Kritika

Oldozz fel atyám, mert vétkeztem – Az Ő nevében

azoneveben Nem az a baj, ha az ember meleg. Még csak nem is az, ha egy pap meleg. De ha egy meleg pap az előbbi érdekében kihasználja az utóbbit, az már finoman szólva sem szép. Az Ő nevében nyíltan, őszintén és a vége csavarral mellbevágóan beszél arról, hogy néha igen is van alapja a sztereotípiáknak.

Attól borzasztóan erős ez a film, hogy több szempontból is nyomást gyakorol a főszereplő Adam atyára (Andrzej Chyra), aki így szinte a film legutolsó pontjáig akár szimpatikusnak is mondható. Okosan egyensúlyoz az alkotás, hogy éppen elítéljük-e vagy sem a látszólag önmagával és Istennel is harcot vívó papot. Egészen az utolsó képsorokig tart a hintázás ezen a vonalon, majd végül egy olyan erejű rúgással repülünk távolra, hogy percekig csak ülünk, és döbbenten újragondoljuk a korábban lepergett bő másfél órát.

Bár a mindenki által ismert sztereotípiára épít a film, nem egy gyermekeket molesztáló papra kell gondolni, aki teljesen ártatlan és védtelen fiúkat közelít meg. Itt ennél bonyolultabb kicsit a helyzet, mert a fiúk oldalát is más szemszögből láthatjuk. Bár kissé hiteltelen, hogy egy 10-15 fős közösség négy tagja is homoszexuális legyen, ez teljesen nyilvánvalóan alá van rendelve a történetnek. Adam atya (Andrzej Chyra) – aki mellesleg tökéletesen hozza a karaktert – egy szegény és lepusztult lengyel falucska szélén amolyan segítőotthont üzemeltet problémás fiatal fiúk számára. Együtt élnek, dolgoznak, étkeznek és szórakoznak. Hamarosan azonban kiderül, hogy az atyát kényszerből helyezték át ide egy igen súlyos tragédiát követően. Az élet egy ideig vissza is tér a rendes kerékvágásba, de van, amit nem lehet örökre elnyomni magunkban. A gyakorlatilag éjjel-nappal kísértésnek kitett Adam idővel elgyengül. Egy újabb tragédiát követően pedig ismét áthelyezik.

az o nevebenAmi meglepő volt a filmben, hogy nem csak egy pap ellen, hanem valahol az egész egyház ellen megy, amikor világossá válik, hogy a felettesek tudnak az atya nemi identitásáról. Meg arról is, hogy korábban ő miatta történt a tragédia, és arról is, hogy az új helyén is felmerült a gyanú ellene. A reakció pedig egy újabb áthelyezés, mely gyakorlatilag beleegyezés, de legalább is szemet hunyás a tettei felett. Nehezíti persze a helyzet megítélését, hogy az otthon fiúi szinte mind 16-17 év felettiek, így jóval erősebb öntudattal és akarattal rendelkeznek, mégis jól érződik az őket befogadó, nevelő és tanító pap hatalma. Kimondatlanul is a kezében tartja őket, még akkor is, ha ezzel nem fenyeget nyíltan, vagy nem követelőzik.

Az Ő nevében nem a képi világa (igaz, az erdőben vezeklésként futással töltött napi egy óra bemutatása gyönyörű), a beállítások vagy a hangulat megteremtése végett írja be magát a filmtörténetbe. Viszont nagyon finom gesztusokkal utal a homoszexualitásra, a vágyódásra és az apró jelekre, amelyek leheletnyiek, éppen ezért szinte üvöltenek. Kissé elnyújtott, de szépen felépített dramaturgiával dolgozik, a fiatal színészekre pedig semmi panaszunk nem lehet. Elgondolkodtat és fel is háborít, amikor teljesen nyilvánvalóvá válik az egész szituáció, fokozva azzal, hogy igenis vannak jelenetek, amikor még meg is sajnáljuk Adam atyát. Ez pedig utólag a nézőben is zavart és szégyent kelthet.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com