Értékelés: 8/10 Így értékelünk mi »


tuzatengeren3A Tűz a tengeren egy szimbólumokkal teli dokumentumfilm a menekültválságról. Nincs benne a sajtóban megszokott szívszaggató képek sokasága, csak szembeállít egymással két világot. Ez valóban nem hangos, azért mégis sok tanulsággal szolgál.

Lampedusa maga is szimbólum. Az elmúlt egy-két év egzisztenciálisan, társadalmilag és politikailag terhelt, emberek millióit így vagy úgy megmozgató vándorlási kérdés tragikus szimbóluma. A majd’ napra pontosan 3 éve, Afrikából érkezők tömegével felgyulladt és elsüllyedt hajó már nem érkezett meg a dél-olasz partoknál található paradicsomi szigetre. Azóta ez a sziget nem homokos tengerpartjáról vagy tipikus dél-olasz mentalitásáról híres, hanem egy kapu két világ között.

Hirdetés

Ezt a kaput mutatta be Gianfranco Rosi olasz dokumentumfilmes. Tipikus fesztiválkedvenc ő: előző filmje, a Róma körül az örök város körgyűrűje mentén élők mindennapjait mutatta be, amivel a 2013-as velencei Arany Oroszlán-díjat is elnyerte. Volt már korábban Európai Filmakadémia jelöltje, 20 évvel ezelőtti első filmjével pedig megjárta a Sundance Filmfesztivált is. A társadalmi-politikai témákra rendszerint az átlagnál jobban rámozduló Berlinale szervezői idén már idejekorán bejelentették, hogy a menekülttéma terítéken lesz a Meryl Streep zsűrizte fesztiválon, így mondhatni, az Arany Medve is menetrend szerint érkezett.

A Tűz a tengeren pedig nem az a fajta dokumentumfilm, amit egy berlini filmfesztiválon egy éppen forró témáról el tudunk képzelni. A fesztivál ideje alatt, győzelme után és azóta is egy riportszerű, gyakran a hatásvadászat eszközeivel élő „bezzegfilmet” lehetett elképzelni, amit áthat a „na ugye” az európai kétkedőknek, bemutatva szerencsétlen sorsú emberek tömegét egy jobb élet vagy a háborúból való menekülés reményében.

tuzatengeren2

Rosi azonban sokkal finomabban és elegánsabban teljesíti ezt a kérdést, mint tenné azt egy újságíró. Lampedusát mint két világ közötti határt tárja elénk. Helyiek és menekültek hétköznapjaiba rejtve tár fel néhány érdekes szimbólumot. A vásznon sokkal inkább a helyi lakókat látjuk. A távolról érkezők jellemzően – az utolsó fél órát leszámítva – nagyon tárgyilagos jelenetben tűnnek fel, sokszor nem is képben, hanem például radarjelként a partiőrség rádiójában, vagy kiszállva a helyszínen, éppen lefényképezésük közben. Nem tolja az arcunkba a lelkiismeret-furdalást az ember eltárgyiasulásáért, de megadja a lehetőséget, hogy úgy érezzük. Az alapvetően emberségesen eljáró helyiek rutinból mentenek. Itt nincs mód a lelki bevonódásra. Éppen ebből a szempontból talán a film legerősebb jelenete a helyi orvos – nőgyógyász, háziorvos, gyermekszemész egyszerre –, aki az érkezők eseteit újragondolva számol be gyakran álmatlan éjszakákról. Valószínűleg ezt nem lehet megszokni.

A film főszereplője azonban egy helyi tizenéves fiatal fiú, Samuele. Még gyerek. A környező utcákat, a tengerpartot járva, mint más hasonló társa, ül ki osztálytársával a szirtekre, és lő képzeletbeli fegyverével a tenger felé, mint tenné más hasonló 10 éves. A kontextus azonban ezernyi reakciót sejtet, segít kibontani és megérteni, valójában én mint filmnéző mit is gondolok a kérdésről. Samuele nagymamája a létező hagyományos olasz – és benne az egész európai – társadalom életével: a film végének egyik jelenetében akkurátusan simítja végig a reggel rendbe rakott ágyat, majd szokás szerint, mint valószínűleg eddig 80 éve minden nap, úgy csókolja meg a falán lévő szentképet. Fia, mint mindig, most is éppen a tengert járja. Nem lélekvesztőn, hanem halászhajón.

tuzatengeren1

Gianfranco Rosi hosszú snittekkel és kevés beszéddel operáló dokumentumfilmje mintha csak megfigyelné a környezetet. Természetfilmek emberi kiadásának tűnik Samuele és barátja ügyködése ugyanúgy, mint a menekült tábor futballbajnoksága vagy az egyetlen beszámoló – mint egy elmormolt imádság a kamera előtt – a Közép-Afrikából érkezők útjáról. Ez a film egyetlen expressis verbis megnyilvánulása. Éppen ez a halkszavúság a legjobb tulajdonsága.

Sergő Z. András

Sergő Z. András

Alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. A dokuk a liblingje. Kedvencei a kamaradarabok, coming-of-age, sport(politika), valláspolitika és -történet, művészi önreflexiók. [email protected]

Adatlap

Tűz a tengeren (Fuocoammare)
feliratos, olasz-francia dokumentumfilm, 109 perc, 2016

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

rendező: Gianfranco Rosi
forgatókönyvíró: Gianfranco Rosi, Carla Cattani

operatőr: Gianfranco Rosi
producer: Donatella Palermo, Gianfranco Rosi
vágó: Jacopo Quadri

 

szereplők:
Pietro Bartolo
Samuele Caruana
María Costa
Mattias Cucina

IMDb
Mafab

, , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments