Értékelés: 5/10 Így értékelünk mi »


snowden_1Oliver Stone világa fekete és fehér, igaza egyedül neki lehet, morális dilemmák nem léteznek, és a politika fontosabb a művészetnél. A Snowden méltatlan Snowdenhez.

A 2013 óta zajló Snowden-sztori lényegét az erkölcsi dilemmák adják. Helyesen cselekedett vagy sem? Hős vagy áruló? Mi a fontosabb: a szabadság vagy a biztonság? És hány árnyalata lehet a hazafiasságnak? Ezt az alapvetően morális történetet Oliver Stone egy csúsztatásokkal teli, abszurd módon egyoldalú filmmé degradálta.

A magyarul A Snowden-fájlok című film Edward Snowdenről szól, akinek révén megismerhettük az amerikai és szövetséges SIGINT (Signals Intelligence, azaz hírközlési hírszerzés) valós képességeit és kiterjedtségét. Snowden előtt pletyka volt, hogy mindenkit és állandóan megfigyelnek, az ő színre lépése óta konkrétan tudjuk. És persze Snowden a modern idők legvitatottabb alakjává vált – a fenti kérdések miatt.

Hirdetés

Mindenkinek van róla álláspontja. A bölcsebbek elismerik, hogy esetleg többféle álláspontnak is lehet igaza. Oliver Stone köp a bölcsességre.

Stone rendezésében Edward Snowden egy üres váz, aki eljátssza ugyan a valóságos események menetét, de semmit sem el a magában az emberben lezajló konfliktusokról. Bármilyen magával ragadó is Joseph Gordon-Levitt játéka, a főszereplő akkor is egy rejtély marad, egy minden kíváncsiságot visszaverő felület. Az indítékai, az elvei, lassú átmenete patriótából whistlerblowerré mind láthatatlanok. (Magáról Joseph Gordon-Levittről már írták lapok, hogy ezért a szerepért Oscar-jelölést érdemelne: a lapos anyagból a lehető legtöbbet hozza ki.) Ellenfelei pedig végig manipulatív eszközökkel ábrázolt szalmabábok – a straw man, a magyar „stróman” szó eredetije az angol filmelemzési nyelvben gazdagabb értelemmel bír: olyan figurát jelöl, aki a rendező akaratának bábja, látványosan az ő szócsöve és semmi több. A film tele van velük.

snowden_4

„Hőst gyárt” – írtam a Citizenfour című, történelmi jelentőségű, Oscar-díjas, felülmúlhatatlan és hátborzongató dokumentumfilmről is, amit éppen a Snowden-sztori egyik főszereplője, Laura Poitras rendezett: csakhogy az a film egyrészt a személyes érintettség miatt, másrészt dokumentarizmusának jellege miatt megbocsáthatóan volt egyoldalú. Oliver Stone-nak ezzel szemben lehetősége volt intelligensen, elemző módon, távolról rátekinteni a történetre. És tehetsége is van hozzá! Micsoda politikai korképet alkothatott volna a Snowden-történetből! Hogy helyette az elfogultságot választotta, megbocsáthatatlan.

Stone legnagyobb bűne mégis az, hogy összemossa a valóságot a kitalációval. „Kémprogramokat telepítettünk Japán, Mexikó, Németország, Brazília, Ausztria erőműveibe és kórházaiba, bármikor sötétbe boríthatjuk ezeket az országokat” – mondja egy kém a filmben: ez egyszerűen nem valóságos állítás, hanem fikció, beszórva a Snowden-sztori tényei közé. Az is fikció, hogy megfigyelték volna Snowden barátnőjét – pedig ennek komoly narratív szerepe is van a filmben. „Drámát forgattam, nem unatkozhatnak az emberek” – mondta Oliver Stone, amikor a fiktív részletekről kérdezték. De a tényszerű történetbe kevert fiktív állítások akkor is megtévesztik a nézőt, ha tudja, hogy játékfilmet néz.

