Értékelés: 8/10 Így értékelünk mi »


a_fuggetlenseg_napja_feltamadas_5Forradalomra vár a műfaj, de ez a film a maga humorával, józanságot meghazudtoló látványvilágával és őszinte kalandfilm-jellegével nem akar az lenni. Méltó folytatása viszont a zsánert meghatározó eredetinek (és én szeretem!)

Könnyű lenne szigorú kritikát írni. Verébre is lehet lőni ágyúval. De nincs szívem hozzá; az első részt imádom hibái ellenére és a második is megérdemli a lelkesedést. Úgyhogy kétféleképp leszek őszinte: szívvel és fejjel.

A világ egyesült az idegenek támadása után, és A függetlenség napja legszebb, szirupos, képtelen és lenyűgöző jelenete, amelyikben a világon megmaradt haderők felsorakoznak az USA oldalán – izraeli az arab mellett, japánok és oroszok – 2016-ra valósággá vált. Orbitális lövegek keringenek a Föld körül, harci bázisok állomásoznak a Holdon, előretolt helyőrség a Szaturnusz mellett. A világ békés, a városokat újjáépítették – és egyben totális militarista álom: egy központi akarat vezérelte háborús gépezet. Sci-fi rajongó énem kockáról kockára elemezné ki a film világát. Kevés ilyen varázslatosat láttam eddig moziban.

Hirdetés

Emmerich a film első óráját a világépítésre szánja, és a szépszámú szereplő bemutatására: az 1996-os film néhány karaktere visszatér (hello, Jeff Goldblum és Bill Pullman!), de mivel fiaik és lányaik és segédeik és barátaik is bőven akadnak, csak a főbb figurák egy tucatnyira rúgnak ebben a folytatásban. Emiatt a történetszálak is kuszák, a két órába belezsúfolt sok jellem pedig kidolgozatlan. Lehet izgulni a záródó kapuk felé száguldó idegen vadászgépekért (ismét), de a pilótáikért nehéz.

a_fuggetlenseg_napja_feltamadas_1

A földi tech embertelenül jól néz ki. Az idegen technikával felturbózott vadászgépek és bombázók, föld-űr lövegek, holdbeli vonóhajók, energia-helikopterek kidolgozott sci-fi koncepcióról árulkodnak. Ennél már csak az idegenek új játékai lenyűgözőbbek: az 1996-os városrombolók és vadászkötelékek eltörpülnek a 2016-os flotta mellett. Az egyik óriás anyahajó belsejében percekig tartó légköri zuhanás és aztán szabályos dzsungelharc folyik.

Emmerich most sem épp Interstellart forgatott, ami a tudományos hűséget illeti – komolyan, ha egy kontinensméretű hajó a saját, a teljes Földénél nagyobb mesterséges gravitációjával leszáll az Atlanti-óceánra, úgy mégis meddig marad egyben ez a mi kőzetbolygónk? A függetlenség napja: Feltámadás akkorákat kamuzik, ami Emmerich teljes pályaívét megkoronázza, és most élénken visszaemlékszem a 2012 Himaláját elárasztó óceánjaira is – ennyire azok sem vetették el a sulykot. De ez a fajta suspension of disbelief még épp elvárható a nézőtől, ha cserébe eléggé látványos a film. Azonban a látvány sok esetben gyengébb az 1996-osnál. A Földet karmaiban tartó űrhajó inkább számítógépes játékokra hajaz, holott az eredeti filmben a légkörbe beúszó városrombolók irtózatos mérete még felfogható volt – jórészt a dominánsan földhözragadt nézőpontok miatt. 1996-ban miniatűrökkel, mai szemmel nézve minimális trükkel készült a film, ezért aztán a kameraállásai is hétköznapibbak, szituációi is jórészt hétköznapi terekben játszódnak, relatíve kevés a vizuális fantasztikum, és az is emberi nézőpontból látszódik: egy karakter szemszögéből nézve sokkal nagyobb a mérföldszéles űrhajó, mint egy random, űrbéli, letekintő nézőpontból. A vizualitás túl gyakori ürességénél pedig még nagyobb gond a történet összedobáltsága: a sztori tele van hihetetlen elemekkel – véletlen összetalálkozásokkal bolygószerte, családi összefonódásokkal, utolsó pillanatbeli megmenekülésekkel, túl könnyeden bedobott túl nagy mondásokkal.

a_fuggetlenseg_napja_feltamadas_2

Kevés dolog tudott úgy meghatni, mint A függetlenség napjában az elnök beszéde. Gondolom, kell ehhez egy adag naivitás. Beleélés? Egy kamaszfiú gond nélkül azonosul a harcias szellemmel. A folytatásban ismét Whitmore elnök kap egy olyan pillanatot, ami megremegtette a szívemet, pedig időközben azért felnőttem kissé – és ő is: a film egy húsz évvel idősebb férfi gondolkodását villantja fel abban az egy pillanatban, tehát ismét elér hozzám. Ez most nem arról szól, hogy „ha el kell veszni, harcban vesszünk el” (látod? tudom fejből). Arról szól, ki vesszen el egyáltalán. Sokkal érettebb kérdés. Emellett a film néhány rettentően izgalmas gondolatot is felvet (jórészt a világépítés első órájában) – ott van például egy afrikai diktatúra, ami tíz évig vívott (végül győztes) gerillaháborút a hajótörött idegenekkel; zakatol bennem, hogy vajon miként lehet a gerillaháborúk doktrínáját és a városharcászat elveit átültetni egy megszálló városromboló-méretű hajó idegen katonáival szembeni küzdelemre. Ebből külön film is születhetne. Vajon kár-e, hogy nem az a film született meg?

