a_fiu_es_a_szornyeteg_1„Az első számú anime-rendező”, mondják Mamoru Hosodáról, és aztán hozzáteszik: „Miyazaki után”. Szép filmjeivel vajon elérheti-e Hosoda, hogy saját jogán váljon a legnagyobbá? S ha nem: mi hiányzik belőle?

„Érzelmeket akartam közvetíteni a filmmel, és megmutatni, hogy a mai tizenéves generáció is bízhat a jövőben” – mondta Mamoru Hosoda, amikor 2006-ban Budapesten mutatta be első önálló filmjét, Az idő fölött járó lányt. Szépen összefoglalta vele azóta született filmjeit is: a két motívum – az érzelemi mélység és a fiataloknak szóló útmutatás – mindegyikben centrális. És láthattuk is mindegyiket Budapesten: amióta Hosoda az Anifest vendége volt (ami most Anilogue), mindig elküldi hozzánk a filmjeit november végén.

Ez a melegszívű rendező az utóbbi évek legnagyobb sikerű animéit szállította. Minden árva kritikában Miyazakihoz mérik, és mégsem éri el a Mestert; az összehasonlítás néha már őt is zavarja. Merre tart az életműve: bekerül-e Hosoda az anime legnagyobbjai közé?

Hirdetés

 

Az első harminc év senkinél sem számít

Mamoru Hosoda. Fotó: lafinestradigital.com

Mamoru Hosoda. Fotó: lafinestradigital.com

Mamoru Hosoda 1967-ben született (a cikk írásakor 46 éves). Olajfestést tanult a Kanazawa Művészeti Egyetemen. Animációs karrierjét mindjárt az egyetem után a Toei Animation stúdiónál kezdte: a Digimon és a One Piece franchise-okon dolgozott key animator, storyboard artist és epizódrendező szerepkörben, jól megismerhette az animáció-gyártás fázisait. De ez nem elégítette ki. „Filmeket akarok rendezni” – hajtogatta egyre, és a producerek meg is engedték neki: 1999-ben Hosoda indította el a Digimon Adventures filmeket az első két darab rendezésével.

A kétezres évek első fele is a Toei Animationnél telt – egyéb projektek mellett, mint például a Superflat Monogram című ötperces sci-fi a Louis Vuitton számára, valamint a Samurai Champloo openingje. Nem kisebb név, mint a Ghibli stúdió csípte el innen majdnem: Hosoda rendezhette volna A vándorló palotát, azonban ötletei nem nyerték el a stúdió tetszését, így a film a nyugdíjból visszatérő Miyazakié lett. Hosoda ehelyett a One Piece franchise hatodik nagyfilmjét rendezte meg 2005-ben (One Piece: Baron Omatsuri and the Secret Island). És aztán váltott a Madhouse stúdióhoz.

A Madhouse hallatán felcsillan az anime-rajongók szeme. A stúdió az anime egyik erőgépe; tőlük származik például a Ninja Scroll, a Metropolis, a Vampire Hunter D: Bloodlust, a Trigun, a Death Note és Satoshi Kon mind a négy műve (Tokiói keresztapák, Perfect Blue, Millennium Actress, Paprika). Mamoru Hosoda mindjárt első filmjével megmutatta, hogy Satoshi Kon mellett ő a stúdió legnagyobb felfedezése.

 

Az idő fölött járó lány

A Madhouse égisze alatt 2006. júliusában jelent meg Hosoda első önálló nagyfilmje. Az egyéni hangvételű animét kezdetben csak kevés moziban mutatták be (14 kópiát gyártottak). Azonban csakhamar sor kígyózott (például) a Shinjuku mozi előtt, és a nézők akár állva is hajlandók voltak végignézni a filmet, a kritikák pedig zengtek. A forgalmazó tehát nyelt egyet, megnövelte a kópiák számát és nemzetközi fesztiválokra is benevezte Hosodát. (A rendező ekkor, 2006 novemberében mutatkozott be a magyar Anifesten is.) Az idő fölött járó lány végül két díjat nyert a premier évében, 2007-ben pedig hat győzelemmel, köztük Az év animációja díjjal aratott a Tokyo Anime Awardson, egyéb díjak mellett (japán akadémia, kiemelés Annecyben).

