, , + 6 címke

Értékelés: 5/10 Így értékelünk mi »


ÉvszakokA Vándormadarak alkotói, Jacques Perrin és Jacques Cluzaud új, nagyszabású természetfilmmel rukkoltak elő. 40 millió dollárba került, éveken keresztül forgott – és tizedannyira sem lett jó, mint a madárszárnyakon repülő csoda volt. 2001-ben olyat mutattak, amilyet még nem nagyon láthattunk – ehhez képest az Évszakok a szó legunalmasabb értelmében vett természetfilmes hagyományokat követi.

Ez a film sajnos – minden szépsége és igyekezete ellenére – oldszkúl és semmitmondó. A „négy évszak az erdőn” tematika már ősrégi trükk a természetfilmezésben, mondhatni jégkorszak előtti eszköz a nézők bevonására. A narráció is tök átlagos: „A szarvastehén leül az árnyat adó fa alá” – ilyen mondatokat ma már ciki olyan képek alá tenni, amiken egy szarvastehén leül egy árnyat adó fa alá. Az antropomorfizáló trükkök (amiken például nyilvánvalóan nem egy helyszínen lévő állatokat vágnak össze, ahogy néznek, és azt sugallják, hogy ugyanazt az eseményt nézik, és ugyanazt érzik közben) megkerülhetetlenek, ez még rendben is lenne – de például a Vándormadarak annak idején ennél sokkal többet adott. Abban ténylegesen voltak olyan dolgok, amiket eddig nem láthattunk: a madarakkal együtt repülés élményét ilyen szépen és látványosan addig még nemigen tudta átadni egy természetfilm sem.

Hirdetés

Sokkal súlyosabb probléma (ami már a Vándormadarakban is előfordult), hogy a tárgyi, szakmai, tudományos tévedések számolását is elunja egy idő után a néző. A fenyőpinty például a film szerint inváziós faj. Lehetne nyelvbotlás, de utána még részletesen is fejtegeti a dolgot… A borzokról kiderül, hogy ritkán látjuk őket pedig könnyen felismerhetők a fekete-fehér arcuk miatt – jó, ez csak magyartalan megfogalmazás, és lehet, hogy a fordítás hibája, de sajnos van sok más hasonló. Bemutatják például a peléket mint éjszakai állatokat (a narrátor külön hangsúlyozza!), majd perceken keresztül nézzük, ahogy fényes nappal rohangálnak az ágakon stb.

Évszakok

A peléshez hasonló jelenetek pedig még egy nagy problémára világítanak rá: a megrendezettségre. Persze, szükség van rá. Persze, így lehet olyan látványos akciókat rögzíteni, mint például a valóban szenzációs üldözések. De amikor már a néző is feszeng, annyira művi a természetfilm, az nem jó jel. Egyébként ez a mesterkéltség ott is nagyon tetten érhető, hogy milyen „PC” a film. Hogyan lehet egy természetfilm politikailag korrekt? Hát például úgy, hogy nem mutat vért. A farkasok üldözik az áldozatot – és amikor elkapják, pont elfordul a kamera, vagy eltakarja a véres jelenetet valami, és csak a farkasok vicsorgó fejét látjuk, amit marcangolnak, mit ad Isten, épp kitakarja egy farönk. De ilyen se sokszor fordul elő: a leggyakoribb, hogy a drámai felvezetésű zsákmányolások egyszerűen nem sikerülnek… Persze, ez a természetben nyilván gyakran előfordul – de hogy a mai természetfilmek már rég túlléptek ezeken a tabukon, és mások a trendek, azt hiszem, nem kell magyarázni annak, aki kapcsolt már valaha a National Geographicra.

Mielőtt azonban teljesen elkeserednénk, el kell mondani, hogy vannak erényei is az Évszakoknak. Például szép. Maga a téma is szép: Európa tényleg paradicsomi hely lehetett az erdők aranykorában – sőt még most is az. Aki szereti az évszakok váltakozását, hogy a természetnek 365 nap alatt mennyiféle arca van évről évre, annak ez a környezet, ezek a gyönyörűségek bizony sok örömet okoznak. És az is tagadhatatlan, hogy az egésznek van egy kellemesen „otthonos” jellege – nem extrém egzotikus tájakon járunk, hanem olyan helyeken, ahova kirándulni szoktunk. Az ember néha szó szerint érzi az erdőillatot, és mozdulna a lába, hogy elkezdje járni az erdőt, a turistautakat.

És nem csak a téma szép, hanem – a mesterkéltség ellenére – a megvalósítás is. Gyönyörű képeken látjuk a pézsmatulkokat a hóviharban, dinamikus jelenetekben a vadlovak harcát, lélegzetelállítókon a jéghegyek vízbe zuhanását és ötleteseken az évszakok egymásba olvadását. Az üldözős jelenetek pedig – amikor például a farkasok a vaddisznót kergetik – tényleg olyanok, hogy olyat nem nagyon láthattunk még.

Évszakok

Érdekes új szálat visz bele az emberek történelmi jelenléte is a háttérben. Kicsit idegen ugyan, ahogy felbukkan egy-egy koszos, rasztahajú gyerek, becsapódik egy-egy nyíl, felhangzik egy-egy fejszecsapás, először erőltetettnek tűnik, de meg kell adni, végül kikerekedik ez és belesimul a filmbe. Kell a plusz szál és a mondanivaló is, ráadásul elég igényesen csinálták meg ezeket a jeleneteket is. Nem „válik el” az emberi jelenlét élesen a természettől, nem tűnik erdőbe kihelyezett panoptikumnak, diorámának.

Jó az a történeti megközelítés is, hogy Európa elmúlt pár tízezer évén át láthatjuk a változásokat – csak konzekvensnek kellett volna lenni és végigvinni az egész filmen. Az időben oda-vissza ugrálás nagyon nem tesz jót, pláne, hogy milyen gagyi narrációval magyarázzák ezt meg. Például amikor egyszer csak repülőmókusokkal találkozunk, és meghökkentő, látványos képsorokon nézhetjük, hogyan suhannak fáról fára – és a jelenet végén benyögi Kulka hangja, hogy „persze, hogy ilyet láthassunk, vissza kellett az időben utaznunk 30 000 évet”, akkor azért nyel egy erőset az ember

Szóval nem kell erőlködni, hogy fel tudjuk fedezni a jó dolgokat is az Évszakokban. De ahhoz, hogy kiemelkedő, emlékezetes legyen, ez kevés – sőt, sajnos talán ahhoz is, hogy az emberek moziban nézzék meg. Hiszen tegyük a szívünkre a kezünket: ki az, aki manapság kifizeti a borsos jegyárat egy természetfilmért? Sajnos nem sokan – és tartok tőle, ez az alkotás sem lesz olyan, ami megváltoztatja ezt a trendet…

Adatlap

Évszakok (Les saisons)
színes, magyarul beszélő, francia-német természetfilm, 94 perc, 2015

rendező: Jacques Perrin, Jacques Cluzaud
forgatókönyvíró: Jacques Cluzaud, Stéphane Durand, Jacques Perrin
operatőr: Michel Benjamin, Laurent Fleutot, Eric Guichard
zene: Bruno Coulais
producer: Nicolas Elghozi, Jacques Perrin
vágó: Vincent Schmitt

IMDb
Mafab

, , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments