Persze ne számítsunk itt rózsák háborújára. Egyszerűen csak Cecilia elköltözik, Robert pedig háborúba megy. 1940-et írunk.

Talán jobb, ha itt nem folytatom a történetet, a hangsúly úgyis sokkal inkább a belsõ vívódásokon van. Azon, meddig lehet elmenni, és mikortól teszünk visszafordíthatatlant. A film elsõ része meglehetõsen fülledt és lassú. Hogy meddig lehet az unalmat érdekesen és figyelemfelkeltően megjeleníteni, örök kérdés és kihívás a rendezőknek. Nem irigyelem hát Joe Wrightot sem.

Érdemes azonban megfigyelni, mennyire színházi a film első fele. Az egész történet – az elcsattanó fordulatig – ebben a vidéki kúriában zajlik, egy helyszínen. Tulajdonképpen egy folyamatos történetet kapunk, bevezetéssel, bonyodalommal, katarzissal. A történet része egy színdarabra való készület (a film éppen egy nagy díszlettel indul), és egy színdarab címe el is hangzik ebben a fejezetben: a Hamleté. A színház a színházban tipikus iskolapéldája. És persze azt is figyelembe kell vennünk, hogy Briony a történet közben éppen ezt a történetet írja. A végén interjú is készül az öreg írónővel, aki visszatekint életére. Amolyan epilógus gyanánt. A film második felében, ami a háborúban játszódik, már fölborul ez a szép, egységbe rendezett világ, már semmi sem az ami régen volt. Érdekes módon, rengeteg visszaemlékezés látható ebben a részben. A történet végén, az interjúban lesz minden kerek és egész. Ekkor áll össze a történet, s jövünk rá, hogy végülis nincs mit tenni. Utólag már minden hiába.

A kicsit hosszúra sikeredett dramaturgiai vizsgálat csupán a cikkíró elragadtatása. Christopher Hampton Oscar-díjas írótól nem is vártunk mást, idén azonban „csak” Golden Globe-jelölésig jutott. Egyelőre. Egy szépen kerekített történethez azonban a mű többi részlete is patentolható kell hogy legyen. A fények és a zene játéka szem- és fülkápráztató, elõbbi kezünkbe adja a háború előtti békebeli és a háború alatti hideg és szürke világot, utóbbinak pedig érdekes vonása a folyamatos írógépkattanás, amely a film történetében is fontos szerepet kap.

Vágy és vezeklés (Atonement, 2007)

A szereplők már nem kaphatnak ennyi dicsfényt. A sokat promózott Keira Knightley-nak nincs sok tere a kibontakozásra, kicsit bele is van már skatulyázva az örökös jókislány szerepébe. Jams McAvoy jó fickó, szerintem kevesen vannak, akik nem kedvelték meg végérvényesen Az utolsó skót király után. De õ is eltörpül a mindenkori Briony mellett. A 13 éves változat, Saoirse Ronan és a 18 évest alakító, magyar gyökerekkel rendelkezõ Romola Garai sem mellékszereplõ. Garait több kis szerepben is láthttuk, Woody Allen és Kenneth Branagh is rendezte már, de a nagy felfedezés még hiányzik. Kár érte. De mindkettőjük rendkívül érdekes és egyben egymásra megszólalásig hasonló arcán megül a két szerelmes viszonyának minden apró rezdülése. Akár a döbbenet és az irígység a fiatal, akár a bűntudat és a kétségbeesés az idősebb Briony arcán. Nem véletlen az sem, hogy több jelenetet kétszer látunk: először a kislány, aztán a szerelmesek szemszögéből. Maga a film címe is Briony-t takarja – vágyik a nagyok közé, majd vezekel köztük.

Ahogy haladunk a film vége felé, egyre többször fogalmazódik meg a „mi lett volna, ha?” feltehetetlen kérdése. Egyre többször csúszunk el hát a giccs és a közhelyek felé. De még egy dolog nagyon fontos: soha ennyire nem éreztük magunkhoz hasonlónak õket.

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..