Kritika

Gyerekbetegség – Szemünk fénye

Minden adva van, hogy a Szemünk fénye egy hamisítatlan francia dráma legyen. A jó alaptörténet mellé van még pár muníció, de mégsem áll össze kerek egésszé. Kritikus aggódva elindul jó pontokat keresni, mert nagyon szeretne.

Gyerek betegsége esetén keressük a jó pontokat: hogy könnyebben bírja lelkileg, gyorsabban gyógyul, meg amúgy is ott vannak a piros orr bohócdoktorok. Filmrendezőnek is lehetnek gyerekbetegségei – munkájában látszik a jó irány, de ezen még dolgozni kell.

Ilyen a Szemünk fénye című francia filmdráma is: a fiatal pár kisgyermekének betegségéről szóló „mi lenne, ha” alkotás. A francia filmeknek – így ennek is – jól áll egy kis melankólia. A fiatal és boldog pár öröme egy gyermektől lesz igazán teljes, majd pont ettől a gyermektől lesz végletekig szomorú is, hogy a film végén az asztalra csapjanak, s azt mondják, mi vagyunk az erősebbek. Valóban, a rákot csak így lehet legyőzni. Romeo és Juliette ismerkedésének és gondtalan éveiknek képsorai peregnek a film elején. Beszélő neveik könnyen érezhetők már kicsit tolakodónak, valójában semmi ok erre a két névre, a neveken kívül semmi nem utal a shakespeare-i alapműre. Fiúk, Adam (ebbe a névbe azért már több fantázia szorult, hiszen a halál és az élet egyszerre van benne a bibliai Ádámban), először az új élet boldogságát és reményét hozza el, mint minden fiatal gyereket vállaló párnak, kiderülő betegsége azonban új síkra helyezi a történetet.

Valahol itt törik meg az addig jó ritmusban és nagy fokú érdeklődést fenntartó film. Ismerve a film alapproblémáját (ti. a beteg gyerek kérdése), feszülten várjuk a robbanást. Robbanás helyett csak komoly mennyiségű érzelmi kitörést és a főszereplő álmatlan éjszakáit kapjuk. Mind természetes velejárója annak, amit ilyenkor egy szülő érezhet, ám ezeknek az érzéseknek az összessége csak a tudatunkig hatol, a csontjainkat már nem éri el. Komolyan már nem gondolkodunk el Romeo és Juliette tragédiáján.

Pedig tehetnénk: két imádnivaló színész, a kedvesen kisfiús arcú, a dilemmákat és nehézségeket hitelesen ábrázoló főszereplő, Jérémie Elkaïm, aki maga írta a forgatókönyvet is; és az előbbihez pontosan illő Valérie Donzelli; a film egyik pillanatában még típikus huszonéves, majd nemsoká fiáért harcoló anyatigris, aki közben mégis megmarad ugyanaz a kedves lány a szomszédból, aki mindig is volt. Nem mellesleg ő a film rendezője.

Szemmel láthatóan minden együtt. Lenne. A két főszereplő összhangja, a felvállalt tabutéma, a francia dráma hagyományai vagy éppen az ilyenkor kötelező nagy kérdések. Amire van is válasz, meg nincs is. Sovány vigasz, ha az ember gyereke halálos beteg.

Szemünk fénye (La guerre est déclarée)
színes, feliratos, francia filmdráma, 100 perc, 2011 (12)

rendező: Valérie Donzelli
forgatókönyvíró: Valérie Donzelli, Jérémie Elkaim
operatőr: Sébastien Buchmann

szereplők:
Valérie Donzelli (Juliette)
Jérémie Elkaim (Roméo Benaim)
Brigitte Sy (Claudia Benaim)

 

IMDb

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com