Az eredeti film meghatározta egy egész generáció moziélményét, film-felfogását: „akkor jöttem rá, mire képes a mozi” – mondja a Filmtekercs főszerkesztője. A függetlenség napja előtt is voltak inváziós sci-fik, de semmi ehhez fogható. Emmerich egymaga megalapozta a millenniumi generáció sci-fi elvárásait – előnyére vagy hátrányára. A 2016-os film sajnos nem lehet képes ugyanekkora hatásra. Túlszaturálódott a közönség. Míg 1996-ban A függetlenség napja az év élménye volt, 2016-ban csak egy a sok-sok hasonló méretű és igényű, dominánsan a grafikai lehetőségekre alapozó nyári blockbuster között. Míg 1996-ban érvényesült a „soha nem láttunk még ilyet” hatása, 2016-ra mindennap láthatunk ilyet (és még csak nem is túlzok, bőven elég például elővenni a Mass Effect-trilógiát és egy hónapon keresztül mást sem játszol, csak univerzum-méretű sci-fi eposzt).

a_fuggetlenseg_napja_feltamadas_4

Nem állítom, hogy nem lehet megújítani a műfajt, de ehhez nem egy hagyományos felfogású nyárközepi óriásmozi kell. Olyasmire van szükség, ami a tavalyi Mad Max volt az akciófilmnek. Az azonban természeténél fogva megjósolhatatlan: most csak annyit mondhatunk, hogy A függetlenség napja: Feltámadás megerősíti a saját maga által elültetett trendeket, és a maga műfajában inkább hétköznapi, csöppet sem forradalmi.

De én akarom – akarom! kell nekem! –, hogy a mozivásznon néha világpusztító méretű kataklizmák játszódjanak le. A fantáziának ez a szélsősége hagyományosan megragadja az emberi képzeletet, és mindkét formájában lenyűgöző: alulnézetből is, ahol egyetlen menekülő vagy bujkáló csoportot kísérünk, és felülnézetből is, ahol az elnökök, tábornokok és anyahajók foglalnak helyet a globális sakktáblán. Tovább is játszanám számítógépen, társasjátékban. Ezt egyrészt a zsáner rajongója mondja (eléggé szeretem a sci-fit), másrészt a mozirajongó (vajon mit tud mutatni a moziipar idén?), harmadrészt meg persze a pusztán kíváncsi ember: az apokalipszis iránti érdeklődés ott van a kultúránkban. Mi végre találták fel a mozgóképet, ha nem élhetjük meg szélsőséges kollektív fantáziáinkat?

a_fuggetlenseg_napja_feltamadas_3

Az eddigi kritikák fele a film minőségét ekézi, a másik fele pedig örvend a (bűnös) élvezetnek – mintha nem lehetne ezt egyszerre is! A tapasztalt mozijáró agya észre fogja venni a film hibáit, de emellett ott a gyönyörűség, amit egy legendás (és semmivel sem jobb) film folytatása és önmagában az eposzi skálájú űrháborús sci-fi-orgia okoz. Éppen az eredeti A függetlenség napja a legjobb példa arra, mennyire lehet szeretni egy művet akkor is, ha a jogos szakmai elvárások szerint amúgy bűngyönge – csak kapja el az embert jókor az élmény! A függetlenség napja elbukik minden mércén, amit a filmes igényesség állít fel, tehát, két bűnös óra erejéig, dobjuk félre ezeket a mércéket” – írtam arról a filmről. Még mindig úgy gondolom, hogy ez egy érvényes felszólítás.

Úgyhogy visszamegyek és megnézem még egyszer a moziban. Átengedem neki az agyamat is, kikapcsolom a kritikát. Ehiszek neki mindent. És megengedek neki mindent. Ha ez kell ahhoz, hogy átérezhessek egy sci-fi eposzt: legyen. Egyszer majd teremtenek egy okos, átgondolt, reális, mégis izgalmas és látványos inváziós sci-fit is, valaki megalkotja majd, ahogyan a pocsék fantasyk évtizedei után megfilmesítették A Gyűrűk Urát… talán filmre viszik a Pandora csillaga-könyveket. Addig várok és élvezem, ami akad. Forradalomra vár a műfaj, de ez nem készült annak. Ez szórakoztat. Elég jól csinálja ahhoz, hogy élvezzem.

 

Adatlap

A függetlenség napja – Feltámadás (Independence Day: Resurgence)
színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi akciófilm, 121 perc, 2016

rendező: Roland Emmerich
forgatókönyvíró: Roland Emmerich, Dean Devlin, James A. Woods, Nicolas Wright
operatőr: Markus Förderer
zene: Harald Kloser, Thomas Wanker
producer: Dean Devlin, Roland Emmerich, Harald Kloser
vágó: Adam Wolfe
szereplők
David Levinson: Jeff Goldblum
Jake Morrison: Liam Hemsworth
Sam: Joey King
Jasmine: Vivica A. Fox
Patricia Whitmore: Maika Monroe
Adams tábornok: William Fichtner
Dr. Catherine Marceaux: Charlotte Gainsbourg
Whitmore elnök: Bill Pullman
Rain: Angelababy
, , , , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments