Bridget Jones öregebben, fásultabban, de minden eddiginél reálisabb görbe tükörrel a kezében tért vissza a mozivászonra, hogy ismét keserédes nevetésre bírjon bennünket.
15 évvel ezelőtt indult világhódító útjára a kissé kövér, szerencsétlen és nem túl okos szőkeség, Bridget Jones, hogy megtalálja élete szerelmét. Az akkor harmincas évei elején járó nő korosztályának „népbetegségéről”, a szingliségről és annak legyőzéséről mesél, miközben könnyed és életszerű humorával levett minket a lábáról.
Idei verziója sem változott sokat, mindössze annyi történt, hogy most már a negyvenesekről szól a történet. Bridget (Renée Zellwereger) ugyanis még mindig… vagyis inkább már megint szingli, hiszen Dracyval (Colin Firth) évekkel ezelőtt véget ért a kapcsolatuk, azóta pedig leginkább magányába süppedve búslakodik. Tudatosan (!) szingli kolléganői azonban ráveszik, hogy kezdje el kicsit élvezni az életet. Így végül Bridget egy vadidegen férfi, Jack (Patrick Dempsey) sátrában köt ki egy fesztiválon, majd a kellemes estét követve gyorsan eloldalog. Hamarosan azonban újra feltűnik régi szerelme, és Darcyval is megejt egy egyéjszakás kalandot. Pár héttel később pedig már meg is érkezik az új gond: egy gyerek. No persze a fejtörést nem a terhesség, hanem az apa kiléte okozza.
Cseppet sem meglepő módon a komikum forrását leginkább a félreértések sorozata adja, mint ahogy történt ez az eddigiek során is. Csakhogy szerencsére a Bridget Jones babát vár inkább tudta hozni az első rész színvonalát, ugyanakkor meg is tudott újulni, nem úgy, mint 2004-ben a Bridget Jones: mindjárt megőrülök!, ahol a nézők és a kritikusok egyaránt önismétléssel vádolták az alkotókat – jómagam is úgy éreztem, ugyanazt a filmet látom, csak pepitában, erőltetettebb poénokkal. (Ez főként annak köszönhető, hogy újra Sharon Maguire vállalta a film rendezését.) A legújabb folytatás ismételten tudta ötvözni az önfeledt nevetést a keserédes elmélázással, de ezúttal inkább az utóbbi felé billent a mérleg nyelve. Bár kétségtelenül van egy-egy sírva nevetős pillanata a filmnek, a komolyabb hangnem került túlsúlyba. Ez nem vált hátrányára, csak épp lehet, hogy csalódást fog okozni azoknak, akik az első rész nevetésorgiáját szeretnék újra átélni.
Nem hagyhatom viszont szó nélkül a Bridget jellemében bekövetkezett és be nem következett változásokat. Egyrészről intelligens, a világ dolgaival tökéletesen képben lévő, felelős beosztású nővé vált, ami a korábbi butuska énjére való tekintettel eléggé érthetetlen. Másrészről viszont ugyanazokat a gyerekes jellemhibákat őrzi, melyek miatt minden alkalommal egymás hegyére-hátára hozta össze a kalamajkákat. Főként a párkapcsolataiban szükséges, értelmes, őszinte kommunikáció teljes hiányát nem fogom soha megérteni, s így – és gyanítom, ezzel nem vagyok egyedül – a vele való azonosulás is nehézkessé válik, hiszen ennyi szürreális szituáció után már megtanulhatta volna, hogy egy nyílt beszélgetés merőben megkönnyíthetné a dolgait. Persze épp ez adja az alapot a róla szóló vígjátékokhoz, de a minden egyéb területen való éretté válás mellett különösen furcsa, hogy pont ebben nem sikerül változnia.
Mivel egy Bridget Jones filmről van szó, fel sem merülhet a nézőkben, hogy nem egy happy endes mozira váltanak jegyet. Ehhez képest nagyon jól sikerül fenntartani a feszültséget, ha nem is a végkimenetelt, hanem az oda vezető utat tekintve. Nagyban hozzájárul ennek a sikeréhez a két férfi, Firth és Dempsey játéka és a kettejük ellentéteire épülő jelenetek, de az is sokat színesít a képen, hogy a régi baráti társaság helyett (persze azért ők is felbukkannak) a munkatársak kapnak több szerepet: Sarah Solemani és Joanna Scanlan egyaránt üdítő jelenség.
A Bridget Jones babát vár megragadta a lehetőséget, és társadalmilag valóban fontos kérdésekkel kezdett el foglalkozni a szerelmi huzavonák helyett, így ugyan le kellett mondani a tiszta humorról, de okosan tette ezt. Bár annak idején úgy hírlett, Renée Zellweger nem szeretne többé a pufi, szőke nő bőrébe bújni, örülhetünk hogy meggondolta magát. Sőt, a jelenlegi hírek szerint akár még egy negyedik rész készülhet a már ötvenes éveiben járó Bridgetről. És ha a közönség nyitott erre a kissé komolyabb hangvételre, talán még a Bridget Jones naplója 3. – Bolondulásig filmváltozatát is megérjük.