The-Girl-Who-Leapt-Through-Time

Az idő fölött járó lány egy gimnazista tanuló felnövés-története jópár butuska-vakmerő időugrással. „Legnagyobb erénye az őszinte báj” – írtuk; „estelen főszereplőjét és a körülötte élőket Miyazakit idéző kedvességgel mutatja be, számtalan humoros helyzeten keresztül, de mindvégig szeretettel. Hogy ebbe a derűs képbe egy halálos baleset lehetősége is beleillik, az nyugati szemmel nézve ugyan kissé zavaró, de a japán világlátás számára talán kevésbé az – mindenesetre súlyt és némi komorságot is ad a történetnek.”

A film már magán viselte Hosoda néhány azóta jellegzetessé váló kézjegyét. Bőségesen és leplezetlenül mutatott fel tanulságokat – azaz tanítani akart, méghozzá egy konkrét célcsoportra, a kamaszokra és fiatal felnőttekre célozva. A személyes kapcsolatok alakulását fontosabbnak tartotta, mint a kalandokat (ami egyébként elég általános követelmény). Finoman humoros lett. És sajátos történettel bírt – bár a film alapanyaga egy régebbi regény, Hosoda és társa, Satoko Okudera olyan sztorit írtak, ami alig hasonlít az anime konvencióira.

Hosoda önálló debütálása fantasztikusan sikerült: itt volt az ideje egy nagyobb dobásnak.

 

Nyári háborúk

Hosoda már 2006-ban dolgozni kezdett következő filmjén. A Madhouse valami „egészen újat” akart, Hosoda pedig olyan szkriptet, amelyik egyszerre szól a családos és az egyedül lévő emberekhez is: a Nyári háborúk így a valóságos családi kapcsolatok és a virtuális közösségi hálók problematikáját dolgozta fel egy egészen ambíciózus sci-fi történetben. Kiemelkedő minőségű grafika és művészeti rendezés ágyazott meg a film sikerének, a sztori pedig mélyen a japán családfelfogásba ágyazódott – Hosoda nyolcvan fő karakterhez ragaszkodott –, egy klánkapcsolatokkal és tradícióval terhelt, meleg és olykor kicsit abszurd vidéki környezetben.

aSummer_Wars0

Az idő fölött járó lány sikere miatt a Nyári háborúkat hatalmas várakozás előzte meg. 2009 augusztusában került sor a premierre és a film kiváló eredményeket ért el mind a box office, mind a kritikák terén. Fél év múlva Észak-Amerikában is bemutatták. Nevezték Annecyben, az Annie Awardson és Locarnóban (számos egyéb fesztivál mellett), ismét „Legjobb animáció” lett a japán akadémia versenyében, hét díjat nyert (köztük ismét a „Legjobb animációt”) a Tokyo Anime Awardon.

2010-ben az Anilogue-ot is meglátogatta. „Egy mesteri rendező óriási sikerű közepes műve” – írtuk, a film fogadtatása ellenére kissé csalódottan. – „Egyetlen árva eredeti karakter sem található benne, egy sem, amit nem láttunk már ezer animében.” A Nyári háborúk számos téren tűnt ki – leginkább a családi kapcsolatok eleven ábrázolásában, valamint a virtuális világ, OZ lenyűgöző dizájnjával –, de fájlaltuk a kiszámíthatóságot, a sablonosságot, a nagyobb ötletek hiányát.

Talán Hosoda is érezhette, hogy személyesebb vizekre kell eveznie. Következő filmje egy sokkal kisebb és művészibb vállalás lett – a Nyári háborúk teljes ellentétét akarta elkészíteni (de egy elszólásban még a Madhouse is utalt rá, hogy valami kevésbé ambíciózusra számítanak tőle: „a Nyári háborúkba nyolcvan családi karaktert akart, a következő filmjébe kettőt engedünk” – egy alkalommal ezzel viccelt a Madhouse elnöke, Masao Maruyama). És Hosoda időtálló alkotásra vágyott – a technika-centrikus Nyári háborúk okostelefonjai már egy év múltán is elavultnak hatottak.

