Fuhh. Körülbelül ennyit sikerült papírra vetnem közvetlen azután, hogy megnéztem Ben Lewin filmjét. A kezelés elnyerte a Sundance Film Fesztiválon a közönség és a zsűri különdíját is, és több kategóriában jelölték a Golden Globe-ra és az Oscarra. Pusztán ez a néhány gyakorlatias információ is elegendő lehet, hogy megnézzük, de nyugodt szívvel ígérhetem, hogy egy valóban különleges filmélménnyel gazdagodunk majd.
A középpontban Mark O’Brien (John Hawkes), egy 36 éves férfi áll, aki gyermekparalízis következtében élete nagy részét teljes mozdulatlanságra ítélve tölti. Szellemileg viszont tökéletesen ép, így nem meglepő módon vágyai is hétköznapi, emberi vágyak. Áhítozik a tudásra, sóvárog a szerelemre, és nem utolsó sorban, kívánja a testi kielégülést. Vágyait azonban sokáig csak a házi macska ismeri, hiszen betegsége mellett katolikus neveltetése, és hite is akadályozza az őszinte beszédben. Egy nap azonban szerelmi csalódása tettekre vezérli, és a helyi felekezet szabadelvű papjához (William H. Macy) fordul tanácsért, feloldozásért, felhatalmazásért. Egy szexterapeuta (Helen Hunt) segítéségét kérve végül nemcsak a testiség örömeivel ismerkedik meg, hanem szerencsétlen sorsát is jókedvűen képes elfogadni. Testi korlátai alól pedig lelki szabadsága oldozza fel.
Helen Hunt alakítja Cherylt, a kissé radikális eszközöket alkalmazó terapeutát. Eleinte őt magát is kétségek gyötrik, hogy képes lesz-e egyáltalán bármiféle eredményt elérni, de hamarosan nemcsak páciense lelkét, de talán egy kicsit a sajátját is megmenti. Furcsa, helyenként morbid tragikomédia remek színészi alakításokkal és olyan világi és vallási problematikával, ami talán néhány konzervatív nézőben kiveri majd a biztosítékot. Én mégis azt gondolom, hogy olyan témákat boncolgat, amiről egy filmnek feltétlen szólnia kell, és olyan letisztult eszközöket használ, amilyeneket egy ilyen tipusú filmnek feltétlen használnia kell. A tavalyi év egyik legsikeresebb darabja az Életrevalók hasonló témával milliókat bilincselt a moziszékekbe. A korábbi film hangvétele jóval könnyedebb volt, alapvetően mégis mindkét alkotás a testi korlátok közé zárt lélekről szól.
Noha megtörtént eseményeket dolgoz fel a film, vagyis valóban létező személy életét ábrázolja, a főhős helyzete természetesen értelmezhető és értékelhető egy testi fogyatékkal nem rendelkező ember számára is. Saját környezetemből, sőt saját gondolataimból kiindulva tapasztalom, hogy számtalan ember éli le úgy az életét, hogy külső okokat keresve menti fel magát a tehetlenség súlya alól. „Nem tudok előrelépni az életben, mert nincsenek lehetőségeim.”, „Nem vagyok boldog, mert nem fizetnek eleget a munkámért.”, „Nem leszek soha szerelmes, mert minden férfi/nő csak át akar verni.” Ez a film számomra arról szólt, hogy egy valódi korlátok között élő ember is képes lehet a boldogságra, ha a boldogságot önmagában keresi. Nem a vallási értelemben vett hitről beszélek, mégis a hit a legfontosabb. Ha a mindennapjainkban a negatív dolgokat mantrázzuk képtelenek leszünk pozítiv eredményeket elérni. Ha a világ gonoszságát, és igazságtalanságát látjuk csupán, lehetetlen, hogy egy pillanatra is boldognak érezzük magunkat. Mark mozdulatlanságba merevedve is képes volt felszabadítani az elméjét, és egy vastüdőben élve megváltania önmagát. Akkor mi, kétlábon járó „egészségesek” miért lennék képtelenek rá?
Értékelés: 8/10
A kezelés (The Sessions)
színes, amerikai filmdráma, 95 perc, 2012
rendező: Ben Lewin
forgatókönyvíró: Ben Lewin
zeneszerző: Marco Beltrami
operatőr: Geoffrey Simpson
producer: Stephen Nemeth, Judi Levine
vágó: Lisa Bromwell
szereplők:
John Hawkes (Mark O’Brien)
Helen Hunt (Cheryl Cohan Greene)
William H. Macy (Father Brendan)
Moon Bloodgood (Vera)
Annika Marks (Amanda)
W. Earl Brown (Rod)
Blake Lindsley (Laura White)
Adam Arkin (Josh)