Kritika

Jézus, te olyan szép férfi vagy… – A Hit paradicsoma

Ulrich Seidl: A Hit paradicsomaKözépkorú nő térdel a falon lógó feszület előtt. Félmeztelenre vetkőzik, és ostorral verni kezdi a csupasz hátát. Amikor már jó piros, feláll, és megköszöni Jézusnak. Ezzel a jelenettel indul A Hit paradicsoma, az osztrák provokátor-rendező, Ulrich Seidl Paradicsomtrilógiájának második epizódja.

A film a későbbiekben sem lesz kevésbé sokkoló. Míg a trilógia első részében, a Szerelmet a feketepiacról-ban az idősödő  vénusz, Teresa keresi a szerelmet a kenyai szexpiacon, itt Maria nevű nővére választja Jézust szeretőéjül. (A harmadik részben Teresa lányáé lesz a főszerep, aki első szerelmi csalódását éli át a nyári fogyitáborban.) Mind a három nő végtelenül hétköznapi. Mindhárman a boldogságot keresik – különböző extrém módszerekkel.

Seidl egyébként eredetileg egy hatórás filmet tervezett, de valószínűleg a nézők teherbírását figyelembe véve, végül három részre bontotta a művet, melyben mindegyik rész önálló történetet mesél el, de témaválasztásával és egy családhoz tartozó hőseivel mégis egységet alkot.

Anna Maria magányos, középkorú nő. Egyetlen férfi van az életében: Jézus. Nyári vakációját azzal tölti, hogy egy fél méteres Szűz Mária szoborral felszerelkezve felkeresi az Ausztriába költözött bevándorlók lakásait, hogy közös imára buzdítsa őket. Önként vállalt kálváriája során minden egyes lakásba lépve új kihívással kell szembenéznie: félőrülteket, alkoholistákat vagy bűnben élő házasságtörőket próbál megtéríteni. Élete szabályozott rendben folyik. Egyensúlyából két éve nem látott, balesetben lebénult férje váratlan hazaköltözése billenti ki. Nabil pedig történetesen muszlim, aki nem nagyon érti Maria újonnan felfedezett vallási buzgalmát, önmegtartóztató életét.

Ulrich Seidl: A Hit paradicsoma

A film azonban elsősorban nem a vallásról szól. Inkább egy házasságában boldogtalan, frusztrált nőről, aki a szeretet utáni vágyát Jézusra vetíti ki. Képtelen különbséget tenni isteni és emberi szeretet között. Imái inkább zavarba ejtőek, mint áhítatosak. Jézusra szép férfiként tekint, akinek az éjjeli szekrényen bekeretezett arcképét megcsókolhatja lefekvés előtt. Vallási ereklyéit is sajátos módon használja. (Velencében botrányt is kavart a feszülettel maszturbálós jelenet.)

Kell egy kis mazochizmus ahhoz, hogy végignézzük a trilógiát, Seidl ugyanis folyamatosan olyan helyzeteket teremt, hogy legszívesebben elfordítanánk a fejünket, de mégsem tudjuk. A Hit paradicsoma talán még az első filmnél is nagyobb kihívás elé állítja nézőjét. A fekete humorral átitatott jeleneteknél (Anna Maria például egy félőrült férfit is megpróbál rávenni az imádkozásra, aki fájós ízületei miatt képtelen letérdelni), de amint felnevetnénk, elszégyelljük magunkat. A rendező célja azonban nem a puszta provokáció, hanem a figyelemfelhívás. Hősei mindig hétköznapi emberek. Bár extrém módszerekhez folyamodnak céljaik eléréséhez, esendőségükben, egyszerű szeretet utáni vágyukban magunkra kell ismerünk. És pont ettől olyan nehéz nézni őket.

