Értékelés: 9/10 Így értékelünk mi »


the big short 3Az életünkre talán a legnagyobb hatást kifejtő történelmi eseményről készített játékfilmet a kortárs amerikai abszurd humor legnagyobb alakja, Adam McKay. Vajon tényleg már csak nevetni lehet az eseményeken? Vagy humorral válhat csak befogadhatóvá a pénzügyi válság?

Bár aktív figyelemmel követtem a világgazdasági folyamatokat a kétezres évtizedben is, azért a globális pénzügyi válság egyes részleteit nem igazán tudtam megérteni. Ezért megkérdeztem a közgazdász barátaimat, mégis mi történt, melyek voltak azok a folyamatok, amelyek elvezettek az amerikai pénzügyi piac összeomlásáig, a Lehman Brothers csődjéig, a Bank of America államosításáig. Legnagyobb megdöbbenésemre nem tudtak válaszolni. Ők sem értették.

Hirdetés

Annak ellenére, hogy mennyi embert érintett a válság, meglepően kevés film dolgozta fel a témát. Az elsők egyike a Krízispont volt, amely azt az estét mutatta be, amikor – korábban elképzelhetetlen módon – összeomlott egy nagymúltú amerikai bankház. A történetek középpontjában az eseményekért felelős bankárok és azok beosztottjai jelentek meg, utóbbiak az áldozat szerepében. Nem konkrétan a válságról szól a Tőzsdecápák: A pénz nem alszik és A Wall Street farkasa, de persze az említett drámák létrejötte vagy sikere elképzelhetetlen lett volna a krízis nélkül. Az ember egyik főbűnét, a kapzsiságot és annak káros társadalmi-gazdasági hatásait ecsetelik, a címekben szereplő Wall Streetet (a Tőzsdecápák angol verzióban Wall Street) pedig az anyagi mohóság hazájaként és fellegváraként aposztrofálják.

„legegyszerűbben megfogalmazva: hiánypótló”

Mivel az emberről, mint gyarló lényről mesélnek, így az említett művek képesek túllépni a történelmi kereteken, és egyetemes mondandót közvetítenek (ezáltal kerülhetett be két rendezőlegenda, Oliver Stone és Martin Scorsese életművébe). Valójában a történelmi eseményeket eddig pusztán két dokumentumfilm dolgozta fel, a Michael Moore-féle Kapitalizmus: Szeretem! és az Oscar-díjjal is méltatott Bennfentesek. Előbbi egyértelműen magán hordozza karakteres direktorának baloldali-populista jellegzetességét, utóbbi objektívebb (ezáltal jobb is), mégis az egész jelenséget a kapitalizmus halotti énekeként értékeli, ami fölött ítéletet is hirdet: halált. Ez pedig még a válság globális hatásait figyelembe véve túlzó, de legalábbis túl merész állítás.

A téma filmográfiája – amelynek rövid felsorolása érthetően nem teljes, lásd.: Válság a Wall Streeten – A nagy dobással bővült idén, ami legegyszerűbben megfogalmazva: hiánypótló. Ez ugyanis az első nagyobb lélegzetvételű mozi, ami részletesen és a pénzügyi fogalmakat esetleg nem ismerő nézőket nem kímélve meséli el, mégis mi vezetett az Egyesült Államok gazdaságának összeomlásához. Kiindulási pontja a nyolcvanas évekre tevődik, amikor egy banki szakember rájön, hogy az addig pénzügyi konstrukcióként alacsony értékrendűnek tartott jelzáloghitelek összecsoportosítása kötvényként hihetetlen értékessé válik. A rendkívül népszerű pénzügyi terméken a bankházak dollármilliárdokat kerestek, azonban nyilvánvalóan egy idő után egyszerűen elfogy az országban a biztos keresetű, stabil egzisztenciájú hitelfelvevő. A bankok viszont képtelenek voltak lemondani a profitról, úgyhogy egyszerűen szemet hunytak a rossz adósok felett, belekeverték a rendszeresen törlesztők közé, kiszolgáltatottá tették a hitelminősítő intézeteket és az újságírókat, és folytatták a kötvények értékesítését. Egészen addig, amíg már a nem fizető hitelesek többségbe kerültek, bedöntve ezzel az egész rendszert.

