Megérkezett egy újabb, orosz feldolgozás a jégbirodalom űrnőjéről, a Hókirálynő. Egy kicsit más, de azért hasonlít Andersen történetéhez is.
Ez a Hókirálynő majdhogynem csak a címében azonos Andersen meséjével, mert az eredeti történet két lényeges alapmotívumát – az ördög tükrét és a két gyerek egymáshoz való kapcsolatát – megváltoztatva, egész más értelmezését nyújtja az eredeti történetnek. Régi mesék újszerűvé varázsolásával nem is lenne baj, ez esetben azonban az átírás inkább rosszat tett.
Andersen meséjében az ördög készítette tükörben minden szépség semmivé foszlik, míg a gonoszságot felerősíti – eltorzítva ezzel a világot. Az orosz filmváltozatban Vegard varázsló készíti el a tükröt, amely az emberek lelkében rejlő érzéseket mutatja meg. Ám a Hókirálynő nem bírja elviselni, hogy birodalmában képes valaki a legtitkosabb vágyakat is feltárni, ezért hiúságból elpusztítja a varázslót, az ördög univerzális gonoszságából egyszerű emberi gyarlósággá silányítva a mese alapszituációját. Andersen meséjében Kay és Gerda szomszédok, akik között gyermeki szeretet szövődik. Az ördögi koboldok tükrének szilánkjai Kay szemébe és a szívébe fúródnak, jéggé fagyasztva a lelkét, majd elragadja őt a vágyat megtestesítő Hókirálynő, aki rendszerint a kamaszkor és a felnőttkor határán kísérti meg a fiúkat. A finom érzéki–szexuális töltetű Andersen változattal szemben ebben a filmben Kay és Gerda testvérek, akik szüleik elpusztítását követően árvaházban nevelkednek, és Kayt nem a Hókirálynő ragadja magával, csak egy kótyagos troll rabolja el. Így ez a történet már nem a hűségről, a barátságról és a lassan bontakozó érzéki vágyakról szól, hanem a testvéri szeretetről és kötelességről.
A film érdekes és eredeti újítása – egy különös időhurokkal – a Hókirálynő elgonoszosodásának „feltárása”. Megtudjuk, hogy kislánykorában Irma hiába akart gyermeki ártatlanságában szépet és jót vinni a világba, az emberek kivetették őt maguk közül, ezért a szíve „eljegesedett” és gonosz jégkirálynővé változott. Ez akár a híres „Úgy döntöttem, hogy gazember leszek” mesebeli parafrázisa is lehetne. Ily módon a film igazából nem két gyerekről – Kayról és Gerdáról –, hanem a jégszívű Hókirálynővé vált kicsi Irmáról is szól. Andersen meséjében a Jégbirodalom úrnője ha fizikailag nem is, de erkölcsileg megsemmisül azzal, hogy Gerda képes hűséges, bátor és szeretetteljes magatartásával kiszabadítani Kayt a jégpalota fogságából. A filmben – szülei megidézésével – Gerda nemcsak a testvérét, Kayt menti meg, de magát a Hókirálynőt is, akinek szívéről leolvad a jég és maga is szeretni való kislánnyá, a kis Irmává változik vissza. Ily módon az eltávolodás és visszatérés motívumaként az út fontos szerepet játszik a filmben. Kay, de leginkább a megmentésére induló, minden akadályt leküzdő Gerda útja szimbolikusan a felnőtté válás folyamatát rajzolja meg, míg a gyermekkorába „hazatérő” Hókirálynő egy belső utat jár be, hogy visszataláljon régi, ártatlan gyermekkori önmagához. „A gyűlölet boldogtalanságot szül” – mondják ki végső szentenciaként a gyerekek, és a film a Hókirálynő kis Irmává változásával azt sugallja: ha képesek vagyunk visszatérni gyermeki énünkben gyökerező legbensőbb önmagunkhoz, legyőzhetjük a minket eluraló gonoszságot. A történet végére Kay, Gerda és Irma felnőtt tulajdonságokkal felvértezett gyermekek lesznek, akik egyaránt tudnak örülni egymásnak és a világnak.
A film erőssége a jég és az eljegesedettség különféle változatát felvonultató transzparens fehér-szürke színekből építkező, lenyűgöző látványvilága. A Hókirálynő leginkább egy kifehérített na’vi nőhöz hasonlatos, míg a kicsi Irma, Kay és Gerda, na és a kis állatok kedves és szeretni való hősök.
A Hókirálynő orosz változatában Andersen meséjének egy sziruposabb változatát kapjuk, mely a meseszövés fordulatain túl a szereplők párbeszédében tetten érhető – időnként Coelhót is megszégyenítő – életbölcsességekből is építkezik. Aki kedveli ezt a stílust, élvezni fogja a filmet, aki viszont nem vevő rá, jobban teszi, ha újraolvassa Andersen meséjét.
