Kritika

Az idő urai mi magunk vagyunk – Csendes szív

Csendes szív/ Stille hjerte (2014)
Csendes szív

Lenyűgöző, gondosan komponált képek és ismerős skandináv abszurditás lengi körül Bille August legújabb filmjét, a Csendes szívet. Vigyázat! A film a lelkünket extrém módon igénybe veszi, amely során nem úszhatjuk meg önmagunk megismerését sem.

A végtelen horizont már az első percben kamaradrámává szűkül. A közel három napot magába foglaló cselekmény, egy-két jelenet kivételével, egy idős házaspár vidéki otthonának belső tereiben játszódik. A benti és kinti környezet letisztultsága nem engedi meg számunkra, hogy figyelmünk elkalandozzon: a szereplőkre és a köztük lévő feledésbe merült, bonyolult viszonyokra koncentrálunk.

Csendes szív/ Stille hjerte (2014)

A történet már önmagában is abszurd. Esther (Ghita Norby), a feleség, anyuka és nagymama összehívja a családot, hogy együtt töltsék a hétvégét. A kezdeti feszengő, udvariaskodó párbeszédek és az ősszel feldíszített karácsonyfa lassan a tudtunkra adják, Esther halálos beteg, és ez lesz az utolsó közösen együtt töltött hétvégéjük. A családtagok ennek tudatában érkeznek a régen látott házba.

Apránként az is kiderül, hogy a jó neveltetés és a felszínes jó viszony mögött súlyos, tisztázatlan problémák és titkok rejtőznek.

Bille August jó érzékkel dolgozta ki a film hangulati ívét, így a kezdeti zavartságot és feszültséget, amelyeket különféle kinyilatkoztatás-szerű megszólalásokkal („Teljes a létszám.”, „Közösen csináljuk végig.”) és történeti elemekkel fokoz (nincs tél, de karácsonyt ünnepelnek), folyamatosan megszakítják különböző váratlan fordulatok. Vendégek, akikre nem számítottak, félreértések és érzelmi kiborulások. Nem egy szokványos családi drámával van dolgunk, a film a lelkünket extrém módon igénybe veszi: nyomasztó és kedves, feszült és vicces, elgondolkodtató és jópofa egyazon pillanatban.

Csendes szív/ Stille hjerte (2014)A színészek hitelesen adják elő a jól felépített karaktereket, kiemelten Paprika Steen, a filmbeli Heidi, Esther idősebb lánya, aki többek között Thomas Vinterberg Születésnapjában és Anders Thomas Jensen Ádám almáiban úgy tűnik kellő tapasztalatra tett szert egy szélsőségesen egymásnak ellentmondó tulajdonságokkal bíró karakter természetes megformálásában. Kimért és okoskodó, de csak mert bizonytalan és aggódó. Heidi tud jófej lenni, laza, de akár vad és szexi is, csak sajnos ritkán adódik lehetősége ezekben a szerepekben megmutatkozni.

A többi színész is őszintén és magabiztosan hozza a történetben helyet kapó típuskarakterét. Hiába látunk a film során szinte több sírást, mint a Titanicban, mégsem zökkenünk ki a filmfolyamból, a film stílusa és felépítése vezeti érzékszerveinket. Minderre rásegít, hogy a lakás különböző pontjain tudatosan elhelyezett ébresztő-, fali- és asztali órák látványa és ketyegése szinte észrevétlen módon, de hatalmába kerít, így a már önmagában is feldolgozhatatlan morális döntés elviselhetetlen súlyával telepedik ránk.

Csendes szív/ Stille hjerte (2014)

A számtalan hasonló tematikájú film tudatában (Mielőtt meghaltamBiutiful, Szerelem) érthető módon, a rendező szeretett volna valami újat mutatni, azonban annak ellenére, hogy az említett dramaturgiai fogások kivétel nélkül működőképesnek bizonyulnak (izgulunk, félünk, megijedünk, nevetünk és együtt érzünk), már-már túlzásba fordulnak.

Az alapvető morális kérdésről, az eutanáziáról, ezáltal elterelődik a figyelem és egy izgalmas, sírós esti filmmé degradálódik, ahelyett, hogy a fejünkbe, de legfőképp a szívünkbe mászna és nem eresztene jó ideig.

Hiszen amíg a Mielőtt meghaltam izgalmas cselekménye és fordulatai a morális tartalomra, az AIDS elavult és káros módszerekkel történő kezelésére hívja fel a figyelmet, addig a Csendes szívben mindez szinte csak az utolsó percekben bekövetkező, a korábbi döntésben való elbizonytalanodás jelenetében – miszerint a hozzátartók beleegyeznek az otthoni eutanáziába – kap csak helyet, alapvetően pedig az emberek közötti általános kapcsolatokra koncentrál.

A film emlékezetes képsorait ugyan nem felejtjük, de az érzékeinken túlzottan igénybe vevő narratíva egyfajta védekező önáltatásra kényszeríthet, miszerint ilyen történet, csak a vásznon létezik. Pedig ha jobban belegondolunk…

 

Szin Karolina

Szin Karolina az ELTE filmtudomány szakán végzett, majd grafikai- és product design tanulmányokat folytatott, többek között MOME-n. Jelenleg a filmgyártásban dolgozik. Szereti a szép grafikájú filmeket, animációkat (Tomm Moore, Sylvain Chomet, Gabrielle Vincent munkái), a magával ragadókat (Iñárritu, Jamin Winans), a kortárs magyart, illetve az ehhez részben viszonyítási pontként szolgáló rendszerváltó alkotásokat. szin.karolina@gmail.com

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com