Kritika

Mellément – A magányos lovas

lonerangerSokat akart a szarka… ez a közmondás jutott eszembe Gore Verbinski legújabb filmjét látva, amely mintha egyszerre akarna A Karib-tenger kalózai sorozat utódja lenni, valamint annál többet is szeretne nyújtani. De csak szeretne: a végeredmény egy se nem pörgős nyári film, se nem egy komoly problémákat felvető, intellektuális darab. Csak olyan felemás.

A kiindulása mindennek persze egy buddy movie: a különc indián, Tonto (Johnny Depp) és a komoly jogász, John Reid (Armie Hammer, A közösségi háló, Winklevoss tesói) kerül egymás mellé egy félresikerült vonatút során. Véd- és dacszövetségre lépnek, mikor az idősebb Reid tesót, a rangert (James Badge Dale) kivégzi Tonto ősellensége, a kannibál Butch Cavendish (William Fichtner). Mindez kap egy természetfeletti töltetet is, amikor a fehér szellemló a fiatalabb Reid tesót választja ki lovasának.

The Lone Ranger

A Rangóval már bizonyított Verbinski a westernek terén, a hangulat így most is kiváló. Ehhez persze nagyban hozzájárult az operatőri munka. Családkompatibilis alkotásról lévén szó az erőszak relatíve minimális, annak megmutatása (vagy éppen elrejtése) ötletes. Az atmoszféra beránt, ám megtartani nem tud: a nehezen gördülő, vontatott cselekmény a film második felére felpörög, hogy nem egy, nem is kettő, de három látványos csatajelenettel örvendeztesse a nézőket. Az érdeklődést addigra viszont elveszti: aki laza popcorn mozira vágyott, már megunta az elnyújtott karakterépítést és a drámát, aki valami komolyra, az a végére csalódik. Ezen a 4DX mozi trükkjei se segítenek. Ugyan az első 15-20 percben még izgalmas, az újdonság erejével hat a mozgó szék, a légmozgás, a füst stb., elég gyorsan megszokottá, néha zavaróvá válik. A film hibáiról nem tudja elterelni a figyelmet az, hogy egy külön színházba csomagolják, méregdrága jegyárért.

Mindenesetre elég szomorú, hogy az amúgy korrektre sikerült John Carter tavalyi buktája után idén sem sikerült valami átütőt produkálnia a Disneynek. Mármint a saját neve alatt: a Marvel filmekről jótékonyan el van rejtve, hogy ki áll mögöttük, a két év múlva érkező hetedik Star Wars részre sem az egérlogó miatt fognak rohanni a népek. A magányos lovas franchise újraindításával biztosra akartak menni (a karakter már a “30-as évektől kezdve része az amerikai popkultúrának), ám a koncepció ismét nagyon félrement.

Talán majd jövőre.

Polgári Lilla

Jelenleg elsős kommédiás mesterszakos hallgatóként az ELTE padjait koptatom. Két szenvedélyem van: a filmek és az írás, így e kettő kombinációjából indultam el az újságírói, de különösképpen a kritikusi pálya felé. Nem lehet elég korán kezdeni: családi beszámolók szerint 4 évesen a Schindler listáját néztem újra és újra, akkor még szerény (ám mai napig őrzött) VHS-gyűjteményünk egyikén. Ma már a sorozatok is jelentős szerepet töltenek be (izé, sok időt vesznek el); sok esetben vészesen függő lettem.

Filmek: vegyesen. Igyekszem bepótolni a klasszikusokat, bár ahogy haladok, kezdek rájönni, hogy arra egy élet is kevés. Legközelebb talán Tim Burton „korai” filmjei (a Nagy hallal bezárólag) állnak, valamint mindenféle kifordított mese (A herceg menyasszonya, Csillagpor, Leharcolt oroszlánok). A 3D-t nem szívelem, viszont általa a nagy vásznon tekinthetek meg filmeket, amik anno kimaradtak (Toy Story 1-2., Titanic, idén Jurassic Park). Mert minden moziban az igazi.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com