Kritika

Mint a bot – A burok

Andrew Niccol, minden idők egyik legszebb filmje, a Gattaca és a gyanakvásra okot adó Lopott idő után ismét sci-fit csinált. Bár a tény, hogy A burok Stephenie „Alkonyat” Meyer azonos című regényéből készült, adott okot némi aggodalomra, de álmomban nem gondoltam, hogy az adaptáció végeredménye ennyire cikis lesz.

A közönség röhög. Nem, nem, a film nem vígjáték, éppen megy a dráma, a nézők kínjukban nevetnek. Pedig egész ígéretes a sztori. A Földet idegenek foglalják el, de nem ölik meg az embereket, hanem az oly’ sok tudományos-fantasztikus moziban megismert módon testüket burokként használva beléjük költöznek. Melanie-t (Saoirse Ronan), az ellenálló utolsók egyikét szintén belakja egy marslakó, a lány azonban nem mond le egykönnyen testéről. Ráveszi a betolakodót, hogy keresse meg szerelmét (Max Irons), akinek azonban kicsit lassan esik le, hogy kedvese még mindig él a burok alatt. A dolgokat tovább bonyolítja, hogy míg Melanie Jaredet szereti, a Wandának nevezett idegen lény belehabarodik egy másik fiúba (Jake Abel). Csavaros igaz? Meyer a specialitásának számító szerelmi háromszöget egész extrém módon prezentálja, ami akár még érdekes is lehetne – ha az alkotók vennék a fáradságot, hogy tisztességesen felépítsék a karaktereket és történéseket. De mivel ebben a filmben minden olyan egyszerű, mint a bot, a végeredmény röhejesre sikeredett.

Gyakorlatilag nehéz bármi jót mondani erről a filmről. A szájbarágós dialógok, a giccsparádé, a butaságok és logikátlanságok szinte megszámlálhatatlan sora ritka vacak elegyet alkot. Az amúgy is harmatgyenge alkotás koporsójába az utolsó szöget a magyar szinkron üti, ami az amúgy is totálisan idióta jeleneteket csak még életidegenebbé teszi. Bár a színészgárda – köztük néhány igen illusztris mellékszereplővel – tisztességesen teljesít, a forgatókönyvet is jegyző Niccol badarságát ők sem tudják megmenteni. A burok egyetlen igazán dicséretre méltó pontját Roberto Schaefer operatőrnek köszönhetjük, aki tényleg meseszép képekkel ajándékozta meg a reményvesztett nézőket.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com