Kritika

Túlzottan világos – Amikor kialszik a fény

Maria Bello az Amikor kialszik a fény (Lights Out) című filmben

Maria Bello az Amikor kialszik a fény (Lights Out) című filmbenDavid F. Sandberg lehetőséget kapott, hogy elkészítse nagy sikerű rövidfilmje, az Amikor kialszik a fény egészestés változatát. Megrendezte, de elpuskázta.

A horrorfilmek elvileg a legbelső félelmeinkből táplálkoznak. Jó esetben abból, hogy félünk az ismeretlentől, az idegentől, a természetfelettitől, vagy csak szimplán félünk a sötétben. Így az már rég rossz, ha a film nyitójelenete után sokkal jobban kezdünk attól rettegni, hogy egy gyengécske filmet fogunk látni. Márpedig esetünkben ez történt.

Pedig az Amikor kialszik a fény alapötlete egyáltalán nem rossz: a sötétség felszínre hozhatja képzeletünkben azt, amiről a nappali, biztonságot nyújtó világosság egyértelműen megmutatja, hogy nem létezik. A probléma ott kezdődik, hogy ez a sejtetés, képzeletünkre hagyatkozás a film első percétől kezdve lehetetlen.

Gabriel Bateman, Teresa Palmer és Alexander DiPersia az Amikor kialszik a fény (Lights Out) című filmben

David F. Sandberg első nagyjátékfilmje ugyanis már a legelején olyan konkrétan az arcunkba tolja a legyőzendő gonoszt, hogy egy percig nincs időnk azon gondolkodni, hogy (akár a szereplők, akár mi) miért félünk a sötétben. Hiszen van egy Diana nevű lény (Alicia Vela-Bailey), akiről már a film előzetesében kiderült, hogy valaha az édesanya, Sophie (Maria Bello) barátnője volt. A titokzatos teremtményről megtudjuk azt is, hogy magukat orvosnak nevező egyének egy csoportja rettenetes dolgokat tett vele gyerekkorában, ezért kísérti most, halála után Sophie családját… vagy valami ilyesmi.

Nevezhetnénk ezt a jelenséget akár rejtélynek is, de sajnos sokkal közelebb áll a kuszasághoz, mint ahogy az egész forgatókönyv is. Az Amikor kialszik a fény – legnagyobb bánatunkra – ékes példája annak, hogy egy egyébként ötletes, több fesztiválon is díjazott rövidfilm mennyire nem működik nagyjátékfilmes keretek között: érdektelen történet, kiszámítható jelenetek és pocsék párbeszédek. Ez utóbbihoz sajnos a magyar szinkron is hozzáteszi a magáét: a kedvencem az volt, mikor a főszereplő lány, Rebecca (Teresa Palmer) megkérdezte a barátját, hogy éjszakára „maradsz vagy elmész?”, mire a srác (Alexander DiPersia) válasza csak annyi volt, hogy igen.

A film egyetlen, valóban izgalmas jelenete nagyon beszédesen az volt, amikor néhány fekete-fehér képen kívül nem láttunk semmit, hanem egy régi hangfelvétel lejátszásával a rendező végre a néző fantáziájára bízta, hogy elképzelje a tinédzser korú Dianával történt szörnyűségeket. A sötétség, amit a néző fejében hagyott a rendező, a hanghatások miatt azonnal kitöltődött szörnyűnél is szörnyűbb képekkel, legalább egy-két percre elérve azt a hatást, amit az egész filmnek kellett volna.

Aztán sajnos visszatértünk a roppant kiszámítható rémisztgetésekhez (az összes ijesztő jelenet előtt elcsendesedik a zene? ugyan már!) és a sablontörténet továbbdöcögéséhez. Ez utóbbira egyébként kár is lett volna több szót vesztegetni, a film fentebb látható előzeteséhez képest szinte semmi újdonság nem történik benne. Nem akarom azt mondani, hogy fikarcnyi izgalmat sem tartogat az Amikor kialszik a fény, de hogy jóval több potenciál volt benne, az egészen biztos.

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com