Kritika

Vegetáriánus, herélt – Pénzes cápa

money monsterEz a cápa nem harap, sőt inkább vegetáriánus, annyira ártalmatlan, talán mert a rendező kitörte a fogát. Dráma helyett szórakoztató vígjátékot láthatunk blőd akcióelemekkel, amelyben halványan megbújik némi enyhe társadalomkritika.

A bankok, bankárok, brókerek, tehát az egész pénzügyi elittel szembeni társadalmi ellenállás évtizedek óta folyamatosan emelkedik, hozzávetőleg a 2012-es Occupy Wall Street mozgalmának idején jutott el a csúcsra. A filmművészet természetéből fakadóan késve reagál az eseményekre: még csak most dolgozták fel a pénzügyi válsághoz vezető útvonalat (A nagy dobás), de a téma feldolgozatlansága folytán teljesen aktuális Jodie Foster negyedik egészestés filmje is. A bankárok világa továbbra sem ismert a széles közönség előtt, hollywoodi értelemben ők embertelen farkasok (A Wall Street farkasa) vagy kapzsi cápák (Tőzsdecápák) – tehát ragadozó szörnyek, akik a hét főbűn egyikét képviselik. Dacára annak, hogy az álomvilág gyarlóknak mutatja őket, a minden emberben lakozó pénzéhség folytán példaképek is, akik a semmiből küzdötték fel magukat és váltak milliomossá. Ilyen értelemben pedig az amerikai álom talán utolsó megtestesítői ők.

A brókerek és bankárok megítélését így folyamatosan egyfajta kettősség jellemzi: a gyanú, hogy tisztességtelen vagy akár törvénytelen üzelmekkel operálnak – és az irigységgel kevert elismerés, hogy szemtelenül és szégyentelenül meg tudnak gazdagodni. Az ellentmondásos megítélés akkor változik át nyílt dühhé, amikor az addig kívülálló személy a rendszerben lakozó tőzsdei hullámzás áldozatává válik – egyelőre itt tart a téma filmes feldolgozásának folyamata, melynek újabb mérföldköve lehetett volna a Pénzes cápa.

Kyle Budwell (Jack O’Connell) egy elvesztett befektetés után úgy érzi, nincs vesztenivalója, és élő adásban, fegyverrel és bombával túszul ejti a Pénzes cápa című gazdasági bulvárműsor showmanjét, Lee Gatest (George Clooney). Patty Fenn (Julia Roberts) főszerkesztő csapdahelyzetbe kerül: a robbanószerkezet az ő életét is veszély fenyegeti, az élő adás azonban lehetővé teszi, hogy a rendőrség beavatkozása nélkül, egyfajta túsztárgyalóként ő maga mentse meg a helyzetet.

Money-Monster2A társadalom tudatállapotának tökéletesen megfelelő alapszituáció hatalmas lehetőséget rejt magában, hiszen egyszerre fogalmazhatnak meg pénzügy- és médiakritikát, a több szereplő (amelyeket egyaránt jó kvalitású színészek formálnak meg) eltérő aspektusokat kínálhat. A feszült helyzet kidolgozható izgalmas thrillerként is, ez a feladat azonban már jóval nehezebb. Jodie Foster rendező azonban érthetetlen módon egyik lehetőséggel sem élt.

Helyette alapul vette a kilencvenes évek összes filmkészítési szabályát és a korszak ikonikus színészeit beültetve leforgatott egy rossz értelemben régimódi akcióvígjátékot. A pénzügykritikát a legelső mondat megsemmisíti, ahol a címszereplő a virtuális pénz fogalmával indokolja meg, hogy miért nehéz ma befektetni. Pár perccel később Patty Fenn kimondja: „Ne is nevezzük gazdasági műsornak a show-t!” – ugyanígy a filmet se.

A humor számtalan formában belép a történetbe, olykor egészen primitíven – az egyik riporter egy merevedést elősegítő krémet tesztel –, máskor fanyar módon, a főszereplő beszólásai által. A karakterek pályájuk korábbi sablonjaira épülnek: George Clooney ugyanolyan, mint mindig: a megnyerő, vicces férfi, aki minden nővel flörtöl (lásd: Ocean’s Eleven, Gravitáció, stb.). Julia Roberts dettó: a kemény, sikeres nő, aki érzékeli a férfiak közeledését, de tudatosan elhárítja azt (lásd: Ocean’s Eleven, Oltári nő, stb.).

Money-Monster21A közelmúlt hollywoodi szabályrendszere ezen a téren működik, noha értelemszerűen kissé avas benyomást kelt. Az igazi gond az akcióelemekkel adódik, hiszen ezen a téren hatalmasat fejlődött a filmvilág. Teljességgel hiteltelen, hogy a terror által folyamatosan fenyegetett New Yorkban olyan inkompetens rendőrség óvja a rendet, mint ami a Pénzes cápában látható. Az idő folyamatosan másképp telik a stúdióban és külvilágban, műsor korlátozott adásideje ezáltal feszesség helyett csak ismétlődő logikai hibákat eredményez a filmben.

A túszejtési alaphelyzet teljesen alkalmatlan krimis vagy drámai vonal képviseletére – Jodie Foster láthatóan tévesen mérte fel a forgatókönyvben rejlő lehetőségeket. A zsáner kidolgozott dramaturgiája szerint alakul a cselekmény: a túszejtőről kiderül, hogy valójában jó célokat képvisel, eközben pedig a tárgyaló és még a túsz – azaz jelen esetben Julia Roberts és George Clooney karaktere – megismeri az antagonista motivációját, mellé áll és felkarolja az ügyét (lásd: Nincs alku, Belső ember). Csakhogy ez a történetvezetés nem működik, ha a túszejtő egy inkompetens figura, márpedig Kyle Budwell minden elemében kisember, pont úgy, ahogy egy hollywoodi forgatókönyvíró elképzeli a kisembereket, és csak azért nem teljesen hiteltelen a figura, mert Jack O’Connor képes hozzáadni némi eszelősséget.

A túszejtő karaktere kiheréli a dramaturgiát, eközben pedig pont egy kisemmizett átlagemberre volt szükség, hogy rávilágítsanak napjaink égbekiáltó ellentmondásaira, amelyek így nagyon halványan ugyan, de megjelennek a Pénzes cápában, és amelyek összességében a film legjobb pillanatait adják. A csocsó, amely azonnal folytatódik, amikor véget ér az adás. A jegyeladó lány fékezhetetlen dühe, ahogy a férjére ömlik. Az összeomló cég vezetőjének mondata, amely szerint addig senkit nem érdekel a vállalat módszere, amíg a részvények ára emelkedik. Csupa olyan célzás, amit érdemes lett volna jobban kifejteni.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com