Jó, hogy mennyire zombis, de az nem, hogy mennyire zavaros, írtam az első részről. Azóta a [REC] nagyot változott: zombis se maradt, zavaros se, és mindezt mérhetetlenül profibban csinálja.
Az első [REC]-nél az volt a benyomásom, hogy a kapkodó kézikameramozgás, a kivehetetlen események jó ürügyként szolgáltak a kis költségvetés eltakarásához. A másodiknál ez a benyomás szóba se jön. A kamerák ugyan még kapkodósabbak, de látszik a gondos tervezés és hogy nem kell takargatni semmit; egy-két beállítás igen kreatív. Az események pedig, az e szempontból rossz emlékű előddel szemben, tökéletesen érthetőek. Nohát, a [REC] stábja sokat tanult.
De térjünk rá a zombikra, ők az érdekesek, nem a kamera. (Pedig a különböző kamerák előkerülése és sorrendje még sztoriformáló erővel is bír – a stáb nem csak sokat tanult, de kifejlesztett egy kis egészséges önreflexiót is.) A zimbek-zombik bizony átváltoztak egészen más lénnyé, velük együtt pedig a háttértörténet is kapott egy akkora csavart, hogy a fal adja a másikat. Nem akarom elspoilerezni, maradok tehát annyiban, hogy a fordulat se tett éppen rosszat a történetvezetésnek, bár e tekintetben azért kell egyfajta világnézet.
Ami a horroron belüli műfajváltáson túl megmaradt, az a [REC] túlélő-horror jellege. Most is egy kis csapat próbál meg életben maradni lehetetlen körülmények között, és persze sovány sikerrel. A mostani szereplők viszont jóval karakteresebbek, ezáltal az ember könnyebben drukkol is nekik. A motivációik is világosabbak. Végre, az első résszel ellentétben, nem a horrortörténetek kiszámítható, kötelező útvonala vezeti a szereplőket, hanem kidolgozott sztori – jó, nem fogják jelölni forgatókönyves Oscarra, de horroként kielégítő.
A [REC] 2 tehát minden téren nagyot fejlődött. Az elődhöz képest egy dolog hiányzik belőle: az újszerűség. Szegény film meg merte cselekedni azt a bűnt, hogy folytatás lett. Ha a kritikusok bikák lennének, akkor a „folytatás” egyszerre lenne vörös posztó a szemükben és tüzes billog a farukon, úgyhogy szét is szedték a [REC] 2-t. Én viszont a profizmust mindig is többre értékeltem az eredetiségnél. Ennélfogva az általános kritikai vélekedéssel ellentétben számomra a [REC] 2 jóval többet ér a [REC]-nél: kimondottan ajánlom minden horrorkedvelőnek, és azoknak is jó szívvel, akik a puszta újdonságon túl másért is szerették az első részt.