 

Farkasgyermekek

Mamoru Hosoda 2012-es alkotása 34 országban debütált, világpremierjét Franciaországban tartották. A film első japán hétvégéjén megverte a Disney Merida, a bátor című animációját, az egész évet nézve pedig az 5. helyen zárt – jobban teljesített, mint a Nyári háborúk.

wolf_children_farkasgyermekek_hosoda

 

Pedig a Farkasgyermekek sokkal kevésbé ambíciózus vállalkozás: bensőséges családi történet, némi fantasztikummal keverve. Egy egyetemista lány és egy farkasember szerelméből két kis gyerkőc születik, akik maguk is farkassá képesek változni – a nevelés, a mindennapi helyzete problémáival foglalkozik a film, és sokkal inkább az érzelmek adják a velejét, semmint kaland vagy nagy történetívek. A tény, hogy a gyerekek farkassá változnak, „csak egy adalék a szereplők motivációinak megértéséhez, nem pedig a cselekményt alapvetően szervező elem. Mamoru Hosoda korábbi filmjeihez képest sokkal nagyobb hangsúlyt heyez a belső történésekre, és csak időnként villant fel egy-egy, a farkaslétből eredő akció” – írta a Filmtekercs. – „Egy anya magányos küzdelme, az identitás kérdése, a befogadás és elfogadás problematikája, a túlzott óvás és az elengedés közötti skála – csupa olyan téma, ami egy átlagos gyerek nevelése során is felmerül.”

A filmet immár két stúdió készítette: a Madhouse mellett megjelent a Studio Chizu, Hosoda saját cége is. A kritikák kedvezően fogadták – és természetesen ismét Miyazakihoz hasonlítgatták. „A Farkasgyermekek volt az egyetlen japán moziforgalmazásba került anime 2012-ben, ami önálló koncepció volt, nem valami másikra alapult” – mondta Hosoda az Otakunak; ennek ellenére akadt kritika, ami (ismét) a film elemeinek sablonosságát emelte ki. Ugyanez maradt a probléma Hosoda következő, eddig utolsó filmjével is.

 

A fiú és a szörnyeteg

Mamoru Hosoda új filmjével, A fiú és a szörnyeteggel kilépett a Madhouse-tól. Kizárólag saját cége, a Studio Chizu gyártotta a filmet. Sikeres lépés volt: A fiú és a szörnyeteg második helyezett lett a 2015-ös japán box office-listán – alighanem a rendező eddigi legsikeresebb filmjéről van szó –,  és azt is tudjuk már, hogy jelölték az Annie „Legjobb független animációs film” díjára. Nagy örömünkre még Magyarországon is moziforgalmazásba kerül: bár láthattuk a 2015. novemberi Anilogue-on is – köszönhetően a rendező Magyarország és a fesztivál iránti töretlen szeretetének –, valóban megérdemli a széles közönséget.

a_fiu_es_a_szornyeteg_2

Kezdetben hagyományos mágikus-realista történetet ígér a film. A kilencéves Kyuta elszökvén családjától utat talál egy párhuzamos valóságba: a modern Tokió mellett létező szörnyvilágba, amit varázslat és bölcsesség ural, és ahol kissé félik az embereket; ott a medve-farkas-ember harcművész, Kumatetsu tanítványává szegődik. A történet azonban egyre bővül, újabb és újabb cselekményszálak és időugrások kerülnek bele, újabb és újabb megszívlelendő gondolatok – hogy Mamoru Hosoda mégis össze tudja tartani ezt a kavalkádot, szinte csoda.

És össze tudja! A fiú és a szörnyeteg nagy rendezői siker ebből a szempontból. Az is igen szép benne, ahogyan mélységet ad megannyi (már megint) sablonos anime-részletnek – de itt rejlik Hosoda egyetlen hibája is: az átrendezett, elmélyített anime-sablonok önmagukban csak sablonok maradnak.

Ez a kettősség befolyásolja legjobban Hosoda fogadtatását. Aki ritkán lát animét – és a széles magyar mozipremier révén számosan lesznek ilyen nézői –, azt alighanem szíve mélyéig elbűvöli ez a tarka, melegszívű, mesterien rendezett történet. A tapasztalt anime-rajongók azonban felismerik az eredetiség hiányát. Vajon merre tart Hosoda? Elérhet-e valaha Miyazaki sztratoszférikus magasságába?

 

Merre tart Hosoda?