the big short 2

Erről szól A nagy dobás. De hogy lehet ezt elmondani úgy, hogy ebből élvezhető játékfilm legyen? Nos, ebben rejlik a film és Adam McKay rendező zsenialitása. Az említettek egy részét például Margot Robbie – nem egy karakter, hanem a szőke színésznő maga – magyarázza el nekünk egy jacuzziban, miközben pezsgőt kortyolgat. Emlékeztek még, hogy A Wall Street farkasában hogyan magyarázta el Jordan Belfort, hogy milyen pénzügyi termékekkel kereskedett? Sehogy! A negyedik falat lebontva az arcunkba vágta, hogy nem mondja el, mert úgy sem érdekel senkit! (Az egészben pedig az a legszebb, hogy Margot Robbie bája konkrétan az egyik olyan eleme a Martin Scorsese mozijának, ami miatt tényleg elég lényegtelennek tűnt.)

Adam McKay minden eszközt bevet, hogy rávegye közönségét: értse meg végre az eseményeket. Az abszurd humor egyébként is a rendező specialitása – gondoljunk csak A híres: Ron Burgundy legendájára vagy a Pancser police-ra –, ebben ismét brillírozik, és a téma komolysága és komplexitása ellenére A nagy dobás hihetetlenül vicces film. Animációs elemekkel tartja fenn az érdeklődésünket, a zenében pedig váltakozik az abszurditás (felcsendül Az operaház fantomja) és a korszak megidézése (pl. Gorillaz – Feel Good Inc.). A szereplők pedig időnként narrálnak, magukról mesélnek, kiszólnak a nézőknek, tehát állandó a változatosság ebben a tekintetben is.

Persze ami miatt alapvetően mindenki felfigyelt a filmre, az a lehengerlő színészgárda. Brad Pitt, Ryan Gosling és Christian Bale egy filmben – ők napjaink legkeresettebb hollywoodi sztárjai, talán csak Leonardo diCaprio és Matthew McConaughey mérhető hozzájuk (hol is láttuk őket együtt?). Biztos vagyok benne, sokan miattuk nézik meg a filmet, és pont ezért végtelenül ironikusnak találom, hogy éppenséggel ők és a karaktereik annyira nem jók (leszámítva Bale-t). A Gosling által alakított Jared Vennettről semmit nem tudunk meg, és az egész történetben is teljesen súlytalan figura – bárki játszhatta volna. Brad Pitt pedig előhalászta néhány korábbi szerepének mozdulatait (nekem az Ocean’s Eleven karakterét juttatta elsősorban eszembe), és azokkal zsonglőrködött.

Film-The Big Short

Nem miattuk jó film A nagy dobás, de még csak nem is elsősorban a humora miatt. Hanem attól, hogy száraz témája ellenére képes kiváltani az emberből szorongást és izgalmat. Bár tudtam a történet végét, mégis aggódtam, hogy mi lesz a világgal, ha bekövetkezik a válság. Szorongás lett úrrá rajtam, mert azt éreztem, hogy a krízis majd kegyetlen vírusként mindenki életét megnyomorítja. Eközben pedig a film folyamatosan megdöbbentett, pedig pusztán csak annyit tett, hogy hitelesen bemutatta azokat az eseményeket, amelyek elvezettek a válságig (és amelyekről valójában aktív hírfogyasztóként eddig is tudtam).

Kiváló történelmi film tehát A nagy dobás. Nem tökéletes, megfelelő alapismeretek nélkül pedig valószínűleg minden próbálkozása ellenére is nehezen befogadható, de mint említettem: hiánypótló. Ilyen értelemben pedig óriási szükség volt rá, hiszen bár gyakorlatilag egy háborúhoz mérhető nagyságrendben nyomorította meg a válság az emberek életét, a tettesek mind a mai napig nem vonták felelősségre, részben pont azért, mert nem volt széleskörű társadalmi támogatottság a felelősök kézre kerítése érdekében. Az olyan mozgalmak, mint az Occupy Wall Street vagy a hazánkban is tapasztalható bankellenesség nem tekinthető ilyennek, hiszen mellé lő: célpontjuk az emberi kapzsiság volt, az pedig megfoghatatlan és kiirthatatlan. Végre itt egy játékfilm, amely bemutatja és megmutatja, kik a valódi bűnösök.

, , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments