Asia Argento önéletrajzi filmje egy őrült művészcsaládban sodródó kislány segélykiáltása a vad nyolcvanas évekből. Kár, hogy ilyen egyenetlen a színvonala és kiszámíthatatlan a történetvezetése.
Asia Argentónak nem lehetett egyszerű gyerekkora – apját, Dario Argento filmrendezőt nem kell bemutatni, anyja Daria Nicolodi színésznő, aki főleg Dario filmjeiből lehet ismerős; ősei közt szintén sok az elismert olasz művész. Ő maga elsősorban színésznő, de több filmet is rendezett már – a legújabb, a Lány macskával egyfajta így jöttem-film, a főhős kislány (akit Ariának hívnak, ami Asia anyakönyvezett neve) extrovertált, inkompetens és önző művészszülei mellett hasonlóan extravagáns életet kényszerű élni, mint ahogyan feltételezhetően a rendezőnő is annak idején. Aria a filmben kilenc éves (bár sokkal idősebbként viselkedik) – Asia ebben a korban kezdett el színészkedni, az élet sűrűjének felfedezését tehát megfeleltethetjük a művészetbe belépésnek is.
A Lány macskával eredeti címe, az Incompresa a meg nem értettségre utal – ami a néző és a film viszonyát is leképezheti, nem csak Aria és környezete zavaros kapcsolatát. Aria kényszerű felnövéstörténete, lázadása és szeretethiánya izgalmas téma, bemutatása mégis felemás, sőt, bosszantó – a film néhány sűrűsödési pontja igazi élmény, a beékelt zenés „klipek” jó ritmusban, izgalmasan közvetítik Aria érzelmi hullámvasútját, miközben dől belőlük a nyolcvanas évek romlott pacsuliszaga. Máskor viszont önismétlő és unalmas a Lány macskával – egy pesszimista, életszagú Házibuli helyett egy elnyújtott, vegyes stílusú kavalkád a végeredmény, paródia és melodráma közt ingázó ifjúsági film, ha van ilyen.
Szépen döcög a történet, de hátra van még a film vége, ami hatalmas és váratlan pofonként ér – a film korábbi hasonló jelenete ugyanis épp ellentétes előjellel végződött, morbid és mulatságos epizódként ékelődve a történetbe. Biztosan lehetne ezt a befejezést is elegánsan tálalni, a Lány macskával viszont nem képes erre – ritkán idegesítem fel magam ennyire egy filmen, ennek a zárlatnak a giccsbe hajló, magamutogató, tragikus szépelgése viszont annyira ellentétes a korábbiakkal, hogy menten érvényteleníti az addig tapasztalt értékeket, helyette visszamenőleg is a gyengeségekre – az eklektikára, érzelgősségre – irányítja a figyelmet. Aria életéből tragédiát próbál kierőszakolni a film, holott a megelőző másfél óra végig az el nem fogyó optimizmusáról, szüleinél is felnőttebb gondolkodásáról és talpraesettségéről győzött meg.
A Lány macskával tavaly a Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában szerepelt, a válogatás elnevezése – egy bizonyos nézőpont – pedig mindenképpen illik a filmre: egyedisége és sajátos problémafelvetése elvitathatatlan, a megvalósítása összességében mégis kudarcos. Aria-Asia története egy biztosabb rendezői irányítással izgalmas sztori lehetett volna, a zenehasználat és a beállítások olyan ígéretesek – csak az a vég, csak azt tudnám feledni.