Kritika

Pengeélen – Emberrablás

HijackingA biztos halálnál talán csak egyvalami lehet förtelmesebb és megalázóbb: a bizonytalan. Tobias Lindholm árnyaltan mutatja be a közelmúlt valóban megtörtént eseményeit feldolgozó modernkori kalóz történetet. A túszdráma idegörlő lassúsággal húzódik el négy hónapig, a film pedig nem a látvánnyal, hanem az ellentmondásos szituációkkal és a kifejező színészi alakításokkal teremt feszült, robbanásra kész helyzetet.

A középpontban Mikkel Hartman (Johan Philip Asbaek) egy teherszállító hajó egyszerű szakácsa áll. Pontosabban az a drámai konfliktus, amiben a szomáliai kalózok és a teherszállító, dán tulajdonosai között zajló tárgyalások áldozata lesz az a néhány alkalmazott, akik a hajó fedélzetén rekednek. Mindkét oldal durva közönnyel tekint az emberi életre, de csak a kalózok ujja pihen gépfegyverek ravaszán.

HijackingA film lassan, de csaknem hibátlanul épül fel. Hétköznapi hőseinket egyszerű életképek alatt ismerjük, meg. Egyikük a fiatal Mikkel, a másik Mr. Peter Ludvigsen (Soren Malling) a hajó – és legénységének – tulajdonosa, illetve az egyik cégvezető. A színészválasztás tökéletes, az alakítások magával ragadóak. Ludvigsen „élérevasalt” élete, az SL mercivel, a mindig elegáns és magabiztos kiállásával, a milliókkal, rögtön ellentmondásba kerül Mikkel szerény mindennapjaival. A 12. perctől kezdve azonban mindkét hős élete kizökken a monotonitásból, és veszélyes vizekre téved. A hajót egy csapat felfegyverzett szomáliai kalóz támadja meg, akik átveszik az irányítást. A kapitányt megverik, Mikkelt viszont azonnal munkára fogják, hiszen egy jó szakácsra minden háborúban szükség van.

A filmben rengeteg a félközeli vagy arcközeli beállítást látunk, ami a hajó fedélzetén kibírhatatlanul nyomasztóvá duzzad. Az óceán határtalan végtelenjében, egy csapat ártatlan ember meggondolatlan, agresszív, ostoba kalózok játékszere lesz. A rengeteg szűk belső, és a gyakran képen kívül eldördülő fegyver az állandó üvöltés és parancs egy pillanat alatt megteremti a feszültséget, amit a jól irányzott fordulatok, és a lélektani dráma fenn is tart a film végéig. A kalózok vezetője, Omar (Abdihakin Asgar) hamarosan tárgyalni kezd Peterrel, de az események aligha alakulnak Mikkelék számára kedvezően. Omar és Peter mintha csak lóvásáron lennének, alkudoznak a legénység és a rakomány értékéről. Peter megpróbál üzletemberként viselkedni, de súlyos hibát követ el, amikor Omart is annak képzeli.

Hijacking

A napok sorra követik egymást, mígnem négy hónap telik el. A kalózok és foglyaik között látszólag halványodni kezd az ellentét. A pszichológiában Stockholm-szindróma néven ismerik azt a torz pszichés állapotot, amikor a túlélés érdekében a rabok már-már együttérzéssel, részvéttel, olykor barátsággal tekintenek fogvatartóikra. Mikkelék is mindent megtesznek, hogy életben maradjanak, de az események sosem az elvárt irányba fordulnak. Még a film utolsó pillanata is tartogat meglepetést, a végefőcím után pedig még napokig érezni fogjuk a gombócot a gyomrunkban. A globalizált, modern, érzéketlen világ elé tart deprimáló tükröt Tobias Lindholm, miközben tökéletesen adaptál filmre egy valóban megtörtént eseményt. A karakterek érzékletesek, a színészi játék briliáns.

Varga Gergő

2011-ben végeztem az ELTE Filmtudomány mesterképzésén, amit három szabadon bölcselkedő év előzött meg. Mindig is humán beállítottságúnak tartottam magam, de eleinte inkább az irodalom, mintsem a film vonzott. Első maradandó filmes élményeimet nem tudom olyan nagyságokhoz kötni, mint Bergman, Truffaut vagy Tarr Béla, sokkal inkább egy másik legenda, Jackie Chan akrobatikus mozdulatai derengnek fel. Egyetemi éveim alatt elképesztő iramban és mennyiségben szívtam magamba a nagy korszakok és a figyelemfelkeltő kortárs filmeket. Csillagjegyemhez hűen pedig mindenben megtaláltam az érdeklődésem. Több, mint egy éve írok a „'tekercsnek”, a szerkesztőség tagjai szemtanúi lehettek első publicisztikai lépéseimnek, és jó anyák és apák módjára noszogattak a helyes irány felé.

Filmek: Király Jenő kurzusai és írásai óta gyakorlatilag minden műfajban találok filozófai mélységet, mégis inkább a lelki vívódásokat kedvelem, mintsem a fizikai szenvedést. A horror így tehát kívül kell, hogy essen a rajongási zónán, bár a CGI technológiák előtti filmek maszkmesterei mindig is kivívták a tiszteletemet. A Távol-Keletről több alkotás is megérintett Ki-duk Kim gyakorlatilag bármelyik filmkölteménye, Chan-wook Park agresszív, brutális, mégis káprázatos thrillerjei. John Woo otthon és később az USA-ban rendezett akciómozijai. De a magyar filmgyártás Latabárja legalább annyira képes megnevettetni, mint az állati nyomozó Jim Carrey-je. A hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészete pedig elképesztő műveket termelt ki!

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com