Kritika

Költészet az égben – Kötéltánc

koteltanc_the_walk_2Tarka, szertelen, megható és művészi: a Kötéltánc valószerűtlensége ellenére ékkő Robert Zemeckis (és Joseph Gordon-Levitt) életművében.

Egy ember fekszik a levegőben, száz emelet magasságban, a WTC két tornya között. Drótkötélen fekszik – olyan vékony, hogy igazán a levegőben is úszhatna a kötéltáncos. New York fölött felkel a nap. És Philippe Petit verset ír az égben.

Petit, a francia huszonéves megszállott és rablómozi-rajongó 1974-ben átsétált a World Trade Center két tornya között, négyszáz méter magasan. Életcélja volt a mutatvány. Autodidakta módon tanult meg kötélen járni, amatőr eszközökből állította össze a felszerelést, haverokat és a haverok ismerőseit gyűjtötte össze a csapatába; kileste az ikertornyok biztonsági rendszerét, igazolványt hamisított, szerzett egy belső embert. Kivárta a megfelelő időt. Kicselezte az őröket. Feljutott a tetőre, és aztán majdnem elbukott mindent, mert, éppen mint amikor a filmekben mégis közbejön valami apróság, lezuhant a kötél. És végül megcsinálta.

Könyvében (Felhőkkel táncoló, magyarul 2008-ban jelent meg) részletesen leírt mindent: ott élesebben kirajzolódnak a miértekre és hogyanokra adható válaszok, mint egy filmben, de azért Oscar-díjas dokumentumfilm is készült róla (Ember a magasban, 2008), aztán gyerekkönyv és animáció, most pedig Robert Zemeckis rendezett róla életrajzi művet. Vajon miért választott Zemeckis annyi kreatív filmje után (Vissza a jövőbe, Forrest Gump, Kapcsolat, Polar Express, Karácsonyi ének) egy viszonylag eseménytelen életrajzi történetet?

koteltanc_the_walk_1Talán mert oly megkapóan keveredik a sztoriban az életrajz, a szürrealitás, a heist movie és a művészet. A francia cirkuszok tarka világától a New York-i komoly szürkeségig, a párizsi utcai artista szemtelenségétől a csapatot gyűjtő betörő alaposságáig annyiféle hangvételt egyesít a történet, hogy egésszé formálásához mester kell – és Zemeckis az. A film váltakozva nyűgöz le humorával, érzéseivel és szépségével. És alázatával! Kerülve a könnyű szenzációhajhászást egy sokkal nehezebb utat választ: megpróbálja bemutatni, miért volt költészet Petit mutatványa.

A performansz mögött rejlő munka, az áldozatok és főképp az érzelmek, amiket keltett és kelt ma is a vásznon, kétségtelenné teszik értékét. Gyakran állítják, hogy Petit mutatványa szerettette meg a New York-iakkal az addig utált, személytelen tornyokat. Ehhez méltóan a tiritarka hangvételű, mesterien rendezett mozifilm olyan különös érzéseket gerjeszt, amiket régen tapasztaltam film nyomán: a vágyat, hogy valamit alkossak, a tiszteletet a művész iránt. Megértést: hogy bizonyos tettekért az akrobata az életét is kockára teheti.

koteltanc_the_walk_5No persze a bohém Petit figurája könnyen pojácává alacsonyodhatna, ha nem Joseph Gordon-Levitt játszaná. Joseph Gordon-Levitthoz ódákat lehetne zengeni. Megérdemelné, hogy szoborba foglalják ezt a szerepét (mondjuk egy kicsi aranyba). Előadásában Petit egyszerre szertelen és elszánt, bolond és racionális, megbízhatatlan társ és karizmatikus vezér, és legfőképpen egy alkotó ember, akinek egyetlen víziója áll egész élete középpontjában.

Számos kis értéke van még ennek a mozifilm-ékkőnek. Szédítő vizualitás, finom zene, és ritka mód remek magyar szinkron, például. Sir Ben Kingsley mint vén akrobata; Charlotte Le Bon mint pimasz párizsi énekes. A Kötéltánc egy szerencsés csillagzat alatt, az éppen tökéletes rendezővel és tökéletes főszereplőkkel készült film; érték, ahogyan „az évszázad művészi bűntette” is az volt. És utolsó perceiben finom búcsú a tornyoktól, amik között már senki sem fog átsétálni. Szépséges.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com