Kritika

Boldog-szomorú bohóc – Toni Erdmann

Maren Ade német rendezőnő Toni Erdmann című versenyfilmje úgy tud 3 órán keresztül mérhetetlenül vicces lenni, hogy sokszor megszakad a szívünk. A lányát álarcos bohócként gyógyító apa története Amerikában maga lenne a giccs definíciója, így viszont feszesen, néha sírva szakadunk a röhögéstől.

Az álarc toposza nagyjából egyidős az emberiséggel és a történetmeséléssel, arról nem is beszélve, milyen hihetetlen lélektani mélységek feltárására képes. Ezért nem is aprózza el a film a kezdeteket, amikor az aacheni német kertes házhoz postás érkezik. A kijövő házigazda annyit mond, a csomag nem neki jött, hanem a bátyjának; majd visszamegy vitatkozik valakivel a háttérben, és újra kijön egy parókával és egy műfogsorral. Akinek mindez nem volna elég: a következő jelenetben a főhős halotti maszkot fest arcára, mert azt mondja, egy idősek otthonában van másodállása… Persze csak egy színházi előadáshoz maszkírozta magát.

Maren Ade filmje leginkább annyira, vagy mondjuk: úgy vicces, ahogy a cirkuszi bohócok. Az egész film felültet minket egy érzelmi hullámvasútra. Együtt nevetünk a főszereplő apa, Winfried Conradi (Peter Simonischek) helyzetkomikumain, majd sírásra váltunk, amikor észrevesszük, egy apa keresi a régi kapcsolatot időközben felnőtt és sikeres lányával, Inesszel (Sandra Hüller). Ines mai koraharmincas értelmiségi, nagyban játszik, Bukarestben vállalkozik, tárgyal, éppen Szingapúrba készül; hűvös, kemény fajta. Apja nyugdíj előtt álló zenetanár, állandóan viccelődik, ugrat mindenkit. Van ideje mindenre, egyébként is csendes szemlélődő típus. Valószínűleg – és ezzel nincs egyedül – bajban lenne, ha el kellene mondani, mivel foglalkozik lánya. Első ránézésre tűz és víz a kettő, aztán ahogy egyre több időt töltenek együtt, ebben már nem vagyunk olyan biztosak. Az apa szemmel láthatóan inkább szeretne valami boldogságot visszacsempészni lánya életébe. Kicsit légből kapott módon, de mégis felhangzik a kérdés: boldog vagy te egyáltalán? És egyébként is mi végre az életünk?

tonierdmann

A Toni Erdmann legfontosabb témája a helyes és/vagy megtalált énkép. A magából bohócot csináló apa mellett egy a szakmájában sikeres, magánéletében viszont elveszett, workaholic fiatal nő álarcai hullanak. Conradi úr a film előrehaladtával egyre nagyobb maszkot visel, talán éppen azért, hogy lánya mind jobban megszabaduljon tőle. Először még saját magát alakítja mint lánya kísérője üzleti partikon. Később üzletemberként és coachként jelenik meg Toni Erdmann álnéven; ebben a szakaszban járja át Ines a legnagyobb poklokat, és jön rá mind jobban saját elveszettségére. A film utolsó előtti, hosszú jelenetében a meztelen csapatépítő buli a mindentől való megszabadulást jelenti, apja pedig a teljes felismerhetetlenségbe burkolózva, már egy szó nélkül jelenik meg.

Igazából senki sem a valódi énjét mutatja ebben a világban, az üzleti tárgyalások néha kínos forgolódása és a vele járó anyagi kockázat Ines stresszes jeleneteiben mutatkozik meg. Jólétben dúskáló bukaresti, részben külföldi fiatalok, burokban élve, akiknek nagyjából fogalmuk sincs, milyen az élet a mellékutcában, a fogadásokon és partikon kívül pedig valóban elveszettek. Az üzleti szférában játszódó jelenetekben mindig elhangzik virágnyelven így-úgy: semmi sem az, aminek látszik. Ezeket bontja le Toni néha humorral, néha pedig úgy, hogy kész tények elé állítja lányát. A bukaresti családi lakásban spontán módon előadott Whitney Houston dal mindegyiken túltesz. „Hiszem, hogy a gyermekek a jövőnk / Tanítsuk őket, és engedjük élni életüket” – kezdődik a dal, ami jól rímel a film tartalmára. S Maren Ade még generációs tanulsággal is kiegészíti a mondanivalót. Ahogy a film elején Winfried anyja dobja fel a Toni Erdmann alaptémáját, úgy veszi fel Ines apja nyomdokába lépve a maga álarcát a végén. Generációról generációra száll ez is, akár a sajtreszelés tudománya.

Milos Forman Ember a Holdon című filmjében láthattuk, hogy élt egyszer egy Andy Kaufman, aki Tony Clifton néven bolondított egy egész országot, és hívta fel a figyelmet a média álarcaira. Hasonlóképpen cselekszik Toni Erdmann is, csak épp személyes szinten. A távolság kisebb, a kockázat nagyobb. A vidám bohóc jelmeze alatt nehéz szív lapul.

[author_bio author=”ryzsy”]

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com