Kritika

Kis volumen – Az erő krónikája

Josh Trank pár év tévézés után írt és rendezett filmet először szélesvászonra. Az erő krónikája kétségtelenül érdekesre sikerült, sok eredeti és sok ügyesen alkalmazott kölcsön ötletet tartalmaz – de sajnos a játékidő nagyrészében dögunalmas.

Már az alaphelyzet is ígéretes. Adott három középiskolás srác, akik az erdő közepén találnak valamit, ami különleges képességeket ad nekik. Telekinézis, repülés, óriás erő. Hatalmas adományok – de hatalmas felelősség is. Andrew (Dane DeHaan) gyerekkora nem éppen felhőtlen, anyja haldoklik, apja pedig munkanélküli alkoholista. A filmezésbe menekül, élete minden pillanatát kamerázza. Újdonsült ereje ideiglenesen barátokat és sikereket hoz neki, de végül kicsúsznak a kezéből az események, és szembekerül Mattel (Alex Russell).

Trank Max Landissal közös története igazán sok lehetőséget rejt magában. A szerzőpáros jól ráérzett, hogy a külön-külön is nagyon népszerű áldokumentarista stílusból, a szuperhős tematikából és a tinifilmből egy igen erős kombót gyúrhatnak. Sajnos azonban Az erő krónikája végül nem tudta beváltani a hozzáfűzött reményeket. A legnagyobb gond az arányok terén mutatkozik. Az áldokumentarizmus napjainkban nagyon közkedvelt, használata még személyesebbé tesz bármilyen történetet, ráadásul nincs ember, aki ne akarna bekukucskálni egy szuperhős videoblogjába. Túl sok időt emészt fel azonban a szereplők elhelyezése – miközben valójában nem tudunk meg róluk eleget. Steve-t (Michael B. Jordan) szinte egyáltalán nem ismerjük meg, sőt, még a film jófiúja, Matt is háttérbe szorul a kamerája miatt főhőssé váló Andrew-val szemben – vele azonban nehéz azonosulni. Bár a film legnagyobb részében Andrew felvételeit nézzük, mégis nehezen látunk a fejébe, ahogy barátait sem engedi be falai mögé, a néző is csak a közhelyek szintjéig lát. A film első kétharmada a fiúk új képességeinek próbálgatásával, és Andrew motivációinak előkészítésével telik, miközben semmi igazán érdemleges nem történik. Talán nem is lenne gond egy ilyen hosszú felvezetéssel, ha aztán a valódi történések legalább olyan hosszúra nyúlnának. Ahelyett azonban, hogy a szerzők kiaknázták volna a földönkívüli szálban rejlő lehetőségeket, vagy legalább gigászi méretűre emelték volna a végső összecsapást, egy tinédzser fiú dührohamában és kisszerű bosszújában csúcsosították ki a történetet.

A film legerősebb része a különböző kameratípusok váltogatása: az egyszerű kézikamera, a jó minőségű HD felvevő, a biztonsági felvételek, a mobilok vagy a rendőrségi kamerák variálása kifejezetten ötletes. Szintén nagyszerűek a repülés közbeni képek, ezt akár 3D-ben is szívesen megnéztem volna. Ezen túlmenően az akciók nem éppen a leglátványosabbak, egy-két elhajított autónál és ripityomra tört ablaküvegnél a készítők nem merészkedtek tovább, az igazán nagy volumenű koreográfiák most elmaradtak.

Az elmulasztott lehetőségekért nem okolhatjuk a fiatal színészeket sem. A Mattet alakító Alex Russell nem hoz többet az ügyeletes szépfiú szerepénél – de nem is vár tőle többet ez a szerep. Dane DeHaan karaktere sem összetettségéről lesz emlékezetes, arra azonban elég, hogy egyértelműen mutassa formálója tehetségét.

Láthatjuk, minden adott volt egy jó filmhez – talán csak a bátorság nagyot gondolni hiányzott. Kár. Talán majd legközelebb.

Az erő krónikája (Chronicle)
színes, magyarul beszélő, angol-amerikai sci-fi, 84 perc, 2012 (16)

rendező: Joshua Trank
forgatókönyvíró: Max Landis, Joshua Trank
operatőr: Matthew Jensen
producer: John Davis, Adam Schroeder
vágó: Elliot Greenberg

szereplők:
Dane DeHaan (Andrew Detmer)
Alex Russell (Matt Garetty)
Michael B. Jordan (Steve Montgomery)
Michael Kelly (Richard Detmer)
Ashley Hinshaw (Casey)
Anna Wood (Monica)
Joe Vaz (Michael Ernesto)

IMDb

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com