Kritika

Requiem Lengyelországért – Katyn

080504katyn_lead.jpg Andrzej Wajda filmje egy szépen szõtt, érzelmes, de nem túlcsorduló, mélyen megindító memento. Kerüli a fölösleges vérfürdõt és izgalmat, nem hagy nekünk könnyet sem. Talán csak a lengyeleknek. Csak azt akarja elmondani, hogy egy ország volt, s nem lett. Egyik napról a másikra, hogy aztán nehezen, de mégis újra legyen. S erre mind emlékezzünk, de – ahogy a film utolsó szavai is tartják – „megbocsátunk az ellenünk vétkezõknek”.
 

Amikor Ralph Fiennes A napfény ízében játszott, azt mondta, soha nem tudja megérteni a diktatúrákat, s hogy kilépve egy helyrõl miért kell gyanúsan körbenézni. Nem tudja, mi az a fortélyos félelem. Ezt csak kelet-európai tudja, s ez az, ami megmutatkozik a film minden pillanatában. Mind jobbról, mind balról.

De elõbb pár szóban a történetrõl. Mert a nem lengyeleknek kis idõ kell, amíg belerázódnak, s rájönnek, hol is vesztették el a fonalat történelemórán. Mert az ugye nyilvánvaló, hogy Hitler 1939. szeptember 1-jén megszállja Lengyelországot. Azt is tudjuk, hogy 10-én pedig a Szovjetunió érkezik keletrõl, mintegy a német birodalom alól felmentõ sereg. Az már viszont kevésbé egyértelmû, hogyan vitték el a teljes lengyel tiszti állományt – több mint 10 ezer emberrõl van szó – Oroszország belsõ területeire, hogy ott egész egyszerûen tarkón lõjék, és tömegsírba forgassák, arccal lefelé. Nem volt itt szó másról, mint tudatos lengyel népirtásról. Aztán se szó se beszéd, a szemünk áttára indul meg a háború utáni kommunikációs adok-kapok, elõbb a német propaganda beszél orosz vérengzésrõl, majd fordítva. Ezalatt pedig ugyanazok a képek peregnek…

A Katyn megmutatja, milyen az, amikor mindegy, milyen színû a terror és a diktatúra. A módszerek ugyanis kísértetiesen hasonlóak, annyira, hogy sokszor egy asztalnál ül vörös és fehér, s hõsnõnk egyszerûen csak nem tudja, mit is szóljon és merre. Az „írja alá, hogy” kezdetû mondatok, a megfigyelések, az árulások, a kétigazságok és a féligazságok, az elhallgatások, a lopva nyitott ajtók és a még évtized után is hazavárt férj mítosza – ezeket nem értheti más, csak a vasfüggönytõl keletre élõ.

080504katyn_01.jpg
A Katyn – bármilyen meglepõ is – nõdráma. Ott van Andrzej felesége, anyja és lánya, a tábornok felesége és lánya, a repülõstiszt testvérei és még mások is. Sok névtelen, ismeretlen katona egyedül maradt felesége, örökségként meghagyott csonkacsalád. Noha nem õk a fõszereplõk, mégis világos, hogy õk a film gyújtópontjai. Az õ szemükben látjuk visszatükrözõdni, hogyan is állunk éppen a háború vége és az elveszett férfi újra megtalálásának reményével. Bizonyos, hogy a film ezt szerette volna megmutatni.

Totális, grandiózus szerelmi vallomás. Nem egy alkalmat megragad a film, hogy Krakkót jól láthatóan mutassa. Aki már járt a régi lengyel fõvárosban, annak nem kell ecsetelnem, milyen is a szerelem elsõ látásra. S vajon milyen lehet, ha az embernek ez a város maga a világ? Milyen lehet ezt háború alatt, hontalan országban látni, s megmutatni úgy is, mint az induló új világ terepét. Madártávlatból, háztetõrõl, csak egy pillanatra, vagy a fõtér zegzugaiban elbújva. Maga a világ.

Maga a világ talán ez a film is – azoknak a lengyeleknek, akik erre a filmre, mint egy lehetõségre vártak, amikor együttérzõen megveregetik a vállukat, mondván, jól van, testvérem, ezt is megéltük. Élünk. Katynban nincs öröm, se megkönnyebbülés. De élünk. Élünk!
 
 
Katyn
színes feliratos lengyel történelmi dráma, 100 perc, 2007

rendezõ:  Andrzej Wajda
író:  Andrzej Mularczyk
forgatókönyvíró:  Przemyslaw Nowakowski , Wladyslaw Pasikowski , Andrzej Wajda
operatõr:  Pawel Edelman

szereplõk:
Artur Zmijewski (Andrzej)
Maja Ostaszewska (Anna)
Andrzej Chyra (Jerzy

 
IMDb-átlag: 7.2 

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com