Engedjetek meg egy személyes megjegyzést: én magam egyébként Stone és Snowden és Poitras oldalán állnék a vitában; az én szememben Snowden inkább hős, mint áruló. De emiatt csak jobban fáj, hogy az én oldalam ilyen vállalhatatlan alkotással áll ki a társadalmi vitába.

snowden_2

Node filmkritika. A Snowden filmként is Stone gyöngébb alkotásai közé tartozik: a rendezés és színészvezetés többnyire magabiztos (Stone régi játékos), de hiányzik a filmből az a rendezői egyediség, ami még a Vadállatokban is jelen volt – az a dinamizmus. A Snowden szerkezete dögunalmas idősík-váltásokra épül; mindkét domináns idősík lassú és lineáris haladású. A 2013-as jelenetsor a híressé vált Hotel Mirában, Hong Kongban játszódik, de semmiféle súlya nincs, pusztán eszközként szolgál ahhoz, hogy egy-egy vágással és egy-egy mondatnyi felvezetéssel tovább ugrassza Edward Snowden élettörténetét. Így aztán a film, noha az előzetesek és a sztori techno-thrillert ígérnek, a feszültséget sem igen tudja fenntartani. Ahhoz kétharmadolni kellene a játékidőt, legalább. A Citizenfour, dokumentum-film létére, izgalmasabb volt.

És ahhoz képest, hogy a bemutató állítólag az effektek csiszolása miatt csúszott, a látványvilág sem mutat semmi különlegeset. A digitális kép esztétikája, amennyire meg tudom ítélni, inkább köszönhető a remek Arri kameráknak, mint a rendezői koncepciónak – mert azon kívül, hogy „legyen minden hideg acélkék és/vagy szürke”, vizuális koncepció nemigen tűnik fel (eltekintve attól az egy-két remek, stílusos képtől, amelyek jellemzően tükröződésekkel dolgoznak). Az egész Michael Mann Blackhatjét juttatja eszembe: profi, de tucatnyi filmben láttuk már. (Még a számítógépek és hálózatok belsejét vizualizáló CGI is hasonlít.)

És a Snowden legalább két helyen olyan gátlástalan rendezői eszközt vet be, amit szinte el se hittem: a főszereplő nagymonológba fog, a kép átvált a legközhelyesebb hekker-illusztrációkba (tudod, száguldó adatok, vezetékek, fényes kibertér, húszéves Ghost in The Shell-utánérzés), és a játékfilm prédikálni kezd – bele az arcodba. Pöröllyel töri át a negyedik falat.

snowden_3

A film egyébként azért válhatott ennyire egyoldalúvá és prédikálóvá, mert egy globális kampány kezdetét is jelzi. Az American Civil Liberties Union, a Human Rights Watch és az Amnesty International közös erőfeszítésbe kezdett, hogy rábírják a távozó Obama elnököt egy elnöki kegyelem kihirdetésére – hogy Snowden hazatérhessen, és ne kelljen egy első világháborús törvény alapján eljáró bíróság elé állnia. A film bizonyára sokat lendíthet az ügyön.

Így aztán ha Oliver Stone egy aktuálpolitikai, nyomásgyakorló jellegű, befolyásoló erejű filmet akart gyártani, akkor sikerrel is járt – a politikája alighanem működik. A film önmagán való értékei kérdésesek csak: az olyan kényelmetlen erények, mint az igazmondás, a különböző nézőpontok bemutatása, no meg a művészi minőség.

És a hosszú távú hatás. Bármelyik oldal mellett is érvel egy mű – ha akár amellett is, aminek magam igazat adok –, ilyen minőségben csak rontja a vita színvonalát. A vita pedig globális. Egy ilyen erejű állásfoglalás, amit idézni és hivatkozni fognak a társalgásokban, szintén azzá nő. Globális méretű hazugsággá.

Adatlap

Snowden
magyarul beszélő, német-amerikai életrajzi dráma, 139 perc, 2015

Forgalmazó: Cinetel Kft.

rendező: Oliver Stone
forgatókönyvíró: Oliver Stone, Kieran Fitzgerald
operatőr: Anthony Dod Mantle
zene: Craig Armstrong
producer: Moritz Borman, Eric Kopeloff, Philip Schulz-Deyle, Fernando Sulichin
vágó: Alex Marquez
 

szereplők:
Edward Snowden: Joseph Gordon-Levitt
Trevor James: Scott Eastwood
Hank Forrester: Nicolas Cage
CIA Agent Geneva: Timothy Olyphant
Lindsay Mills: Shailene Woodley
Glenn Greenwald: Zachary Quinto
Laura Poitras: Melissa Leo
Ewen MacAskill: Tom Wilkinson
Martin: Michael Benz

IMDb
Mafab

 

 

, , , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments