A mai, gyerekeknek szóló animációs filmektől már joggal várhatjuk el az edukációt és a való életre nevelést. A francia-kanadai koprodukcióban készült Balerina nem csupán ezeket, de még sok fontos pozitívumot is nélkülöz.
Az árvaházban nevelkedő Félicie folyton arról ábrándozik, hogy egy szép napon híres balerina lesz, mivel mindene a tánc, még akkor is, ha mindeddig csak saját szórakoztatására tette ezt. Egy szép napon úgy dönt legjobb barátjával, Victorral, hogy Párizsba szöknek az intézetből, ahol Félicie végre táncolhatna az operában, Victor pedig saját álmát válthatná valóra, és végre nagy feltaláló lehetne. A sikeres szökési kísérlet után seperc elindulnak a megvalósítását útján: a kislány egy napon belül a balettiskola diákjai között találja magát, még ha egy súlyos hazugságnak köszönhetően is, a kisfiú pedig az épp épülő Eiffel torony egyik mérnöke mellé kerül. Innen pedig mindkettőjük részéről csak kitartás és kemény munka kérdése, hogy mikor jutunk el a happy endig (mert az ugye kétségtelen, hogy eljutunk).
A történetet banalitása csak egy fájó pont, mivel jól árnyalt, összetett karakterekkel egy kimondottan gyerekeknek szóló mese esetében magának a történetnek a komplexitása nem kell, hogy alapkövetelmény legyen. Itt viszont a főszereplők és a mellékes figurák is hihetetlenül fekete-fehérek. Az események előrehaladtával alig-alig fejlődnek, ha mégis, akkor viszont előzmény nélküli, páli fordulattal. Háttértörténetet is épphogy raknak mögéjük. Félicie esetében – bár ő a főszereplő – ez még megbocsátható, de tanárai esetében, ahol egyértelműen valami szörnyű tragédia és egy feltételezhető romantikus szál áll a háttérben, aligha.
A sztori azt akarja sugallni (nagyon helyesen), hogy a tehetség és a szerencse nem elég, az eredmény eléréséhez küzdeni is kell. A lány edzéseinek bemutatására igencsak sok időt szán a film, ráadásul ezek a jelenetek kísértetiesen emlékeztetnek Rocky Balboa ikonikus felkészüléseire. Csakhogy Rocky esetében, ha rövidke idő is állt rendelkezésre, az eredmény elérése nem tűnt hihetetlennek, itt a lány mindössze pár nap alatt bepótolja a lemaradást, mert egy igazi „energiabomba”, aki szenvedéllyel táncol. Mentségére szólhatna, hogy ez csak egy mese, de még a klasszikus Disney mesék is képesek voltak saját keretrendszerükön belül hitelesek maradni, a Balerina viszont ezzel a „küzdj az álmaidért és minden elérhetővé válik” üzenettel inkább lesz kártékony, mivel közben látszólag mentes mindenféle fantasy elemtől és varázslattól.
Ennél is nagyobb probléma – ami engem személy szerint mélységesen felháborított – a főszereplő Félicie ábrázolása. Bár pontosan nem derül ki az életkora, nagyjából 10-12 év körüli lehet, környezete és önmaga is gyerekként hivatkozik rá. Ehhez képest képi megjelenítése is nagyon disszonáns: felsőteste gyermeki (nevezetesen nincs melle), alsó teste viszont korántsem (szó szerint óriási feneket kerítettek neki). Ráadásul sorra olyan szituációkba keveredik, ahol környezete felnőtt, szexuálisan érett nőként viselkedik vele. Egy ponton például Victorral egy kétes színvonalú kocsmába keverednek a párizsi éjszakában (eleve), ahol a lány az asztal tetején kezd táncolni. A körben álló, felnőtt, részeg férfiak nyálcsorgatva nézik őt, amikor pedig Victor megjegyzi, hogy az ott az ő barátnője, a férfiak elismerően vállon veregetik mondván „igazán szerencsés fickó vagy”. S ha ez még nem volna elég, a sarokban meglapuló, szigorú tanára is inkább elismerésben részesíti, mint feddésben. Nem ez az egyetlen alkalom a filmben, amikor a korosztályukhoz abszolút nem illő viselkedés következmények nélkül marad, sőt, inkább erénnyé, dicsérendővé válik. Még Félicie legnagyobb bűne (egy másik lány személyiségét ellopva hazudja be magát az iskolába) is abszolút megbocsátást nyer, retorzió pedig egy szál sincs.
A Balerina kedves, megbecsülendő üzenetet próbál közvetíteni a régi Disney filmek stílusában, de hibái miatt sokkal inkább válik kontraproduktívvá és bosszantóvá.