Ahhoz, hogy egy gyerek szemszögéből mutassunk be bármit, mindenekelőtt egy nagyon erős gyerekszereplőre van szükség. Az én csontsovány nővérem legnagyobb erénye pedig éppen a Stellát alakító Rebecka Josephson játéka, aki a teljesen kiszámítható történetet élettel és faragatlan gyermeki őszinteséggel képes megtölteni.
Gyakorló kishúgként pontosan tudom, milyen szorossá válhat a viszony idősebb testvérünkkel, aki valami olyan pluszt tud nyújtani a családi kapcsolatrendszerben, amire a szülők sosem lesznek képesek: egyszerre példakép és a vetélytárs. A film főszereplője, Stella is így van ezzel: nővére, Katja (Amy Diamond) feltörekvő csillag a műkorcsolya jegén, Stella pedig próbál minél jobban rá hasonlítani, még akkor is, ha folyamatos csalódások érik – hát nem mehet mindenki a tripla lutz (Amy Diamond egyébként tényleg tud műkorcsolyázni, de a svédek leginkább onnan emlékezhetnek rá, hogy 12 éves korában az ő popszámát, a What’s in it for me-t döngette mindenki a rádiójában.)
A gyermeki rajongás addig tart, amíg Katjaról meg nem tudja Stella, hogy bulémiás. Innentől kezdve több szerepkör között kénytelen lavírozni: egyszerre kell felelős testvérként felnőttekhez méltó döntéseket meghoznia, miközben ő mégiscsak egy éppen kamaszodó gyerek, aki ennek ellenére néha józanabbul látja át a helyzetet, mint szülei. Habár a filmet a testvérpár közötti mély kapcsolat ábrázolása viszi el a hátán, néhány izgalmasabb jelenet kijutott annak is, hogyan próbálják meg kezelni a szülők a kialakult problémát – egészen nyomasztó pillanata a filmnek, amikor a szülők kézzel-lábbal próbálnak lányukba belediktálni egy korty vizet. Éppen ezért lehet a filmre rásütni a vasárnap délutáni televíziós kínálat legkedveltebb, „családi film” kategóriáját, hiszen a család összes tagjához szól: leendő és gyakorló szülőknek tanulságul szolgálhat, a kistesók megbizonyosodnak róla, hogy mennyire fontos az ő szerepük, a nagytesók pedig hagyják csak magukat megmenteni.
Aki a filmre nem a kiváló gyerekszínészek vagy a testvéri szeretet szép, de még éppen nem giccses ábrázolása miatt ül be, hanem a téma érdekli, azoknak javaslom még a Tökéletes test című filmet, amelyben egy tornászlány küzd étkezési zavarokkal, az Életre éhezve pedig szintén a testvér szemszögét választja a probléma körüljárásához. De addig is itt van Az én csontsovány nővérem: Sanna Lenken első nagyjátékfilmjének történetét saját fiatalkora ihlette, és ehhez mérten üdítően őszintén beszél az oly sok tinédzsert érintő étkezési zavarokról, megspékelve mindezt a fiatal élsportolókra nehezedő elvárásokkal. Mindezt a Berlinalé diákzsűrije sem hagyhatta szó nélkül, akik menten hozzávágták a Kristály Medvét.