Kritika

Lúzer krimi – Született bűnözők

life_of_crime_szuletett_bunozok_3Született feleségrabló közönséges bűnözők, efféle; ennyire emlékszünk majd egy év múlva. De azért elég mulattató egy mozijegy árához.

Ha vállalná, hogy tizenkettő-egy tucat filmecske, dicsérendő lenne, mert annak egész ügyes. De kikiáltani magát a Jackie Brown előzményének? Fogok egy ceruzát, felskiccelek egy pálcikalányt, és felakasztom Picasso mellé. Ha már az ilyen egyszerűen működik.

A Született bűnözők Elmore Leonard könyvéből készült (mint még pár tucat másik film; Leonard igen filmszerű sztorikat ír). Az írói életművön belül a könyv valóban rokonságban áll a Jackie Brown eredetijével (Rum Punch), de ettől még nem kellene a vásznon is rokonítani a kettőt. Az ilyen filmeknél látni, mennyivel nagyobb rendező Tarantino egy random akárkinél: ha szereted őt, ha nem, a Jackie Brown egészen más síkján fekszik a művészetnek, mint ez a Született bűnözők.

Pedig csakugyan egész kis ügyes film ez. A szórakoztatáson kívül semmi értéke, arra viszont megfelel. (Egyszer.) Pont annyira abszurd, hogy ne vigye túlzásba. Pont annyira butus, hogy mulattasson. Jennifer Aniston jót játszik a szürke feleség szerepében: néhány jóbarátos fintorától eltekintve beleéli magát. És kiválóan hozza a film a hetvenes évekbeli Amerika hangulatát, de legalábbis elhiteti magáról (az amerikai kritikusok dicsérik e tekintetben).

Life of Crime, review

Létezik egy műfaji besorolás angolul: a caper crime. A krimin belül azok a filmek tartoznak ide, amelyekben botladozó bűnözők vállalnak (legtöbbször) számukra túl nagy feladatot, s aztán mindenféle bonyodalmon keresztülbukdácsolnak. Lúzer krimi? A lényeg, hogy ha ebben a szubzsánerben kezdjük szemlélni a filmet, akkor nyilvánvaló a problémája is: tökugyanolyan, mint a többi, és csak a minimális közös nevezőt hozza.

A Blöff, a Kutyaszorítóban, az Ocean’s-sorozat, no meg a fél Coen-életmű mellett a Született bűnözők egyszerűen nincs játékban. Látni, hogy még ez a kis alműfajka is milyen változatos – lehet komolytalan, lehet fekete, lehet realista, lehet véres –, de azért az alapelemek megegyeznek, és pont az alapelemek azok, amik kiteszik a Született bűnözők 90%-át. Egy csavaros terv, egy kis bénázás, egy kis Stockholm-szindróma, s kész. Meg Jennifer Aniston pongyolában, mezítláb. Ő a maradék 10%.

 Nulláról ugrani Tarantinóra – az nem megy.

Persze a szubzsáner-tökugyanolyanság csak azt zavarja, aki látta is a többi filmet. Mostanában zavarban vagyok: sokszor érzem úgy, hogy túl magasak a követelményeim, hogy képtelen dolgokat kérek számon a filmeken. „Mindennek a nagy része szemét” – szól a bölcsesség; ha nem lenne kilenc Született bűnözők, honnan emelkedne ki a tizedik, a kincs, a Jackie Brown? És mit néznének az új mozijárók, akiknek minden film izgalmas, akik még csak az alapoknál tartanak? Mihez mérnék aztán a legnagyobbakat? Nulláról ugrani Tarantinóra – az nem megy. Kell közé pár születettbűnözőknyi lépcsőfok.

Mégsem vagyok hajlandó engedni legalább a jó forgatókönyvírás követelményéből. A film trailere a maga két percében összefoglalja az összes bonyodalmat, másfél órába igazán a sokszorosa is elfért volna – és még így is ragadtak benne felesleges mellékszálak, így is lezáratlan maradt, így is vonszolja magával a pongyola írás következményeit.

De, mondom: szórakoztató legalább. Kellemeseket lehet kacagni rajta. A hangulata, ha más nem, tökéletes: sem túl komoly, sem túl komikus, egyszerűen könnyed és játékos. No és minden film, ami a nácit egyben perverz hülyének ábrázolja, kap plusz egy pontot.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com