„Nyugaton a Pixarnál rendezne világhíres kasszasikereket, Walt Disney örök árnyékában” – írja Hosodáról A fiú és a szörnyeteg kritikánk. Hiányzik belőle a vakmerőség; az őrült és egyedi dolgok vállalása és mégis-kivitelezése. Mondhatjuk másképp: olyan filmet, mint Miyazaki Chihiro szellemországbanja, senki más nem tudott volna elkészíteni, csak Miyazaki maga – viszont afféle anime, mint a Nyári háborúk, a Farkasgyermekek és A fiú és a szörnyeteg akad éppenséggel másutt is.

Van, aki ennél keményebb szavakkal bírálja. „Géniusz, már amennyiben mások másolásáról van szó. De akárcsak Hideaki Annót [az Evangelion rendezőjét], semmi sem vezérli őt, semmi téma, semmi tartalom” – mondta róla Mamoru Oshii, a Ghost in the Shell felmérhetetlen hatású rendezője. (Igaz, ő Miyazakiról is megmondta a magáét: „érinthetetlen, ami nem jó egy rendezőnek” – és itt meg is állunk, mert ilyen óriások között nincs igazságtétel.)

A fiú és a szörnyeteg

A fiú és a szörnyeteg

De szabad-e egyre csak hasonlítgatni a két rendezőt? Hosoda nem így gondolja: „Miyazaki gyártson miyazakis filmeket, én a magaméit” – felelte egy interjúkérdésre. Kétséges az is, hogy elég alapot szolgáltat-e az összehasonlításra az a tény, hogy kettejük munkájában vannak bizonyos közös elemek; a mágikus-realista anime gyakran ragaszkodik olyan belső szabályokhoz, amelyek csaknem elkerülhetetlenné teszik a találkozást. Aztán: „Hosoda odavan a családért, míg Miyazaki inkább az egyéni kalandot preferálja” – írja egy komment a redditen. És Hosoda hőseinek kalandjait ritkán vezérli erős kívülálló erő: egyedül a Nyári háborúkon vonul végig egy kifejezett antagonizmus; Miyazaki történetei ennél jóval konfliktusosabbak (még akkor is, ha egyébként az animén belül Miyazaki kimondottan a szelídségéről és a „rosszak” iránti megértéséről híres).

Van tehát elég különbség ahhoz, hogy kérdésessé váljon az összehasonlítás jogossága. De nem feltétlenül a méricskélésről van szó, amikor egy mondatba helyezik a két nevet. Sokkal inkább arról, hogy Hosodában kirobbanásra váró tehetség feszül.

„Miért nem rendezett még igazán nagy művet?” – kérdi egy vitafórum. Végignézve Hosoda életművét az embernek az az érzése, hogy legnagyobb alkotásai még váratnak magukra. És ha ez a mesteri rendező kibontakozik… nos, egyszerűen nincs más az anime-világban, akihez a potenciálját mérni lehetne. (Satoshi Kon és Mamoru Oshii nem játszanak; ők túl távol állnak Hosoda világától.)

Hogy merre tart pályájában? Egészen biztosan folytatja a mágikus-realista anime vonalát. „Nem azért illesztek fantasy-elemeket a filmbe, hogy meneküljek a valóságtól, hanem mert a fantasy-történetek – beleértve a nyugati népmeséket és gyerekkönyveket – valamiféle valóságot őriznek magukban. Valami mindig a valóságra reflektál a fantasy-történetekben” – nyilatkozta. Animációs stílusát is megtartja, valószínűleg. Részletgazdag, az anime rajzos élvonalában szereplő hátterei híresek (és bizonyára a Madhouse hosszantartó örökségét jelentik nála), de sokkal egyszerűbben rajzolt karaktereit már kritizálni szokták: néha kirívó a különbség a realista háttér és az olykor csaknem stilizált, főleg az arcok terén kevés egyediséget felmutató alakok között (jóllehet ennek néha oka is lehet – A fiú és a szörnyeteg például bajosan érhette volna el a szörnyek egyszerre furcsa és kedves ábrázolását, ha ragaszkodik a nagyobb realizmushoz). „A 3D sosem fogja átvenni a kézi rajzok helyét, mert az érzelmeket az utóbbi képes kifejezni igazán” – mondta Hosoda a 2006-os Anifesten.

Legnagyobb műveire valószínűleg még várunk. És ha megérkeznek, remélhetően Magyarországon is láthatjuk majd őket teljes mozivászonnyi dicsőségükben.

, , , , , , , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments