Kritika

Kémek, dilisek és Coenék – Égető bizonyíték

 
Lehet, hogy a hülyéken nevetni nem szép dolog, de ha a Coen fivérek zseniális fekete humorának többnyire k a céltáblái, nem tudunk mást tenni. A testvérek eddigi rendezései szinte mind azonnal kultfilmekké váltak, a Fargotól kezdve az Oscart jelentő Nem vénnek való vidékig – utolsó alkotásuk, az Égető bizonyíték nem kivétel ez alól.

Megkavart szálakon futó, véletlenszerűen össze-összeérő történetekből filmet csinálni manapság divatos dolog – Coenéknek azonban szinte ez a védjegye. Mint ahogy az is, hogy mindig tökéletes munkát várnak el munkatársaiktól, az operatőrtől kezdve a színészeken át a zeneszerzőig. De természetesen saját maguktól sem követelnek kevesebbet – általában saját forgatókönyvből dolgoznak, amire a szokatlan fordulatok, szállóigévé váló párbeszédek és a telitalálatos karakterek a jellemzőek.
 

A Burn After Reading, azaz Égető bizonyíték című legújabb filmjük pár enyhén dilis, de általában véve hétköznapinak mondható emberről szól, akik valami nagy dologra bukkannak egy véletlenül megtalált CD-n. Vagy legalábbis ők ezt hiszik. Fontos szerephez jut ezen kívül az iszákos John Malkovich, a szexmániás George Clooney és a CIA is.

 

A mozi egyik erénye a humor széles skálája, a finom kis szövegbeli poénoktól a durva morbidságokon át az átlagosabb helyzet és jellemkomikumig. Minden néző talál benne egy kis kuncogni- és fetrengve röhögnivalót is, akármilyen is a humorérzéke. A színésznagyágyúk pedig még dobnak rajta egy hatalmasat. Malkovich és Clooney mellett Frances McDormand és Tilda Swinton remekel, de a legidiótább szereplőt – tőle szokatlan módon – Brad Pitt alakítja, mégpedig felejthetetlenül. Kicsit talán ripacskodó, de kétségkívül meglepő szerepben láthatjuk viszont – ő a folyton piros tréningruhában, edzőteremben nyomuló langyi testépítő, aki olyasmibe vág bele, ami nagyon nem nekivaló…

 

Sajnos a spoiler veszélye nelkül a sztoriból sokkal többet elárulni lehetetlen, azt azonban nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ezt a filmet mindenkinek érdemes megnézni. Az év vígjátéka lehet, aminek a lezárása ugyan kicsit kidolgozatlannak tűnik első látásra, de ez semmit sem von le abból a másfélórás élvezetből, amit a nézőnek nyújt.

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com