Ulrich Seidl: A Hit paradicsoma

Seidl ebben a filmben sem használ közelieket, a gyönyörűen megkomponált, gyakran tökéletes szimmetriára épített totálokkal viszont saját vizuális nyelvet teremt. A történet lényegét kevésbé verbálisan, inkább képei segítségével fejezi ki (gondoljunk csak a Szerelmet a feketepiacról horizontálisan tagolt képeire, ahol a parton fekvő jól táplált turistákat egy vízszintes kötél választja el a portékáikat kínálgató, szikár fekete férfiaktól, vagy a Remény bordásfalon csüngő, kilógó hasú gyerekeinek vízszintes sorára.) A művészi kompozíciók itt Wolfgang Thaler és Ed Lachman operatőrök közös munkájának eredménye. A mértani pontossággal szerkesztett totálképeknek köszönhetően a főszereplő környezete kiemelt szerepet kap. Itt Anna Maria lakása ez a helyszín, ahol még a konyha faláról is a pápa bekertezett fotója mosolyog ránk. Először Maria csoszog végig térden a makulátlan tisztára súrolt szoba parkettáján önsanyargató vezeklésből, később ugyanezt a lakáskálváriát a férji jogaival élni kívánó Nabil a földön csúszva kénytelen megtenni, amikor felesége elkobozza a tolószékét.

Seidl nem használ előre megírt dialógokat sem. Filmjei felvételeit hosszú felkészülési folyamat előzi meg, hogy a színészek (legyenek akár profik, mint a Mariát alakító Maria Hofstätter; akár amatőrök, mint az első filmszerepében feltűnő Nabil Saleh) azonosulhassanak a szerepükkel. A felvétel alatt improvizált párbeszédek már teljesen természetesnek hatnak. Ez az egyik olyan realista eszköz, amelynek hatására Seidl filmjeiben olyannyira elmosódik a határvonal dokumentum és fikció között.

Ulrich Seidl: A Hit paradicsoma

A valláshoz szorosan kötődő témája miatt talán a Hit a legnehezebben befogadható a trilógia darabjai közül, ezzel együtt talán a legextrémebb is. Seidl ebben a filmben szokatlanul szélsőséges helyzeteket teremt, amik annak ellenére, hogy még éppen hihetőek, kissé túlzóak. Míg a másik két filmben az alapvető helyszínek (az egzotikus Kenya és a fogyitábor) hihető hátteret biztosítottak a konfliktusokhoz, itt meglehetősen furcsa helyzeteket látunk egyébként hétköznapi környezetben. Például eléggé eltúlzott az a szituáció, hogy a saját szexualitását minden erővel elfojtani próbáló Maria véletlenül pont egy hatalmas orgia szemtanúja lesz egy parkban, vagy hogy a katolikus vallásban éppen élete értelmét megtaláló főhős váratlanul hazatérő férje éppen muszlim. Nabil és Maria korábbi kapcsolatáról semmit nem tudunk meg, nem kapunk magyarázatot arra, hogy ez a most mélyen hívő katolikus asszony hogyan lett egy muszlim férfi felesége. De nem is a kettejük közötti vallási ellentétet van a hangsúly, inkább mint két boldogtalan házastárs feszülnek egymás ellen.

A Hit paradicsomat talán a trilógia legsötétebb darabja is. Míg a másik két filmben az egyénileg megélt szerelmi csalódások élménye teremthet valamilyen kapcsolódási pontot anya és lánya között, Marianak végül még Jézus sem marad.

 

Simor Eszter

Egyszer egy tanárom azt írta valahol, hogy „mezei kritikus” bárkiből lehet. Az ELTE média szakán tanítják a kritikaírást, utána már csak egy kis kultúra kellene a véleményalkotáshoz. Ezek szerint a média szak elvégzése után mezei kritikusnak talán már nevezhetem magam, most egy kis kultúrát igyekszem magamra szedni. Talán egyszer leszek igazi újságíró is.

Filmek: Az abszolút kedvencek nálam a dánok. Főként Lars von Trier, Anders Thomas Jensen, Susanne Bier, Lone Scherfig, de bármi, amit a dogma mozgalom követett el, vagy amiben Mads Mikkelsen szerepel. A „legek” közül Alfred Hitchcock, Stanley Kubrick és Tarr Béla. Új kedvenc Ulrich Seidl. Mostanában az emberi lélek legmélyebb bugyraiba hatoló, metafizikai kérdéseket boncolgató filmek vagy a „háromzsebkendős” melodrámák.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com