Az a legnagyobb baj ezzel a vígjátékként hirdetett mozgóképpel, hogy egyáltalán nem vicces. Próbál az lenni, de inkább alpári, mint intelligens, ne adj isten érzékeny módon. Márpedig a téma inkább az utóbbi megközelítést várná el: az addig fiúk-férfiak iránt semmilyen érdeklődést nem mutató stréber lány eldönti, hogy elveszíti a szüzességét. Persze csak pusztán tapasztalatszerzés céljából.
Az Amerikai pitéből már mind tudjuk, hogy a középiskolát egyszerűen nem fejezheti be az ember anélkül, hogy legalább egyszer ne jöjjön össze egy kóbor numera. A Kamatylista ezt a ki nem mondott szabályt a női nemre is kiterjeszti egy kis engedménnyel: az egyetem előtti nyár alatt illik felkészülni a szexualitásból, mert az első szemeszterben azt bizony keményen kikérdezik.
Azt hiszem, a témában a fentebb is megidézett Amerikai pite és a Forró rágógumi mindent elmondott. Legalábbis a Kamatylista már semmi újat nem tud hozzátenni, pedig az, hogy mindezt női szemszögből próbálja bemutatni, nem egy halva született ötlet. Pontosabban: a főhősnő Brandy Clark (Aubrey Plaza) már azt a modern nőt testesíti meg, aki ugyanúgy csak kihasználja a férfiakat, ahogy azt ők szokták a gyengébbik nemmel. Az, hogy ez mennyire szerencsés vagy meghatározó módszer már az első alkalom esetében is, már nem kerül terítékre.
Tinivígjátékról lévén szó poénok azért akadnak, de leginkább csak a kínos szituációkból adódóan. Mellettük sajnos nem egyszer csak olcsóbb, gyomorforgató, ám viccesnek szánt epizódokkal találkozhatunk Brandy szexuális kísérletei között. Néhány karakteresebb mellékszereplő (főleg Bill Hader, Clark Gregg és Rachel Bilson) próbálja menteni a menthetőt, de a főhősnő és a körülötte lebzselő hímek ritka antipatikusak. Így pedig nehéz emlékezeteset alkotni.
Szintén bosszantó tény, hogy a cselekmény hiába játszódik a ’90-es években, ezzel az égvilágon semmi sem kezd a film. A főcímben látott, ma már retrónak számító cuccokon kívül (VHS kazi, emlékeztek még rá?) azért rá lehetett volna játszani a korábbi évtizedre (á la Donnie Darko), vagy legalább jobban kiemelni egy letűnt kor maradványait. Na jó, az akkori ügyeletes jópasit, Jeff Goldblumot ábrázoló poszter látványa megért egy félmosolyt.
Sőt, a végső tanulság (nem a szex a lényeg, hanem az érzelmek), illetve annak körítése sem valami olyasmi, ami kicsit is humoros, vagy akár romantikus lenne: a végeredmény nagyon kínos, még az amerikai tinikomédiák körében is. Ez pedig nagy szó.