James Wan szeret kísérletezni a horror műfaján belül. Ismét valami egészen újat láthatunk tőle. Például azt, hogy mellé is tud nyúlni az egyébként nagyon is ügyes kezű rendező.
A szintén Wan által jegyzett Démonok között még javában dübörög a magyar mozikban és most Haloween éjszakáján az Insidious – A gonosz háza is bekerül a kínálatba. A siker garantált. A rendező az Insidious első részét úgy hagyta abba, hogy sokan várták a folytatást, ami előtt azonban még gyorsan kihozta az év egyik legsikeresebb horrorfilmjét. Volt mellesleg mostanában akkora hírverés a rendező filmjei körül, hogy még az sem fog bezavarni, hogy az Insidious első része hazánkban csak dvd-n jelent meg.
Az Insidious – A gonosz háza kis kitekintés után ott folytatódik, ahol az első rész befejeződött. A Lambert család háza táján nyomozás folyik. A rendőrség a családfőt gyanúsítja egy látnok megölésével. A család persze meg van győződve Josh Lambert ártatlanságáról. Közben pedig rettegnek, hogy a túlvilági látogatások még nem értek véget. Semmi kétség, jók a megérzéseik.
Aki esetleg úgy érezte, hogy az első rész felvezetése kicsit lassúra sikeredett, azt most kárpótolhatja a második rész által diktált tempó. Az Insidious – A gonosz házában egyből beindulnak az események. Sőt, ezen a téren kicsit túlzásba is estek az alkotók. Nem konkrétan a sebesség a fő probléma, hanem az, hogy olyannyira sok szál, sok dimenzió, sok szellem, fordulat és végül, de nem utolsó sorban sok műfaj lett itt egymásnak eresztve, hogy az már a követhetőség kárára ment. Különösen az idővel történő játék tűnik fölöslegesnek. És ha már a fölösleges dolgoknál tartunk: időnként a két ultrageek mellékszereplő által szállított humor is messze túllő a célon. Elsősorban nekik köszönhető, hogy néha nehéz eldönteni, hogy vígjáték vagy horror képkockái peregnek a szemünk előtt. Az összeillesztés ebben az esetben nem sikerült túl jól. Ettől függetlenül azért lehet jócskán nevetni és rémüldözni a játékidő 106 perce alatt.
Nyilvánvaló, hogy Joss Whedon munkássága nem kevés inspirációt szolgáltatott Wannak e film forgatásakor. Wannak azonban ez a fajta nagyon sok irányba elkalandozó stílus (még?) nem igazán áll jól. Persze ki tudja, idővel lehet, hogy Whedon mintájára ő is felépít egy saját univerzumot.
A színészek közül Patrick Wilson alakítása tűnik ki, aki jutalomszerepet kapott, és nem is hagyta ki a ziccert. Ugyanez nem mondható el a Renait játszó Rose Byrne-ról. Feltűnő módon túlreagál vagy alulreagál, ami a sokadik alkalommal már nem csak szemet szúr, hanem idegesítő is. A karakteren lehetett volna még dolgozni. A forgatókönyvíróknak épp annyira, mint ahogy neki.
Végeredményben Az Insidious – A gonosz háza érdekes alkotás, de mindenek előtt túlzsúfolt. Az elemeket pedig amelyekből építkezik a film nem igazán sikerült összecsiszolni. Összeségében jóval gyengébbre sikerült, mint az első rész.
