Baltasar Kormákur filmes pályája szerteágazó és kontinenseket átívelő. Izlandi alkotóként indult és írói, rendezői, színészi kvalitásait is megmutatta már nekünk. Egészen biztos, hogy a magyar közönség ismeri a nevét, hiszen a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon már-már állandó vendégnek számít (Vérvonal 2006, Fehér nászéjszaka 2008). Utolsó munkáit Amerikában forgatta: két dolog közös bennük Marky Mark és a középszerűség.
A Csempészek volt az első nagyköltségvetésű amerikai filmje, ami ugyan nem szerepelt olyan rosszul a pénztáraknál, de egész biztosan távol maradt a halhatatlanságtól. A 2 kaliber szintén amerikai produkció, és bár rengeteg jól ismert klisét használ fel, a végeredmény mégsem lett annyira lehangoló. A történet egy mexikói kisvárosban játszódik, ahol a maffia tagjai és a korrupt rendőrök többen vannak, mint az egyszerű nyárspolgárok.
Miután a felvezető képeken – egy különös kameraállásnak köszönhetően – áthajt rajtunk a vonat, a történet is minden erejével azon kezd el ügyködni, hogy utolérje ezt a sebességet. Rögtön megpillantjuk hőseinket, akik nemcsak az elképesztően menő Dodge Challenger miatt tűnnek ki a környezetből, hanem mert Robert „Bobby” Trench (Dencel Washington) és Michael „Stig” Stigmant (Mark Wahlberg) karaktere a műfaj jól ismert párosát hozza. A tapasztalt, kemény és kimért nehézfiú és a született bajkeverő, de profi fegyverforgató suhanc duója csak akkor lenne feltűnőbb a város utcáin, ha az egyikük fehér, a másik meg fekete lenne. Ja, hogy ez pontosan így van. Akkor viszont csak azzal, ha ráadásul mindkettő rendőr lenne. Ja, hogy ez is pont betalált.
Az eseményeket egy egyszer használatos közmondással indítják útjára: „Hallottad már valaha azt a mondást: Soha ne rabold ki azt a bankot, ahol az út túloldalán a legjobb fánkot árulják?” Nos, én még sohasem hallottam, de a mondásról hamar kiderül, hogy igazsággal van tele, hiszen hőseink megpróbálják a legtöbbet kihozni a kínálkozó lehetőségből, mégis egyik szarból a másikba tenyerelnek bele. Laza profizmussal fosztják ki a bankot, ami úgy tudják, hogy Papi Greco (Edward James Olmos) helyi maffiavezér 3 millkóját őrzi. De legnagyobb meglepetésükre a széfek 43 millió és 125 ezer dollárt rejtenek, és a pénzről kiderül, hogy sárosabb, mint gondolták.
A történet kezdő csavarja, hogy Bobby a DEA, vagyis a Kábítószer-ellenes Hivatal beépített ügynöke. Az újabb klisétől azonban, egy jól irányzott fordulattal mentik meg a filmet, ugyanis kiderül, hogy Stig is beépített nyomozó, csak őt a tengerészgyalogság alkalmazza. Feletteseik látszólag mit sem tudnak a párhuzamos akcióról, de a bankrablással feldöntik az első dominót és a láncreakció megállíthatatlanul robog el a végkifejletig.
A páros közös alakítása kellőképpen teli van humorral, élcelődésekkel és feszültségel ahhoz, hogy élvezettel nézzük őket a vásznon, az akciójelenetek pedig, ha nem is túlzottan grandiózusak, az apró poénokkal és a kiszámíthatatlan dinamikával a film végéig jóízűen fogyaszthatóak maradnak. Talán csak az utolsó klasszikus mexikói felállás marad el az igazi katarzistól, de a film nagyjelenete azért golyózáporban gazdag. Az intenzív kameramunka, a lassítások és kimerevítések formailag is izgalmassá teszik az alkotást, a filmzene pedig az egész képet állatian hangulatossá varázsolja. A karakteres mexikói látképpel igazán nosztalgikus atmoszférát kapunk, amibe a karizmatikus mellékszereplők is tökéletesen simulnak.
